marlen

Olyan büszke és boldog vagyok, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint itt leszek elnök idén! Madarat lehet velem fogatni örömemben! 

Az előbb megszólalt az egyik tévéadón Black Wonderful Life című száma. Azt hiszem, ehhez a számhoz nekem már mindörökre hozzákötődik a rántott brokkoli íze, melyet a miskolci Rétes-Kék Kávéház elődjében eszegettem, bámulva az utcán sétáló embereket. 

Azt hiszem, ha kell pont, ahol először éreztem azt, hogy meg kell ragadni a pillanatot, s valamiképpen dokumentálni – az volt az. Egy igazi hétköznapi horizont-összeolvadás, egy banális gesamkunstwerk. 

A mai Nők Lapjában a 8-9. oldalon olvasható a velem készült interjú arról, hogy olvasóvá nevel-e a kötelező irodalom, az alábbi linken pedig az ÁtVágó című új Vágó István-műsorban játszom.

http://www.story4.hu/video/index.php?list_type=full

Mindenkinek megvan a maga perverziója. Nekem az ágyból tévézés az. Szinte hallom az értelmiségi felháborodást, s szinte érzem “A hálószobába nem való televízió” című tanulmányt lobogtatók rosszallását. De sajnos, én imádom bámulni, hangot levéve, mikor még lippi alszik, s én hamarabb ébredek. Imádom a dokumentum-és ismeretterjesztő filmeket, s imádom hallgatni munka közben a parlamenti közvetítéseket.  Imádom az este tíz órai híradókat, amelyek lezárják a napot. Imádok elaludni egy filmen. 

Mióta elköltöztünk, nem jutott még arra idő azonban, hogy a hálóba is beszereljük. De, ma eljött végre az én időm! S lippinek hála, a három éve megvett, de soha nem használt, fali konzol is felhasználásra került! 

Alig várom, hogy ledőlhessek pihenni, s nézhessem. Ma ablakot pucoltunk, nagytakarítottunk, bútorokat tologattunk, piacoztunk, hófehér tulipánokat és barkákat vásároltunk, finomat főztünk – elfáradtunk.

Holnap pedig fél év után végre az íróasztalom is hazakerül! 

Az első, igazi tavaszi hétvége. A város rajzik, mint egy jól szervezett méhkaptár. Kicsit poros még minden, de kit érdekel, ha süt  a nap? 
Ezeken gondolkodom, miközben épp a tiszta üveg, és a külvilágtól teljesen elzárt, nagy lapkiadó székházában üldögélek szombat délután. Épp játékosválogatás zajlik. Jelentkeztem. Annyiszor választottak már ki, s mindig kihagytam a kínálkozó lehetőséget. Most itt ülök három nőtársammal együtt, alulrepzentáltan, mivel a jelentkezők kilencven százaléka férfi, akiket a barátnőjük, feleségük ösztönzött. Mondom, én magamtól. 

Egyelőre csak röhögcsélek az egészen, poénra veszem, a férfiak aggódnak, jóval idegesebbek, mint mi. Aztán elkezdődik. 

Fotózás sorszámmal, majd a teszt. Banális dolgok nem jutnak eszembe, melyet a képernyő előtt ülve nem értek, hogyan nem juthat az épp aktuális játékos eszébe. Tíz perc után tényleg szívből kacagok magamban mikor körülnézek, és látom a papír felé görnyedő hátakat. Aztán már ott tartok, hogy kitöltöm előbb a tesztet, majd fejben elkészítem annak poénos változatát is. Az első adandó alkalommal beadom. 

Negyven perc múlva elbeszélgetés, interjú. Örülök neki, de tartok is tőle, mert utoljára jelenlegi munkahelyem interjúztatott, kijöhettem bőven a gyakorlatból. Így arra koncentrálok, amit én is elvárok, ha felvételiztetek. Legyen valami feltűnő rajtam, amiről könnyen megjegyezhető vagyok, (ez lesz a tűzpiros sál a tűzpiros gyűrűvel a fekete-fehér mellé) tartsam a szemkontaktust, határozott és dinamikus legyek, sugalljam azt, hogy tudok döntéseket hozni, és mosolyogjak. 

Meglep az első kérdés, de kivágom magam, és el is nevetem. A Casablancáról beszélgetünk, s Afrika végtelen, kék egéről. Aztán közlik, hogy gyakorlatilag olvashatatlan a kézírásom, ellenőrizni nem tudják a válaszaimat. Segítőkészségem határtalan, mondom, hogy felolvasom nekik. Ezen aztán ők nevetnek jót. Záporoznak a kérdések: miért jelentkezett ide, mivel foglalkozik, miért ez a munkája stb.

Én nagyon élvezem. Magyarország egyik legjobb médiaszakembere csak rám figyel. Már csak ezért megérte eljönni. Aztán dicsér, de szerintem mindenkinek ezt mondja. Nem számít. Az a két óra teljesen pozitív élmény a számomra. 

Lippi rettegett, hogy kiállhatatlan leszek, mert elvesztem a türelmemet a sok várakozásban. Ezzel ellentétben talán én voltam a legnyugodtabb, az emberek örömmel beszélgettek velem, megdicsértek, és nem estem ki a felvételi interjúztatós rutinomból. 

Megérte elmenni. S hogy behívnak-e? Péntekig kiderül.

Az egyik teremből épp a hegyoldalra látok. Lankák, tisztások. Mindig egy piknik jut eszembe róla, s mindig ezt a képet látom magam előtt. A Duna-parti tavaszt, Czeglédi Gizella festményét.

Arra pedig nagyon büszke vagyok uszkve 160 darab (eddig) felvételi dolgozat kijavitása után, hogy azok, akik jártam hozzám előkészitőre, kivétel nélkül mind meg tudták csinálni a szintagmás feladatot. Mikor anno rájöttem, hogy erről a fogalomról még sosem hallottak, nagyon megtanitottam nekik, és jól begyakoroltattam. Ez látszik most, mert csak ők szereztek pontokat, a többieké szinte mind nullpontos. S jó volt annyit gyakoroltatni a fogalmazást is, mert jók lettek, bár annak idején vért izzadtam a sok-sok javitással.

Tetszik egyébként az, hogy eltérően az előző évektől, a megoldókulcs pontos, preciz, kitér a kivételekre, és azt is megadja, hogy ha ott a helyes megoldás, de mellette van rossz is, akkor nem jár pont. Hihetetlen, hogy mennyi vitának veszi ez az elejét!

Zseniális ötletet láttam ma. A mindösszesen 170 ft-os gyűrűalapra diszgombot ragasztott az illető, és ezzel csodálatos ékszert hozott létre. Egészen elbűvölt a látvány, ezt biztosan meg fogom csinálni én is. Remélem, csak ragasztó kell hozzá.

Milyen furcsa! Ma délután azzal a szándékkal ültem le az msn-hez, hogy törlöm végre.  Két emberen kivűl mással nem tartom ezen keresztül a kapcsolatot, cimem pedig még egy régebbi házasságkorszakhoz, s egy körülbelül hét éve megszüntetett postafiókhoz tartozik. Sok értelme nincs tehát. Mig ezen gondolkodtam, csoda történt! Egy olyan kedves ismerős kezdeményezett velem beszélgetést, akiről évek óta nem hallottam már. 

Igy ezt jelnek tekintve, egyelőre nem töröltem az msn-t.

Tegnap – mivel állapotom nem túlzottan javult – ügyeletre mentünk, ahol a doki azonnal megállapította gyógyszereim listája  és manduláim állapota alapján, hogy nem rossz, csak éppen nem megfelelő hatékonyságú gyógyszert kaptam. (Ergó ettől elég sokára gyógyulok meg.) Majd lemondóan sóhajtotta, hogy kár, mikor kiderült penicillin allergiám. Azért a biztonság kedvéért megkérdezte, hogy bizonyított-e a rezisztencia vagy csak én gondolom magamról. Ezután leszidta azon kollégáit, akik olvashatatlanul írnak – jelen esetben a másik orvos, aki a kórlapomat felvette. 

Nagyon jó fej volt, de a meglepetés akkor ért, mikor szerettem volna megköszönni a munkáját. Én mindig adok hálapénzt,  úgy gondolom az országnak szégyen, hogy adni kell, s eddig mindenki el is fogadta. Tegnap találkoztam először olyan orvossal, aki nem volt erre hajlandó, hanem visszanyomta a kezembe azzal, hogy nekem valószínűleg nagyobb szükségem van rá jelen helyzetben, mint neki. 

Mindezek után a gyógyszertárban derült föl a patikus arca, a receptet aláíró orvos nevének láttán, mert mint kiderült: évfolyamtársak voltak.  Kicsi a világ, ugye. 

S mára egy jó hír. Az előző posztokban emlegetett “tisztánlátó” szemüveget az előbb, a könyvespolc alatt megtaláltam. Megvan az imádott szemüvegem!

A férjem szavai, az ő listája: “Fenyőfa kész. Halászlé kész. Pulyka kész. Palacsintatorta kész. Ajándékok kész. Kis pihi délután kész. Karácsony szenteste : mission completed. Minden kedves és nem kedves ismerősömnek Boldog Karácsonyt Kívanok!”

…én annyit tennék még hozzá ehhez, hogy mindemellett én még sütöttem pizzát is, mely pezsgővel fogyasztva egészen különös hangulatot ad a halászlétől, pulykától, mézeskalácstól zsongó karácsonynak:) azt hiszem, hagyományt teremtek ebből:)

Karácsonyi készülődésünk jegyében kihagyhatatlanok az adventi vásárok, kiállítások. Nehéz ebben a műfajban újat mondani – kérdés, hogy kell-e egyáltalán, hiszen karácsonykor pont a hagyományok a lényegesek – de Szentendrének, a kis ékszerdoboznak, a festők városának sikerült.

A gyönyörűen felújított kanyargós utcákon, rejtélyes sikátorokban eltévedni nem csak Advent idején kellemes, de ilyenkor a legszebb. Mindenhol apró kávéházak, finom illatú cukrászdák bukkannak elénk, utunkon elkísér a forralt bor és a sült alma illata. A meghitt félhomályt egy helyütt óriási fényár váltja fel, erősödik és torlódik a tömeg, majd hirtelen ott állunk a felújított Hubay-ház bejáratánál, s a Karácsony Múzeum ajtaja már tárul is ki nekünk.

 Ha eddig nem lettünk volna a megfelelő hangulatban a cseperésző őszi esőben, ez egy csapásra megváltozik! Benn meleg van, egymás után szólalnak meg az andalító dalok, s a bolt minden négyzetméterére jut egy angyalka, gömb – tobzódunk a karácsony kellékeiben!

 Minden létező szín és forma, a klasszikustól a csajosig, minden stílus megtalálható itt!

Nem győzzük kapkodni a fejünket, egyre csak kattog fényképezőgépünk vakuja, egyik ámulatból a másikba esünk, egymást bökdössük: „Láttad azt? Figyelj oda, nézd azt!”
Kacagunk, mint a kisgyerekek, elfelejtjük a gondot, a bajt, a nyűgöt, itt minden értünk van, mintha csak gyermekkorunk régi és rég feledett ünnepei újraélednének a feledés homályából.

Aztán odaérünk az elmúlt másfél évszázad karácsonyait bemutató vitrinek elé. Saját kezűleg, maradék anyagokból készített „szegényes” díszek, mégis oly meghatóak. Kézzel sodort karácsonyfák, filléres emlékek, 1850-ből itt maradt szaloncukor. Aztán jönnek sorban a polgári, majd a szocializmusból már általunk is ismert díszek. Olyanok, amelyek már nekünk is voltak. Felejhetetlen élmény a gyűjtemény, s a legszebb még a végén vár: a nefelejcscsokorral díszített házi áldás, melyet azonnal megvásárolnék, ha lehetne.

A Múzeum, az igazi földi mennyország nagy és kis gyerekek számára egész évben nyitva áll, hiszen csak rajtunk múlik, s minden nap karácsony van!

Beszéljenek a képek!

A múzeumról bővebben a honlapjukon tájékozódhatunk: http://hubayhaz.com/

A legújabb középiskolai eredményességi rangsor alapján országosan a 11.,  míg a fővárosban a 4. legjobb iskola vagyunk. 

Büszke vagyok magunkra. 

Frissités: ma megjött a javitott verzió is, e szerint a 7. legjobb iskola vagyunk országosan! Benne vagyunk a Top10-ben:)

Teljesen megfeledkeztem róla ismét, (ez már hagyomány, úgy tűnik) pedig október 28-án öt éves lett a blog. 

Az előbb a parkban tizenkét (megszámoltam, meg ám!) feketerigó versenyezett egymással a pocsolyában fürdés és abból ivás lehetőségéért. 

Ezt a képet ajándékba kaptam Palomától, és nagyon-nagyon szépen köszönöm! Imádnivaló vagy!:)

Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy vette a fáradtságot, és szavazott rám a cikkíró pályázaton, ugyanis megnyertem!:) Nagyon szépen köszönöm, utazunk Gyulára!:)

Végre drága Monka barátném is rászánta magát, hogy az általa alkotott csodálatos ékszereket bemutassa szélesebb közönségnek is, és csinált egy blogot!  Egyedi módon, ahogy szeretem, beletéve saját személyiségét is. A szépségek megtekinthetők itt a linken.

Tegnap születésnapom volt, és egy tökéletes nap. Reggeli ágyban, finom szőlős-sajtos olasz és körözöttes kifli, melange, majd a százhalombattai strand, (amit mindenkinek csak ajánlani tudok, mindössze 23 km-ra van Pesttől, tiszta, felújított, nincsenek sokan, mindenféle vízű és méretű medence van, a belépőjegy egész napra ezer, a parkolás négyszáz forint) majd a Papírtigris királyrákos-tintahalas pirított tésztája, utána egy rizs-citrom-túró fagyi a Gelatóban, este pedig citromszorbet, sok-sok apró örömmel, nagy boldogsággal ezen a napon. Jó volt nagyon, köszönöm, drága férjem!

Szeged szép város, szeretem. Most mégis kimaradt, csak a városhatárig jutottunk. Ugyanis a kajak-kenu világbajnokságot a városon kívül rendezték. Ki kell emelnem a rendezők találékonyságát, szervezőkészségüket, hogy nem engedtek rá Szeged belvárosára jó pár ezer autóst, hanem még a város előtt, egy parkolóban hagyhatták az autót, ahonnét busz szállította át őket a verseny helyszínére. Egyébként is minden rendben volt a szervezéssel, ilyen gördülékenyen működőn még sosem voltunk. Most néhány fotóban próbálom összefoglalni, ami számomra érdekes volt, magyarázatokkal. 

Többféle festést kínáltak a szurkolóknak, az egyik ezek közül.

Kötelező kellék volt a szalmakalap, napszemüveg, ásványvizes palack, a mini hűtőtáska, jóganadrág, gladiátor szandál vagy saruszerűség.

Elkezdődött az 5000 méteres verseny, Csipes Tamarával.

Tamara közelebbről. Az első négy körben a harmadik volt, majd a hajrában, jól taktikázva, azonnal az élre tört, s nagy fölénnyel meg is nyerte a versenyt.

A díjátadó, hatalmas ujjongással, örömkönnyekkel sokak szemében.

Díjátadó, zászlófelvonással, a közönség hangosan énekelte a Himnuszt.

Voltak fura fazonok:) I.

Voltak fura fazonok:)II.

Voltak fura fazonok:) III. - a franciák találékonysága nem ismert határokat, ők akkor sírtak, amikor a közönség hangosan énekelte nekik magyarul a Marseilles-t:)

Közben megszületett ismét egy magyar győzelem, 200 méteren.

A boldog győztesek, akik végig énekeltek a színpadon: Kovács Katalin és Kozák Danuta.

Aki a díjat átadta: Botka László, Szeged polgármestere.

A közönség így reagált.

Közben a mellettünk lévő kanadai mama fia is aranyérmes B kategóriában, azt az örömüvöltést sosem fogom elfelejteni!:)

A vegyesváltókat már nem néztük végig, helyette repülőbemutatót csodáltuk.

Ami a szívinfarktust hozta némelyik bemelegítő versenyzőre:)

Hazaindultunk. Sosem voltam még ilyen sportrendezvényen, s a férjem szerint az első tízben sem lenne benne, ha kívánhatnék, hogy hová akarnák elmenni. Valószínűleg, eszembe sem jutott volna, ez így van. De, tényleg jól éreztem magam, pityeregtem is Csipes Tamara győzelmén, s jóleső érzéssel töltött el, hogy egy közösség részese lehettem. Megható és felemelő érzés volt.

Kit érdekel a pályázat, mikor a tűzijáték élménye helyett sokkal maradandóbbnak tartja akivel nézed, az általad megmutatott Göncölszekeret?! Mert ő még sosem tudta behatárolni, üres volt és tartalmatlan az ég, és te most megtöltötted tartalommal? Annyira, hogy máris továbbadja a tudást, már a gyermeke is tudja, s ha így folytatódik, ő is tovább örökíti, s nyomot hagysz a világban. 

Kit érdekel abban a pillanatban a pályázat, amikor négy kör tartalékolás után az utolsóban fél perc alatt megszerzi a vezetést, s a cél pillanatában a közönség/közösség egyszerre ordít fel az égre, mert végre öröm van, tiszta, őszinte, szívből jövő öröm! Kit érdekel, mikor ugyanez megismétlődik két óra múlva, csak akkor már ketten győznek egyszerre!
Kit érdekel, mikor a könnyeid nyeled a Himnusz alatt, pedig te sosem még, s nézed őket, a csodákat, akik több tízezer embert megváltottak egyszerre.  

Három éve kb. ugyanebben a percben mondtuk ki egymásnak az igent. 

A piros pöttyös az igazi! :O)

(Humana, Rákóczi út, 800 Ft) 

Nos, felőlem jöhet már a tél is gyorsan a nyár helyetti kora ősz után: én ma megvettem a csizmámat! 

S hozzá egy világosbarna kordbársony táskát, szőrmedíszítéssel is sikerült találnom az egyik turkálóban. 

Jut eszembe: az a táska, melyet egy idős bácsika a megmaradt színes műanyag hulladékból font, s melyért 400 ft-ot fizettem az ónodi vásárban – most 5500-ba kerül a pesti Belváros avantgárdabb butikjaiban.

A férjem – ha minden igaz – a jövő héten végre és végig szabadságon lesz. Azzal a “feladattal” bízott meg, hogy állítsam össze a “programot”. Gondolom, moziba akar majd menni, van két múzeumbelépőnk is, megyünk az ónodi vásárra is, de hogy az általam kiválasztott vácrátóti arborétumhoz, váci cukrászdához, s a rákoskeresztúri zsidó temető Zsolnay-majolikáinak megnézéséhez (pl.) mit fog szólni, azt még nem tudom….És akkor a barlangászásról még nem is ejtettem egy hangot sem.

Az előbb, mikor meghallottam az utcáról beszűrődő, lovaskocsiról felhangzó, elnyújtott “dinnnnnnnnnnnnnnyyyéééééééééééét !”- kiáltást,  úgy éreztem,  hogy hazaértem a gyerekkoromba.

Három kedvenc állatom egy fotón, s látható, hogy a kicsi meg a nagyobb állat végre nem állandóan nyirja egymást!:)