Sokat beszélgettünk itt és magánlevelekben is arról, hogy kellene egy honlap, ahol elcserélhetnénk megunt illetve hatalmas szerelmi felindulásban vásárolt, ám sosem használt ruháinkat, ékszereinket, és elsősorban táskáikat. Megcsináltuk. Egyelőre még nincs kiélesitve, de lehet összekésziteni, lefotózni a felesleges készletet, kitalálni, hogy mit kérne érte cserébe az illető.
Beregisztráltattunk egy másik oldalt is, melynek “semmi művészet” lesz a cime – remélem, mindenki Esterházyra asszociált – s reményeim szerint ez is közösségi lenne. Nekem elegem van a kultúrsznobokból, abból, hogy megmondják mi a jó és mi nem, a belterjességből, abból, hogy a friss, kritikus olvasói/nézői hang meg sem jelenik, csak a blogokban. Elegem van a magasművészetből is, kapjanak teret a limonádé könyvek és filmek!
Azért is szeretek itt lakni, mert lehet időnként arra ébredni, hogy egy csapat fiatal hazafelé tartva a sarki kiskocsmából megáll az utca közepén, és rögtönzött trombitakoncertet tart, miközben a többiek borízű, másnapos hangon éneklik a “Gyöngéden ölelj át, és ringass szerelem” című Keresztapa-opuszt. Csodálatos volt!
Csináltam egy csoportot Iskola a határon címmel az egyik közösségi portálon. Most önmagam ellentmondása vagyok: egyedül alkotok csoportot, és ez elég gáz.
Mindig falra másztam attól, ha külföldi filmek címeit nem lefordították, hanem valamiféle, a témához lazán kapcsolódó, műmájer, mesterkélt címet adtak nekik. A legelrettentőbb példa erre a zseniális In Bruges, mely egy szerencsétlen, magát kreatívnak képzelő ember révén “Erőszakik” címen vonult be a mozikba, hogy el is rettentse a közönséget, illetve megtévessze őket, nagy csalódást okozva az akciófilmre vágyakozóknak.
Nos, revidiálni kényszerülök fentebbi véleményemet. Sőt, ha most kellene nyelvészetből szakdolgozati témát választanom, biztosan a Bones magyar címadásait választanám. Ötletesek, játékosak, lenyűgözően eredetiek, frissek, igazi örömet jelentenek. Az érdem pedig lazy-é és kabuki-é.
Kálloy Molnár Péter: Pesti álom című lemezbemutató koncertjén voltunk tegnap. Kicsit több mint két óra igényes zene és szövegek, a magyar zenei élet krémje, jó összekötő szövegek, pantomim és intelligens humor. No meg két szám erejéig Tompos Kátya és Novák Péter. Kátya varázslatos, Jimi Hendrix Little wing-jét úgy adja elő, hogy lélegzet benn akad, lassan, alulról építkezve bontja ki a dallamot, majd egyszerre csak ott van, beborít és ekkor hirtelen visszavesz, magára hagy a gondolataiddal… nem csoda, hogy ekkora felfedezés.
De, nekem igazából Novák Péter volt az ajándék. Bár, jókat derültünk “táncmozdulatain” – még mindig lenyűgöz. Nekem nagyon hiányzik a KimNowak. Az egyik legjobb magyar együttes volt.
Annak idején a Káposztaföld melletti erdőben lehetett szentgyörgyvirágot szedni, a kísértetjárta régi, romos kastély mellett. Április végére nyíltak ki a lila és fehér virágok, illatuk már messziről elárulta őket. Mézédes, kicsit émelyítő illat, összességében buja és telt. Hatalmas csokrokkal vittem haza, a ház megtelt velük, éjszakára mély, kellemes álmot hoztak.
Aztán elpusztult ott minden, mikor eladták. Virágok nélkül maradtunk. Később egy másik erdőben rájuk bukkantam, évekig visszajártam értük. Egy nap jött a hír, hogy elhordták az egész erdőt. A télen át azzal fűtöttek az emberek, senkit sem érdekeltek a virágok.
Azóta sem találtam rájuk újra. Vajon nyílnak-e még valahol szentgyörgyvirágok?!
Természetesen megjelentünk az ónodi böllérfesztiválon is, mely akár bűnűgyi helyszínként is funkcionálhatott volna, annyi volt a vér! Lippi evett is hagymás vért, vettünk hurkát, kolbászt, bár én egy pohár forralt borral is beértem, nem egészen az én világom a disznóvágás…Azért a kirakadóvásárral, zenei sátorral, a Várral, a Sajóval elszórakoztattam magamat Képek itt is :
Próbálok olyan kellemes dolgokra koncentrálni, mint az, hogy Toulouse-Lautrec kiállítás van Szegeden. Jó lenne eljutni, egy szép szombatot szívesen rászánnék. A csodálatos REÖK-ház után egy finom halászlé, séta a Belvárosban, le a Tisza-partra, majd megtekinteném az imádott és gyönyörű Belvárosi Mozi szecessziós épületét, aztán egy jó kávé és süti a KisVirágban…
Vagy az is tetszik, hogy lesz Myrtill és Kálloy Molnár Péter-koncert is februárban. Mindent megteszek, pozitívan gondolkodom, csak legyen már vége a télnek!
A Normafához autóval nem engedtek fel, a Víztoronynál visszafordítottak minket. Lehet, hogy Magyarországon az autó fogalma 500-as Mercedeseket és luxus Audikat jelent, mert ők felmehettek. Szegény Mazda, innentől kezdve a játékautó kategóriába esik majd…
A budai “polgárokat” továbbra sem bírom elviselni, amint lehet, azonnal vitát generálok velük, beszólogatok: a puszta látványuk kihoz a béketűrésemből, ha anarchista lennék, rajtuk kezdeném.
A kedvünket azért nem vették el, erről beszélnek a képek. Továbbra sem bírom a telet, de tény, hogy jó volt kinn lenni a friss levegőn. Vége a januárnak, és ez csodálatos!
Ebben a hidegben csak az alap életfunkciók fenntartásával törődöm. Társas kapcsolataink leszűkültek, a reggeli HÉV-en, majd a munkahelyen való didergés elveszi minden kreatív energiámat. Pedig esténként, mint egy klasszikus Garfield, elhatározom, hogy na, majd holnaptól….de, már reggel fáradtan ébredek. Sok dolog nem történik. Ezt is megértük, végre!
Gondolataim a vörösszőkévé vált hajamtól és a fölöslegessé vált ingatlankalkulátortól a bkv-bérlet újbóli – indokolatlan – emelésén át egy jó brownie evéséig “szárnyalnak”. Tud valaki egy helyet, ahol finomat lehet enni? Tegnap ugyanis szomorúan álltunk kedvenc helyünk bezárása előtt, egy másikon pedig már elfogyott.
Ha nem éltetne az a kép, hogy egy szép tavaszi virágillatú délután ezt a zenét (is) fogom üvöltetni, miközben nyomom a sebességet – nos, akkor folyton kétségbeesnék ettől a szürkeségtől. Brr…és morr… Egyre nehezebben viselem a teleket.
Kíváncsi lennék, mennyien ettetek ilyet, mikor még csak ezt lehetett kapni? Szerettétek?
Istenem, sosem fogom elfelejteni mennyire kemény, és hányszor tört bele majdnem a fogam ….. A csokison kívül volt még puncsos és vaníliás? Vagy rosszul emlékszem?
Bár elmúlt már karácsony, és majdnem lekéstük, de a záró napon csak eljutottunk a ”Karácsonyi színek, formák, hangok, ízek, illatok” – kiállításra.
Több mint negyven kiváló, kísérletező-kedvű kortárs iparművész (textil- és üvegtervező, keramikus, ötvös, jelmeztervező, belsőépítész stb.) immár hetedik alkalommal kapott lehetőséget, hogy legmerészebb terveit megvalósítva karácsonyfákká varázsoljon fenyőfákat a nagytétényi Száraz-Rudnyánszky kastély termeiben.
“A XIV-XIX. század lakberendezését idéző tárgyak és az iparművészek egyedi karácsonyfadíszei különleges hangulatot teremtenek a barokk kastélyban. A kifejezetten erre az alkalomra készült fenyőfadíszek és a kastély adottságai együttesen emelik az ünnep fényét, s a díszes fenyőfákat csodálva mi is elmerülhetünk egy pillanatra a mesterien megmunkált anyagok, szép formák és a szemet gyönyörködtető színek világában.” – írja a Port.hu.
Rengeteg képet csináltunk, hamarosan felkerülnek a flickr-re, ez csak egy kis ízelítő:
A legötletesebb fa ez volt: a rajta lévő díszek macska-és kutyakonzerv dobozokból készültek, az alsó adventi gyertyákat pedig egyszerű ásványvízes palackok adják, melyeket fehér zsinórral díszítettek.
Ha rengeteg gombunk van otthon, innetől kezdve nem gond, hogyan hasznosítsuk!
De, a hímzőcérnák, tűtartók is új életet kaphatnak:
Megunt ékszereinket is felhasználhatjuk:
De, az egyénileg készült cicák és bogarak is szépek!
Közelebbről egyikük:
Találtunk egészen különleges, május- és karácsonyfának is beillő keramikus alkotást:
Mindenhol apró csendéletek váratlanul előbukkanva:
Vagy akár egy szoba is lehet maga a dísz:
Gyakorlatilag mindenféle anyagot felhasználtak az iparművészek. Láttunk nemez, gipsz, selyem, csipke, konzervdoboz, mézeskalács, szárazvirág (stb.) karácsonyfát. A termeket belengte a szegfűszeg, a mézeskalács és a forralt bor illata – s a környezet csodálatos volt!
Kinn a kertben – ahol majdnem megfagytunk – pedig lóinstallációk tekinthetők meg, még egy kis ideig.
Még sosem volt itt statisztika, így az év vége közeledtével megengedem magamnak, akit meg nem érdekel: ugorjon!
A blog 2009. április 25-étől létezik ezen helyen, ez idő alatt máig az összes látogatója 34022 fő volt, ebből 14 ezren voltak a feliratkozók, (akik feedből, rssből, readerből olvasnak) 6025 – ször kattintottak ide a kommentelők, 1936-szor látogattam meg én a blogot. Tehát ha mindezt kivonom a legelső számból, akkor is marad még mindig 12061 fő olvasó, akivel “nem tudok elszámolni”, sosem kommentelt, ám többé-kevésbé rendszeresen olvas. Mondom ezt biztosan, mert keresőszavakkal a “marleen”-en kívül nem nagyon szoktak idetalálni. Hát, ennyi!
Jelen pillanatban a lakasban van ket iphone, meg egy notebook. Egyikkel sem lehet bejegyzest írni: az elobbiek tul kicsik, az utobbihoz meg wifi kellene vagy hozzakotni az asztali gephez, melyhez van ket billentyuzet, melybol egyik sem mukodik. Ugy lopkodom ossze a googlebol es regi dokumentumokbol a magan s massalhangzokat egyesevel, majd deletevel osszehegesztgetem a szavakat..szurrealis
Sok közöm nem volt a kislányokhoz, mígnem lippivel “készen kaptam” egyet: Kittit, aki gyorsan le is stoppolt, így - ha nem is hivatalosan – de, a keresztanyja lettem. Kitti jófej, imádja a divatot, okos, lehet vele társalogni, van humora, s általában nyíltan közli, hogy épp most mit szeretne kapni – szóval ő nem okoz sok fejtörést az ajándékozásban.
Pár évvel lejjebb menve, a mai 3-4 évesek korosztályára, azonban már nehéz helyzetbe kerülök. Mivel a nyáron még javában ment Zsófinál a Bebe TV-mánia (nem tudom látta-e már valaki, nekem leginkább kellemes lelki-és másállapotban lévő reggae hallgatóknak tűnik az ott megjelenített adás), meg a pinky-trendi hercegnő-korszak, így ezt tűztem ki célul.
Belépve a játékosztályra pillanatok alatt elfelejtettem, hogy miért is indultam. Megláttam egy kupacot, melyben csupa leselejtezett, szállítássérült medve és kacsacsőrű emlős nézett rám szomorúan. Mikor már a harmadikat pakoltam be a kosaramba, önmérsékletre intettem magam. Azon kezdtem töprengeni, hogy Zsófi nem is szereti a macikat, s ha nem örülne nekik, akkor milyen rosszul esne az nekem. Meg, hogy nem magamnak veszek ajándékot….Szomorúan kipakoltam mindenkit, s koncentráltam a rózsaszín hercegnő-kellékekre…Csak mostmár sajnálom, hogy erős voltam, és nem hoztam el őket.
Kifelé menet megálltam még a könyves részlegnél is, ahol megtetszett egy könyv. Mivel kemény 300ft-ra volt leakciózva, meg is vettem, csak így külalak alapján. Igazi régivágású borítója van, Ördög Ottó írta, Ernyővilág a címe, és Kertész N. László illusztrálta.
Két poén a könyvből: (ennyi poén van benne egyébként)
Kényszerű szobafogságom és a fuldoklás ellenére igyekszem kellemesen eltölteni az időt. Az alábbi csomagolásokat ma készítettem: maradék, tört karácsonyfadíszből, egész éven át gyűjtögetett virágkötöző- és díszítő madzagokból, szép újságpapírból, kidobásra ítélt ruhákról megmentett selyemszalagokból, termésekből.
Lehet vitatkozni az ízléseken, pofonokon; nekem tetszenek, mert én “alkottam” őket.
Böbe Eszpresszó. Az “elit”. A faluban akkor még csak két italoshely volt – nem úgy, mint ma – a falu két átellenes végén, a főutcán. A Böbe volt a “menő”, ahol fagyit is lehetett kapni, ötvenfilléres vanília-, csoki-, és puncsfagyit, választék ennyi volt, hozzá ittuk az üveges Pepsit, a felnőttek a habos kávét, pultból alumínium merőkanállal a konyakot, a féldecit. Igazán különlegessé a wurlitzere tette, Kovács Katival, Harangozó Terivel, Aradszky Lacival. Cigarettafüstös, farácsos, sötét hely. Ma már idejétmúlt, cégtáblája is megkopott – nem tudtam magam rászánni, hogy belépjek…maradjon meg az illúzió.
1. Kaptam Tinkmarától “i love your”- blog “díjat, köszönettel fogadom, nagyon jólesik, és mindenkinek tovább adom, akit olvasok
2. Nezsike is megörvendeztetett azzal, hogy hétfőn mi okozott neki örömöt. Ha két hét múlva elindul az oldal, mindenki láthatja majd, addig a kettőnk titka : )
3. Jó hírként mondanám, hogy megnyílt a Speedy Diner, végre, szerintem a héten elmegyünk
3. Tizennégy éves koromban kaptam egy fésülködőasztalt, immáron most húsz éves. Ma visszakerült hozzám, úgy áll a hálószobában, mintha mindig is itt lakott volna. Jó érzés ránézni, és esténként most már tudok nagyon nőisen sóhajtozni, miközben a hajamat fésülöm
Szeretnék egy olyan blogot, amelyet közösen szerkeszthetnénk. Olyan dolgokról, amelyek aznap örömet okoztak, könnyebb lett tőlük az élet, boldoggá tettek. Lehet ez fotó, cikk, vers, valaki mosolya, egy szó – bármi. A címe mondjuk lehetne: http://maeztszerettuk.hu. Ha szívesen osztanád meg a többiekkel örömödet, küldd a maeztszerettuk@gmail.com -ra egyelőre, amíg az oldal elkészül!
Én ma ezeket szerettem a leginkább. A bolt ódon hangulatát,
Azt a hihetetlen, ösztönös nyugalmat irigyeltem tőle. Nem számított, hogy köréje gyűlnek és csodálkozva nézik, szinte élvezte, hogy kacagnak rajta felszabadultan. Mintha mosolygott volna. Látjátok, nekem ezt is lehet, megengedem, hogy kinevessetek. Tudom, hogy szomorú életetekbe elhoztam a csodát. Kicsi csoda, de hát én még kisebb vagyok.
Egy napozó galamb a HÉV-síneken nem nagy ügy, tudom. Minden nézőpont kérdése. S csak tíz perc, aztán vége van. Huss!
A legötletesebb fa ez volt: a rajta lévő díszek macska-és kutyakonzerv dobozokból készültek, az alsó adventi gyertyákat pedig egyszerű ásványvízes palackok adják, melyeket fehér zsinórral díszítettek.
Ha rengeteg gombunk van otthon, innetől kezdve nem gond, hogyan hasznosítsuk!
Gyakorlatilag mindenféle anyagot felhasználtak az iparművészek. Láttunk nemez, gipsz, selyem, csipke, konzervdoboz, mézeskalács, szárazvirág (stb.) karácsonyfát. A termeket belengte a szegfűszeg, a mézeskalács és a forralt bor illata – s a környezet csodálatos volt!
Böbe Eszpresszó. Az “elit”. A faluban akkor még csak két italoshely volt – nem úgy, mint ma – a falu két átellenes végén, a főutcán. A Böbe volt a “menő”, ahol fagyit is lehetett kapni, ötvenfilléres vanília-, csoki-, és puncsfagyit, választék ennyi volt, hozzá ittuk az üveges Pepsit, a felnőttek a habos kávét, pultból alumínium merőkanállal a konyakot, a féldecit. Igazán különlegessé a wurlitzere tette, Kovács Katival, Harangozó Terivel, Aradszky Lacival. Cigarettafüstös, farácsos, sötét hely. Ma már idejétmúlt, cégtáblája is megkopott – nem tudtam magam rászánni, hogy belépjek…maradjon meg az illúzió.
és a négy korszak együttélését.
