marlen

Arra pedig nagyon büszke vagyok uszkve 160 darab (eddig) felvételi dolgozat kijavitása után, hogy azok, akik jártam hozzám előkészitőre, kivétel nélkül mind meg tudták csinálni a szintagmás feladatot. Mikor anno rájöttem, hogy erről a fogalomról még sosem hallottak, nagyon megtanitottam nekik, és jól begyakoroltattam. Ez látszik most, mert csak ők szereztek pontokat, a többieké szinte mind nullpontos. S jó volt annyit gyakoroltatni a fogalmazást is, mert jók lettek, bár annak idején vért izzadtam a sok-sok javitással.

Tetszik egyébként az, hogy eltérően az előző évektől, a megoldókulcs pontos, preciz, kitér a kivételekre, és azt is megadja, hogy ha ott a helyes megoldás, de mellette van rossz is, akkor nem jár pont. Hihetetlen, hogy mennyi vitának veszi ez az elejét!

Zseniális ötletet láttam ma. A mindösszesen 170 ft-os gyűrűalapra diszgombot ragasztott az illető, és ezzel csodálatos ékszert hozott létre. Egészen elbűvölt a látvány, ezt biztosan meg fogom csinálni én is. Remélem, csak ragasztó kell hozzá.

Milyen furcsa! Ma délután azzal a szándékkal ültem le az msn-hez, hogy törlöm végre.  Két emberen kivűl mással nem tartom ezen keresztül a kapcsolatot, cimem pedig még egy régebbi házasságkorszakhoz, s egy körülbelül hét éve megszüntetett postafiókhoz tartozik. Sok értelme nincs tehát. Mig ezen gondolkodtam, csoda történt! Egy olyan kedves ismerős kezdeményezett velem beszélgetést, akiről évek óta nem hallottam már. 

Igy ezt jelnek tekintve, egyelőre nem töröltem az msn-t.

Tegnap – mivel állapotom nem túlzottan javult – ügyeletre mentünk, ahol a doki azonnal megállapította gyógyszereim listája  és manduláim állapota alapján, hogy nem rossz, csak éppen nem megfelelő hatékonyságú gyógyszert kaptam. (Ergó ettől elég sokára gyógyulok meg.) Majd lemondóan sóhajtotta, hogy kár, mikor kiderült penicillin allergiám. Azért a biztonság kedvéért megkérdezte, hogy bizonyított-e a rezisztencia vagy csak én gondolom magamról. Ezután leszidta azon kollégáit, akik olvashatatlanul írnak – jelen esetben a másik orvos, aki a kórlapomat felvette. 

Nagyon jó fej volt, de a meglepetés akkor ért, mikor szerettem volna megköszönni a munkáját. Én mindig adok hálapénzt,  úgy gondolom az országnak szégyen, hogy adni kell, s eddig mindenki el is fogadta. Tegnap találkoztam először olyan orvossal, aki nem volt erre hajlandó, hanem visszanyomta a kezembe azzal, hogy nekem valószínűleg nagyobb szükségem van rá jelen helyzetben, mint neki. 

Mindezek után a gyógyszertárban derült föl a patikus arca, a receptet aláíró orvos nevének láttán, mert mint kiderült: évfolyamtársak voltak.  Kicsi a világ, ugye. 

S mára egy jó hír. Az előző posztokban emlegetett “tisztánlátó” szemüveget az előbb, a könyvespolc alatt megtaláltam. Megvan az imádott szemüvegem!

A férjem szavai, az ő listája: “Fenyőfa kész. Halászlé kész. Pulyka kész. Palacsintatorta kész. Ajándékok kész. Kis pihi délután kész. Karácsony szenteste : mission completed. Minden kedves és nem kedves ismerősömnek Boldog Karácsonyt Kívanok!”

…én annyit tennék még hozzá ehhez, hogy mindemellett én még sütöttem pizzát is, mely pezsgővel fogyasztva egészen különös hangulatot ad a halászlétől, pulykától, mézeskalácstól zsongó karácsonynak:) azt hiszem, hagyományt teremtek ebből:)

Karácsonyi készülődésünk jegyében kihagyhatatlanok az adventi vásárok, kiállítások. Nehéz ebben a műfajban újat mondani – kérdés, hogy kell-e egyáltalán, hiszen karácsonykor pont a hagyományok a lényegesek – de Szentendrének, a kis ékszerdoboznak, a festők városának sikerült.

A gyönyörűen felújított kanyargós utcákon, rejtélyes sikátorokban eltévedni nem csak Advent idején kellemes, de ilyenkor a legszebb. Mindenhol apró kávéházak, finom illatú cukrászdák bukkannak elénk, utunkon elkísér a forralt bor és a sült alma illata. A meghitt félhomályt egy helyütt óriási fényár váltja fel, erősödik és torlódik a tömeg, majd hirtelen ott állunk a felújított Hubay-ház bejáratánál, s a Karácsony Múzeum ajtaja már tárul is ki nekünk.

 Ha eddig nem lettünk volna a megfelelő hangulatban a cseperésző őszi esőben, ez egy csapásra megváltozik! Benn meleg van, egymás után szólalnak meg az andalító dalok, s a bolt minden négyzetméterére jut egy angyalka, gömb – tobzódunk a karácsony kellékeiben!

 Minden létező szín és forma, a klasszikustól a csajosig, minden stílus megtalálható itt!

Nem győzzük kapkodni a fejünket, egyre csak kattog fényképezőgépünk vakuja, egyik ámulatból a másikba esünk, egymást bökdössük: „Láttad azt? Figyelj oda, nézd azt!”
Kacagunk, mint a kisgyerekek, elfelejtjük a gondot, a bajt, a nyűgöt, itt minden értünk van, mintha csak gyermekkorunk régi és rég feledett ünnepei újraélednének a feledés homályából.

Aztán odaérünk az elmúlt másfél évszázad karácsonyait bemutató vitrinek elé. Saját kezűleg, maradék anyagokból készített „szegényes” díszek, mégis oly meghatóak. Kézzel sodort karácsonyfák, filléres emlékek, 1850-ből itt maradt szaloncukor. Aztán jönnek sorban a polgári, majd a szocializmusból már általunk is ismert díszek. Olyanok, amelyek már nekünk is voltak. Felejhetetlen élmény a gyűjtemény, s a legszebb még a végén vár: a nefelejcscsokorral díszített házi áldás, melyet azonnal megvásárolnék, ha lehetne.

A Múzeum, az igazi földi mennyország nagy és kis gyerekek számára egész évben nyitva áll, hiszen csak rajtunk múlik, s minden nap karácsony van!

Beszéljenek a képek!

A múzeumról bővebben a honlapjukon tájékozódhatunk: http://hubayhaz.com/

A legújabb középiskolai eredményességi rangsor alapján országosan a 11.,  míg a fővárosban a 4. legjobb iskola vagyunk. 

Büszke vagyok magunkra. 

Frissités: ma megjött a javitott verzió is, e szerint a 7. legjobb iskola vagyunk országosan! Benne vagyunk a Top10-ben:)

Teljesen megfeledkeztem róla ismét, (ez már hagyomány, úgy tűnik) pedig október 28-án öt éves lett a blog. 

Az előbb a parkban tizenkét (megszámoltam, meg ám!) feketerigó versenyezett egymással a pocsolyában fürdés és abból ivás lehetőségéért. 

Ezt a képet ajándékba kaptam Palomától, és nagyon-nagyon szépen köszönöm! Imádnivaló vagy!:)

Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy vette a fáradtságot, és szavazott rám a cikkíró pályázaton, ugyanis megnyertem!:) Nagyon szépen köszönöm, utazunk Gyulára!:)

Végre drága Monka barátném is rászánta magát, hogy az általa alkotott csodálatos ékszereket bemutassa szélesebb közönségnek is, és csinált egy blogot!  Egyedi módon, ahogy szeretem, beletéve saját személyiségét is. A szépségek megtekinthetők itt a linken.

Tegnap születésnapom volt, és egy tökéletes nap. Reggeli ágyban, finom szőlős-sajtos olasz és körözöttes kifli, melange, majd a százhalombattai strand, (amit mindenkinek csak ajánlani tudok, mindössze 23 km-ra van Pesttől, tiszta, felújított, nincsenek sokan, mindenféle vízű és méretű medence van, a belépőjegy egész napra ezer, a parkolás négyszáz forint) majd a Papírtigris királyrákos-tintahalas pirított tésztája, utána egy rizs-citrom-túró fagyi a Gelatóban, este pedig citromszorbet, sok-sok apró örömmel, nagy boldogsággal ezen a napon. Jó volt nagyon, köszönöm, drága férjem!

Szeged szép város, szeretem. Most mégis kimaradt, csak a városhatárig jutottunk. Ugyanis a kajak-kenu világbajnokságot a városon kívül rendezték. Ki kell emelnem a rendezők találékonyságát, szervezőkészségüket, hogy nem engedtek rá Szeged belvárosára jó pár ezer autóst, hanem még a város előtt, egy parkolóban hagyhatták az autót, ahonnét busz szállította át őket a verseny helyszínére. Egyébként is minden rendben volt a szervezéssel, ilyen gördülékenyen működőn még sosem voltunk. Most néhány fotóban próbálom összefoglalni, ami számomra érdekes volt, magyarázatokkal. 

Többféle festést kínáltak a szurkolóknak, az egyik ezek közül.

Kötelező kellék volt a szalmakalap, napszemüveg, ásványvizes palack, a mini hűtőtáska, jóganadrág, gladiátor szandál vagy saruszerűség.

Elkezdődött az 5000 méteres verseny, Csipes Tamarával.

Tamara közelebbről. Az első négy körben a harmadik volt, majd a hajrában, jól taktikázva, azonnal az élre tört, s nagy fölénnyel meg is nyerte a versenyt.

A díjátadó, hatalmas ujjongással, örömkönnyekkel sokak szemében.

Díjátadó, zászlófelvonással, a közönség hangosan énekelte a Himnuszt.

Voltak fura fazonok:) I.

Voltak fura fazonok:)II.

Voltak fura fazonok:) III. - a franciák találékonysága nem ismert határokat, ők akkor sírtak, amikor a közönség hangosan énekelte nekik magyarul a Marseilles-t:)

Közben megszületett ismét egy magyar győzelem, 200 méteren.

A boldog győztesek, akik végig énekeltek a színpadon: Kovács Katalin és Kozák Danuta.

Aki a díjat átadta: Botka László, Szeged polgármestere.

A közönség így reagált.

Közben a mellettünk lévő kanadai mama fia is aranyérmes B kategóriában, azt az örömüvöltést sosem fogom elfelejteni!:)

A vegyesváltókat már nem néztük végig, helyette repülőbemutatót csodáltuk.

Ami a szívinfarktust hozta némelyik bemelegítő versenyzőre:)

Hazaindultunk. Sosem voltam még ilyen sportrendezvényen, s a férjem szerint az első tízben sem lenne benne, ha kívánhatnék, hogy hová akarnák elmenni. Valószínűleg, eszembe sem jutott volna, ez így van. De, tényleg jól éreztem magam, pityeregtem is Csipes Tamara győzelmén, s jóleső érzéssel töltött el, hogy egy közösség részese lehettem. Megható és felemelő érzés volt.

Kit érdekel a pályázat, mikor a tűzijáték élménye helyett sokkal maradandóbbnak tartja akivel nézed, az általad megmutatott Göncölszekeret?! Mert ő még sosem tudta behatárolni, üres volt és tartalmatlan az ég, és te most megtöltötted tartalommal? Annyira, hogy máris továbbadja a tudást, már a gyermeke is tudja, s ha így folytatódik, ő is tovább örökíti, s nyomot hagysz a világban. 

Kit érdekel abban a pillanatban a pályázat, amikor négy kör tartalékolás után az utolsóban fél perc alatt megszerzi a vezetést, s a cél pillanatában a közönség/közösség egyszerre ordít fel az égre, mert végre öröm van, tiszta, őszinte, szívből jövő öröm! Kit érdekel, mikor ugyanez megismétlődik két óra múlva, csak akkor már ketten győznek egyszerre!
Kit érdekel, mikor a könnyeid nyeled a Himnusz alatt, pedig te sosem még, s nézed őket, a csodákat, akik több tízezer embert megváltottak egyszerre.  

Három éve kb. ugyanebben a percben mondtuk ki egymásnak az igent. 

A piros pöttyös az igazi! :O)

(Humana, Rákóczi út, 800 Ft) 

Nos, felőlem jöhet már a tél is gyorsan a nyár helyetti kora ősz után: én ma megvettem a csizmámat! 

S hozzá egy világosbarna kordbársony táskát, szőrmedíszítéssel is sikerült találnom az egyik turkálóban. 

Jut eszembe: az a táska, melyet egy idős bácsika a megmaradt színes műanyag hulladékból font, s melyért 400 ft-ot fizettem az ónodi vásárban – most 5500-ba kerül a pesti Belváros avantgárdabb butikjaiban.

A férjem – ha minden igaz – a jövő héten végre és végig szabadságon lesz. Azzal a “feladattal” bízott meg, hogy állítsam össze a “programot”. Gondolom, moziba akar majd menni, van két múzeumbelépőnk is, megyünk az ónodi vásárra is, de hogy az általam kiválasztott vácrátóti arborétumhoz, váci cukrászdához, s a rákoskeresztúri zsidó temető Zsolnay-majolikáinak megnézéséhez (pl.) mit fog szólni, azt még nem tudom….És akkor a barlangászásról még nem is ejtettem egy hangot sem.

Az előbb, mikor meghallottam az utcáról beszűrődő, lovaskocsiról felhangzó, elnyújtott “dinnnnnnnnnnnnnnyyyéééééééééééét !”- kiáltást,  úgy éreztem,  hogy hazaértem a gyerekkoromba.

Három kedvenc állatom egy fotón, s látható, hogy a kicsi meg a nagyobb állat végre nem állandóan nyirja egymást!:)

Annak idején azt mondtam, hogy a Philanthiaé az egyetlen világszínvonalú kirakat Magyarországon. Nos, igazam lett!:) Az atlantai világversenyen ez a magyar kirakat hozta el az első helyezést, a nagydíjat! Legyünk büszkék rá! A csoda a Váci utcában vár mindenkit:) Szívből gratulálok mindenkinek, aki ezt a csodát megálmodta! 

Valahányszor az IKEÁ-ból vásárolt dolgot “szerelünk össze”, ( lippi szerel, mi nézzük Pöttyössel) mindig lenyűgöz minket az a hihetetlen precizitás, amellyel a legapróbb terméket is kezelik. Gondolok itt arra, hogy valahogy mindig a megfelelő helyen van a furat, mindig van kellő számú csavar és egyéb kütyü a hozzáadott csomagban, (rövid és hosszú csavar is!) értelmesek a magyarázatok, és praktikusan kézre  áll minden. Ezt még soha, egyik cégnek sem sikerült utánoznia. 

Arról nem is beszélve, hogy ugyanazért az árért, amennyibe más helyeken egy konyhaszekrényre való svéd acél fogantyú kerül, itt kettőt veszek. Lehet szidni őket, de ilyen szolgáltatást, árat, teljes körű kényelmet és tökéletes kiszolgálást máshol még nem láttam. 

Kedves emberek, jókedv, Székesfehérvár, Romkert, Csók István-galéria, Velencei-tó, lángos, hosszúlépés, Szúnyog-szigeti hosszú ebéd, mocsári teknős vándorlása az út közepén, vöcskök, kócsagok, az első kiló cseresznye, és persze napsütés ezerrel, virágok, illatok, szinek – nem is tudom vágyhat-e többre egy ember? 

Tegnap kikerült végre a varrat, s igy nem kell tovább magyarázkodnom, miért is ejtek furcsán bizonyos fonémákat, vagy időnként miért nem tudok rendesen felolvasni. Ennek örömére, s a közel három hétig tartó laktózmentességet feledendő, gyorsan el is mentünk a III. kerületi Dallas Benzinkút Étterembe, mely a Zay utcában található, konkrétan egy benzinkút udvarán. Igazi, hamisitatlan diner. S itt adok hangot örömömnek, hogy végre kezdenek terjedni nálunk is az ilyen helyek.

Az étterem pultja egy tűzoltóautó, mindenhol retro feliratok, a Dallasból ismert szereplők kedvenc ételei szerepelnek az étlapon, s persze rengetegféle hamburger. Továbbá olyan amerikai ételek, mint a sajttorta, a juharszirupos palacsinta például. Az adagok hatalmasak, s persze minden frissen,  a szemed előtt készül. Érdemes elnézni ide: 

http://www.dallaskutak.info/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=1&Itemid=6

Kaptam ma ajándékba egy napot, lett volna lehetőségem haladni, javitani, házimunkát elvégezni. De, az elmúlt két hét annyira megviselt, annyira elfáradtam a sok-sok javitásban és fájdalomban, hogy képtelen voltam bármit is csinálni. Most persze lelkiismeret-furdalásom van, és sajnálom az elvesztegetett időt. De olyan jó és könnyű érzés napsütésben a Pollack Mihály téren üldögélni, s hallgatni a Rádió szimfonikusainak kiszűrődő próbáját:)

Most úgy hirtelen eszembe jutott életem első ajándéka, melyet “pasitól” kaptam, az akkor 13 éves BB-től. A helyi Áfészben kapható Impulse dezodor, rózsaszinben. Selyempapirba csomagolva, és masni helyett tekerve egyet a papiron. 

Május elseje. Mennyi, mennyi emlék fűződik ehhez a dátumhoz! Gyerekként a csanyiki és tiszaújvárosi majálisok, a virsli és a gulyás, a vattacukor. A Felvonulók kérték, amelyben sosem értettem, hogyan kérhetnek normálisnak látszó emberek balett-előadásokat, hangversenyeket, s egyáltalán honnan ismeri egy gyári munkás ezeket a neveket?!  Az sem volt világos, hogyan tudják azonnal teljesiteni a kéréseket, miért ilyen sima és zökkenőmentes a közvetités?  Aztán elmagyarázták persze, hogy a nénik és bácsik elenyésző hányada vonulgat fel saját, szabad akaratából, és jól gondolom, valóban nem hallották ők ezen hirességek nevét sohasem, egyszerűen ezt kellett kérniük, s igazából a műsort is felvették előre. Szembesülnöm kellett azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik. 

Faluhelyen persze sokkal egyszerűbbek voltak a május elsejék, s amelyekre virradó éjjelt mindig ébren próbáltuk tölteni. Hiszen ez volt az az éjszaka, mikor a fiúk csoportosan végigjárták a falut, s feldiszitett májusfát állitottak a lányoknak! Persze, a szomszéd Évikének mindig volt fája, hiszen unokatestvérek garmadájával rendelkezett, akik sosem feledkeztek meg a kishugiról, igy őt mindig lehetett irigyelni. S utálni persze arra az egy napra. Emlékszem, mekkora szégyen és keserűség volt, ha egy lány nem kapott fát!

Kicsit később már nem fát, hanem májuskosarat kapott a lány. Természetesen csak akkor, ha udvarlója volt, s az együtt töltött időt a virágok szine jelezte: rózsaszin a friss kapcsolat, vörös a tartós, mig a fehér a eljegyzés, esküvő előtt lévőket.

Mára már faluhelyen is eltűntek ezek a szokások. Aki továbbvitte volna őket, már régen elköltözött. 

Marad a strandnyitás a május elsejék történetéből.