Valószinüleg csőrről csőrre terjed a hirünk, de jelen pillanatban csúcsforgalom van a madáretetőben 
Két feketerigó küzd két oldalról a felakasztott magvas rúddal, a két cinege csendesen várakozik a törökszegfűk között, s még egy harkály is előkerült, aki minden erőből fúrja a faboritást!
Fél marék fűrészpor, kevés alufólia, pár darab színes-fényes cukorkáspapír körbetekerve sokszínű hímzőfonállal, kalapgumira rákötve, s megszületik a csoda: a similabda. Gyermekkort idéz, boldog nyugalmat, mikor még éltek a nagyszülők, s felváltva kényeztették az unokát a búcsúban, egymásra licitálva értektelen, filléres, felesleges, talmi semmiségekkel.
Ilyen apró csodák között, a múltat visszakapva éreztem magam a tiszaújvárosi majálison, a rózsaszín, hulló virágú japáncseresznyefák árnyékában, ezen a csodálatos nyári napon. Zsákbamacskát húztam és horgásztam, műanyag bizsuk lettek jutalmaim, lippi pedig a céllövöldében lőtt egy barna mackót és egy mazdás kulcstartót – rettenetesen elégedett volt magával.
Órákon keresztül sétáltunk a giccsrengetegben, medve-és gumicukrot ettem krumplilángossal, hazafelé a Zsuzsi fagyizóban az idei első fagyit nyalogattuk Bőcsön, majd pedig szalonnát sütöttünk lilahagymával, hozzá a tappancsos-féle finom fügepálinkát iszogattuk, melyet ezúton is köszönünk (nekem különösen ízlett).
Voltunk a temetőben is, felköszöntöttem nagymamámat Anyák Napja alkalmából, rég elfeledett iskolatársakkal futottam össze, vadnárciszokat és omladozó sírokat fotóztam.
Nincsenek rá szavak, mennyire szép nap volt. Majd mesélnek a fotók.
Általános iskolában körülbelül egy perc alatt oldottam meg a feladatokat, majd látványosan unatkozni kezdtem, és zavartam társaimat. Nem értettem, hogy mit piszmognak annyit, hiszen egyszerű a dolog: gyorsan megoldani, majd lehet mással foglalkozni! Mikor kisebb voltam, alsótagozatos, akkor kisétáltam a tanári asztalhoz, megnéztem, hogy stimmel-e a megoldásom, ha igy volt, gyorsan kerestem valami más elfoglaltságot.
Mai fejjel tudom, hogy valószinüleg hiperaktiv lehettem, de ez elmúlt, felsőtagozatban már csöndben maradtam, gimnáziumban elővettem a könyveimet, egyetemen egy-két unalmasabb óra után már be sem jártam – szocializált a társadalom, és próbáltam beilleszkedni.
De, mindig és folytonosan unatkoztam. Mindenki azzal jött, hogy legyen valami hobbim! Hobbim?! Hiszen van nekem hobbim, ami ráadásul a munkám is – én könyvekkel foglalkozom, melyrel mások csak a szabadidejükben érnek rá. Ez rendkivül megbonyolitja a helyzetet. Ma már tudom, sosem szabad olyan munkát/hivatást választani, mely egyben a kedvtelésünk is.
Visszatérve a hobbira, rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű egy gyors, maximalista embernek! Választottam egyet, gyorsan legyártottam x darabot belőle, majd azt kérdeztem magamatól: “Ó, te jó ég: ez a hobbi?! Ez is olyan unalmas, mint a többi!”
Kipróbáltam én már sokmindent. Festettem, batikoltam, montázs-és dekupázstechnikát, virágkötést, diszcsomagolást, ólomüveg-, és ékszerkészitést, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Még talán legtovább ezt a “blogot” csinálom, immáron három és fél éve térek vissza ide.
Mert a hobbinak ugye az a célja, hogy kikapcsolja az embert, de én csak idegesebb lettem attól, hogy pillanatok alatt készen vagyok.
Rettenetesen szenvedtem, hogy nekem még egy ilyen egyszerű dolog, mint a hobbiválasztás sem megy, és rettenetesen irigyeltem például lippit, mert neki például ott van a fotózás, a gitározás, a zeneszerzés, a sorozatai, a régi autók iránti rajongása.
De. most találtam valamit, ami leköt: a sütést. Csak azt nem tudom, hogy lehet valakinek a sütés a hobbija?! És ki eszi meg a rengeteg elkészitett darabot?!
Úgy döntöttünk, kihagyjuk az autópályát, s a régi szép időkre nosztalgiával gondolva – a hármas úton jöttünk Miskolctól Gyöngyösig. Igaz, igy majdnem duplájára nőtt az utazási idő, de mindenért kárpótolt, hogy az árokparton, a bozótosban, Nyékládháza határában hatalmas szentgyörgyvirág réteket láttunk, illatuk teljesen betöltötte a levegőt. Végre ismét megtaláltam őket!
Már csak fehércseresznyét kellene lelnem valahol.
Sokat beszélgettünk itt és magánlevelekben is arról, hogy kellene egy honlap, ahol elcserélhetnénk megunt illetve hatalmas szerelmi felindulásban vásárolt, ám sosem használt ruháinkat, ékszereinket, és elsősorban táskáikat. Megcsináltuk. Egyelőre még nincs kiélesitve, de lehet összekésziteni, lefotózni a felesleges készletet, kitalálni, hogy mit kérne érte cserébe az illető.
Beregisztráltattunk egy másik oldalt is, melynek “semmi művészet” lesz a cime – remélem, mindenki Esterházyra asszociált – s reményeim szerint ez is közösségi lenne. Nekem elegem van a kultúrsznobokból, abból, hogy megmondják mi a jó és mi nem, a belterjességből, abból, hogy a friss, kritikus olvasói/nézői hang meg sem jelenik, csak a blogokban. Elegem van a magasművészetből is, kapjanak teret a limonádé könyvek és filmek!
Megvannak az új szerelmeim; gasztrogyerek figyelmébe ajánlom őket:)
(lehet itthon is kapni őket, ez a legjobb benne:))
Azért is szeretek itt lakni, mert lehet időnként arra ébredni, hogy egy csapat fiatal hazafelé tartva a sarki kiskocsmából megáll az utca közepén, és rögtönzött trombitakoncertet tart, miközben a többiek borízű, másnapos hangon éneklik a “Gyöngéden ölelj át, és ringass szerelem” című Keresztapa-opuszt. Csodálatos volt! 
(fotó később)
Meglesni egy kis cinkét, amint előbb a napra kitett ágyneműből a szálakat, majd a teraszon hűlő süteményből a tölteléket lopkodja – igen mókás dolog:)
Csináltam egy csoportot Iskola a határon címmel az egyik közösségi portálon. Most önmagam ellentmondása vagyok: egyedül alkotok csoportot, és ez elég gáz.
Akkor mától lehet kommunikálni itt is:
Mindig falra másztam attól, ha külföldi filmek címeit nem lefordították, hanem valamiféle, a témához lazán kapcsolódó, műmájer, mesterkélt címet adtak nekik. A legelrettentőbb példa erre a zseniális In Bruges, mely egy szerencsétlen, magát kreatívnak képzelő ember révén “Erőszakik” címen vonult be a mozikba, hogy el is rettentse a közönséget, illetve megtévessze őket, nagy csalódást okozva az akciófilmre vágyakozóknak.
Nos, revidiálni kényszerülök fentebbi véleményemet. Sőt, ha most kellene nyelvészetből szakdolgozati témát választanom, biztosan a Bones magyar címadásait választanám. Ötletesek, játékosak, lenyűgözően eredetiek, frissek, igazi örömet jelentenek. Az érdem pedig lazy-é és kabuki-é.
Csak nekem van olyan férjem, aki elmegy levágatni a haját, majd a PAKOLÁS, melyet a fejére kér, többe kerül, mint maga a hajvágás
Igen, lippinek még mindig ezerszer több ruhája és parfümje van, mint nekem.
Kálloy Molnár Péter: Pesti álom című lemezbemutató koncertjén voltunk tegnap. Kicsit több mint két óra igényes zene és szövegek, a magyar zenei élet krémje, jó összekötő szövegek, pantomim és intelligens humor. No meg két szám erejéig Tompos Kátya és Novák Péter. Kátya varázslatos, Jimi Hendrix Little wing-jét úgy adja elő, hogy lélegzet benn akad, lassan, alulról építkezve bontja ki a dallamot, majd egyszerre csak ott van, beborít és ekkor hirtelen visszavesz, magára hagy a gondolataiddal… nem csoda, hogy ekkora felfedezés.
De, nekem igazából Novák Péter volt az ajándék. Bár, jókat derültünk “táncmozdulatain” – még mindig lenyűgöz. Nekem nagyon hiányzik a KimNowak. Az egyik legjobb magyar együttes volt.
embedded by Embedded Video
Annak idején a Káposztaföld melletti erdőben lehetett szentgyörgyvirágot szedni, a kísértetjárta régi, romos kastély mellett. Április végére nyíltak ki a lila és fehér virágok, illatuk már messziről elárulta őket. Mézédes, kicsit émelyítő illat, összességében buja és telt. Hatalmas csokrokkal vittem haza, a ház megtelt velük, éjszakára mély, kellemes álmot hoztak.
Aztán elpusztult ott minden, mikor eladták. Virágok nélkül maradtunk. Később egy másik erdőben rájuk bukkantam, évekig visszajártam értük. Egy nap jött a hír, hogy elhordták az egész erdőt. A télen át azzal fűtöttek az emberek, senkit sem érdekeltek a virágok.
Azóta sem találtam rájuk újra. Vajon nyílnak-e még valahol szentgyörgyvirágok?!
Ma reggelre – a tegnapi gyilkos napot is – mindent elfedett, betakart a hó.
Természetesen megjelentünk az ónodi böllérfesztiválon is, mely akár bűnűgyi helyszínként is funkcionálhatott volna, annyi volt a vér! Lippi evett is hagymás vért, vettünk hurkát, kolbászt, bár én egy pohár forralt borral is beértem, nem egészen az én világom a disznóvágás…Azért a kirakadóvásárral, zenei sátorral, a Várral, a Sajóval elszórakoztattam magamat Képek itt is :
http://www.flickr.com/photos/lippije/sets/72157623417008918/
Próbálok olyan kellemes dolgokra koncentrálni, mint az, hogy Toulouse-Lautrec kiállítás van Szegeden. Jó lenne eljutni, egy szép szombatot szívesen rászánnék. A csodálatos REÖK-ház után egy finom halászlé, séta a Belvárosban, le a Tisza-partra, majd megtekinteném az imádott és gyönyörű Belvárosi Mozi szecessziós épületét, aztán egy jó kávé és süti a KisVirágban…
Vagy az is tetszik, hogy lesz Myrtill és Kálloy Molnár Péter-koncert is februárban. Mindent megteszek, pozitívan gondolkodom, csak legyen már vége a télnek!
A Normafához autóval nem engedtek fel, a Víztoronynál visszafordítottak minket. Lehet, hogy Magyarországon az autó fogalma 500-as Mercedeseket és luxus Audikat jelent, mert ők felmehettek. Szegény Mazda, innentől kezdve a játékautó kategóriába esik majd…
A budai “polgárokat” továbbra sem bírom elviselni, amint lehet, azonnal vitát generálok velük, beszólogatok: a puszta látványuk kihoz a béketűrésemből, ha anarchista lennék, rajtuk kezdeném.
A kedvünket azért nem vették el, erről beszélnek a képek. Továbbra sem bírom a telet, de tény, hogy jó volt kinn lenni a friss levegőn. Vége a januárnak, és ez csodálatos!
A friss levegő meghozza az étvágyat!
Moni hóangyalkát készít
Mi meg csak vigyorgunk KEÁ-val
Ebben a hidegben csak az alap életfunkciók fenntartásával törődöm. Társas kapcsolataink leszűkültek, a reggeli HÉV-en, majd a munkahelyen való didergés elveszi minden kreatív energiámat. Pedig esténként, mint egy klasszikus Garfield, elhatározom, hogy na, majd holnaptól….de, már reggel fáradtan ébredek. Sok dolog nem történik. Ezt is megértük, végre!
Gondolataim a vörösszőkévé vált hajamtól és a fölöslegessé vált ingatlankalkulátortól a bkv-bérlet újbóli – indokolatlan – emelésén át egy jó brownie evéséig “szárnyalnak”. Tud valaki egy helyet, ahol finomat lehet enni? Tegnap ugyanis szomorúan álltunk kedvenc helyünk bezárása előtt, egy másikon pedig már elfogyott.
Egyébként pedig ez a legkreatívabb ötletem :
A piros Pöttyös az igazi!
Ha nem éltetne az a kép, hogy egy szép tavaszi virágillatú délután ezt a zenét (is) fogom üvöltetni, miközben nyomom a sebességet – nos, akkor folyton kétségbeesnék ettől a szürkeségtől. Brr…és morr… Egyre nehezebben viselem a teleket.
embedded by Embedded Video
Kíváncsi lennék, mennyien ettetek ilyet, mikor még csak ezt lehetett kapni? Szerettétek?
Istenem, sosem fogom elfelejteni mennyire kemény, és hányszor tört bele majdnem a fogam ….. A csokison kívül volt még puncsos és vaníliás? Vagy rosszul emlékszem?
Forrás: http://mrretro.gportal.hu/
Bár elmúlt már karácsony, és majdnem lekéstük, de a záró napon csak eljutottunk a ”Karácsonyi színek, formák, hangok, ízek, illatok” – kiállításra.
Több mint negyven kiváló, kísérletező-kedvű kortárs iparművész (textil- és üvegtervező, keramikus, ötvös, jelmeztervező, belsőépítész stb.) immár hetedik alkalommal kapott lehetőséget, hogy legmerészebb terveit megvalósítva karácsonyfákká varázsoljon fenyőfákat a nagytétényi Száraz-Rudnyánszky kastély termeiben.
“A XIV-XIX. század lakberendezését idéző tárgyak és az iparművészek egyedi karácsonyfadíszei különleges hangulatot teremtenek a barokk kastélyban. A kifejezetten erre az alkalomra készült fenyőfadíszek és a kastély adottságai együttesen emelik az ünnep fényét, s a díszes fenyőfákat csodálva mi is elmerülhetünk egy pillanatra a mesterien megmunkált anyagok, szép formák és a szemet gyönyörködtető színek világában.” – írja a Port.hu.
Rengeteg képet csináltunk, hamarosan felkerülnek a flickr-re, ez csak egy kis ízelítő:
A legötletesebb fa ez volt: a rajta lévő díszek macska-és kutyakonzerv dobozokból készültek, az alsó adventi gyertyákat pedig egyszerű ásványvízes palackok adják, melyeket fehér zsinórral díszítettek.
Ha rengeteg gombunk van otthon, innetől kezdve nem gond, hogyan hasznosítsuk!
De, a hímzőcérnák, tűtartók is új életet kaphatnak:
Megunt ékszereinket is felhasználhatjuk:
De, az egyénileg készült cicák és bogarak is szépek!
Közelebbről egyikük:
Találtunk egészen különleges, május- és karácsonyfának is beillő keramikus alkotást:
Mindenhol apró csendéletek váratlanul előbukkanva:
Vagy akár egy szoba is lehet maga a dísz:
Gyakorlatilag mindenféle anyagot felhasználtak az iparművészek. Láttunk nemez, gipsz, selyem, csipke, konzervdoboz, mézeskalács, szárazvirág (stb.) karácsonyfát. A termeket belengte a szegfűszeg, a mézeskalács és a forralt bor illata – s a környezet csodálatos volt!
Kinn a kertben – ahol majdnem megfagytunk – pedig lóinstallációk tekinthetők meg, még egy kis ideig.
Még sosem volt itt statisztika, így az év vége közeledtével megengedem magamnak, akit meg nem érdekel: ugorjon!
A blog 2009. április 25-étől létezik ezen helyen, ez idő alatt máig az összes látogatója 34022 fő volt, ebből 14 ezren voltak a feliratkozók, (akik feedből, rssből, readerből olvasnak) 6025 – ször kattintottak ide a kommentelők, 1936-szor látogattam meg én a blogot. Tehát ha mindezt kivonom a legelső számból, akkor is marad még mindig 12061 fő olvasó, akivel “nem tudok elszámolni”, sosem kommentelt, ám többé-kevésbé rendszeresen olvas. Mondom ezt biztosan, mert keresőszavakkal a “marleen”-en kívül nem nagyon szoktak idetalálni. Hát, ennyi!
Jelen pillanatban a lakasban van ket iphone, meg egy notebook. Egyikkel sem lehet bejegyzest írni: az elobbiek tul kicsik, az utobbihoz meg wifi kellene vagy hozzakotni az asztali gephez, melyhez van ket billentyuzet, melybol egyik sem mukodik. Ugy lopkodom ossze a googlebol es regi dokumentumokbol a magan s massalhangzokat egyesevel, majd deletevel osszehegesztgetem a szavakat..szurrealis
forras: www.dailybest.hu
Sok közöm nem volt a kislányokhoz, mígnem lippivel “készen kaptam” egyet: Kittit, aki gyorsan le is stoppolt, így - ha nem is hivatalosan – de, a keresztanyja lettem. Kitti jófej, imádja a divatot, okos, lehet vele társalogni, van humora, s általában nyíltan közli, hogy épp most mit szeretne kapni – szóval ő nem okoz sok fejtörést az ajándékozásban.
Pár évvel lejjebb menve, a mai 3-4 évesek korosztályára, azonban már nehéz helyzetbe kerülök. Mivel a nyáron még javában ment Zsófinál a Bebe TV-mánia (nem tudom látta-e már valaki, nekem leginkább kellemes lelki-és másállapotban lévő reggae hallgatóknak tűnik az ott megjelenített adás), meg a pinky-trendi hercegnő-korszak, így ezt tűztem ki célul.
Belépve a játékosztályra pillanatok alatt elfelejtettem, hogy miért is indultam. Megláttam egy kupacot, melyben csupa leselejtezett, szállítássérült medve és kacsacsőrű emlős nézett rám szomorúan. Mikor már a harmadikat pakoltam be a kosaramba, önmérsékletre intettem magam. Azon kezdtem töprengeni, hogy Zsófi nem is szereti a macikat, s ha nem örülne nekik, akkor milyen rosszul esne az nekem. Meg, hogy nem magamnak veszek ajándékot….Szomorúan kipakoltam mindenkit, s koncentráltam a rózsaszín hercegnő-kellékekre…Csak mostmár sajnálom, hogy erős voltam, és nem hoztam el őket.
Kifelé menet megálltam még a könyves részlegnél is, ahol megtetszett egy könyv. Mivel kemény 300ft-ra volt leakciózva, meg is vettem, csak így külalak alapján. Igazi régivágású borítója van, Ördög Ottó írta, Ernyővilág a címe, és Kertész N. László illusztrálta.
Két poén a könyvből: (ennyi poén van benne egyébként)
“Attila ernyője – Hun kinyílik, hun meg be.
Náci ernyő – Felül a víz, alul az árja.”
Ne vegyétek meg.
Holnap karácsony.
Kényszerű szobafogságom és a fuldoklás ellenére igyekszem kellemesen eltölteni az időt. Az alábbi csomagolásokat ma készítettem: maradék, tört karácsonyfadíszből, egész éven át gyűjtögetett virágkötöző- és díszítő madzagokból, szép újságpapírból, kidobásra ítélt ruhákról megmentett selyemszalagokból, termésekből.
Lehet vitatkozni az ízléseken, pofonokon; nekem tetszenek, mert én “alkottam” őket.
Végigbusz. Ha tudod mit jelent, feltehetően földim vagy.
Böbe Eszpresszó. Az “elit”. A faluban akkor még csak két italoshely volt – nem úgy, mint ma – a falu két átellenes végén, a főutcán. A Böbe volt a “menő”, ahol fagyit is lehetett kapni, ötvenfilléres vanília-, csoki-, és puncsfagyit, választék ennyi volt, hozzá ittuk az üveges Pepsit, a felnőttek a habos kávét, pultból alumínium merőkanállal a konyakot, a féldecit. Igazán különlegessé a wurlitzere tette, Kovács Katival, Harangozó Terivel, Aradszky Lacival. Cigarettafüstös, farácsos, sötét hely. Ma már idejétmúlt, cégtáblája is megkopott – nem tudtam magam rászánni, hogy belépjek…maradjon meg az illúzió.
