marlen

mindig rosszkor

Amikor kijelentettem, hogy mától igenis szabadságon vagyok és nem főzök, (hogy miért nem is tudom, mert nincs rám erőltetve) még nem sejtettem, hogy a kajafutár minden nap fél hét és negyed nyolc közé definiálja majd magát. Igy beállitottam ébresztőre az órát, mintha csak dolgozni mennék a szabadságom alatt, felkeltem, közben összevesztem a férjemmel, mert állitólag ráfújtam a hátára (?) és akit felvertem legmélyebb álmából,  dühöngtem egy sort, miközben ő édesdeden visszaaludt, kisminkeltem, beengedtem a futárt, megbeszéltem vele, hogy nyugodtan tegye az ajtókilincsre a kaját, senki sem fogja elvinni, elintéztem még néhány apróságot…..és közben felébredtem. Inkább a főzés.

Az megvan a női olvasóknak, hogy a postás/kajafutár/csomagküldő/hittéritő mindig akkor csenget, mikor pakolás van fenn az arcon/épp a kádban ülök/mellékhelyiségben ülök/leszaladok a sarki boltba egy fél percre?!

1gombóc

Rá kellett jönnöm, hogy 50 gombóc fagyi rengeteg. Még egy olyan embernek is, mint én, aki a fagyit is fagyival. Pedig már a torkom is fáj tőle, annyira igyekszem kihasználni a lehetőséget. Ráadásul rengeteg helyet is foglal a viszonylag pici mélyhűtőben. Mi lesz itt, ha megérkezik a lippi által megnyert másik 50 gombóc fagyi?!

mint egy Márffy Ödön-festmény…

szőőőőke

Beszédhelyzetünk, hogy új cukrászda nyílt a szomszéd utcában, olvasom lippinek a nyitva tartási idejét. 

m: -Tökjó, minden nap nyitva vannak reggel tíztől este nyolcig!

lippi: – Hétvégén is???

Hadd mutassam be páromat, a “szőke” férfit!

kála

Gyönyörű, virágos teraszokat csináltunk, grillezőhellyel, kávéházi asztallal és székekkel,  a konyha előtt fűszernövényekkel, a madarak is ideszoktak, minden burjánzik, a szivárvány minden szinében tobzódnak a virágaink, még a naprafogó magok is kihajtottak , azonban eddig az időjárás miatt nem tudtam hazajöve kiülni és kávézgatni. Ma csodálatos nap van, végre erre is sor került: majdnem olyan, mint a nyári délutáni szieszták. Örülök nagyon. 

Viszont most tűnt fel, hogy a hófehér kálák virágai előbb sötétlila, majd sötétzöld szinűek lettek. Van erre magyarázat?

madarak

Valószinüleg csőrről csőrre terjed a hirünk, de jelen pillanatban csúcsforgalom van a madáretetőben Két feketerigó küzd két oldalról a felakasztott magvas rúddal, a két cinege csendesen várakozik a törökszegfűk között, s még egy harkály is előkerült, aki minden erőből fúrja a faboritást! 

A giccs születése

Fél marék fűrészpor, kevés alufólia, pár darab színes-fényes cukorkáspapír körbetekerve sokszínű hímzőfonállal, kalapgumira rákötve,  s megszületik a csoda: a similabda. Gyermekkort idéz, boldog nyugalmat, mikor még éltek a nagyszülők, s felváltva kényeztették az unokát a búcsúban, egymásra licitálva értektelen, filléres, felesleges, talmi semmiségekkel.

Ilyen apró csodák között, a múltat visszakapva éreztem magam a tiszaújvárosi majálison, a rózsaszín, hulló virágú japáncseresznyefák árnyékában, ezen a csodálatos nyári napon. Zsákbamacskát húztam és horgásztam, műanyag bizsuk lettek jutalmaim, lippi pedig a céllövöldében lőtt egy barna mackót és egy mazdás kulcstartót – rettenetesen elégedett volt magával.

Órákon keresztül sétáltunk a giccsrengetegben, medve-és gumicukrot ettem krumplilángossal, hazafelé a Zsuzsi fagyizóban az idei első fagyit nyalogattuk Bőcsön, majd pedig szalonnát sütöttünk lilahagymával, hozzá a tappancsos-féle finom fügepálinkát iszogattuk, melyet ezúton is köszönünk (nekem különösen ízlett).

Voltunk a temetőben is, felköszöntöttem nagymamámat Anyák Napja alkalmából, rég elfeledett iskolatársakkal futottam össze, vadnárciszokat és omladozó sírokat fotóztam.

Nincsenek rá szavak, mennyire szép nap volt. Majd  mesélnek a fotók.

hobbi

Általános iskolában körülbelül egy perc alatt oldottam meg a feladatokat, majd látványosan unatkozni kezdtem, és zavartam társaimat. Nem értettem, hogy mit piszmognak annyit, hiszen egyszerű a dolog: gyorsan megoldani, majd lehet mással foglalkozni! Mikor kisebb voltam, alsótagozatos, akkor kisétáltam a tanári asztalhoz, megnéztem, hogy stimmel-e a megoldásom, ha igy volt, gyorsan kerestem valami más elfoglaltságot.

Mai fejjel tudom, hogy valószinüleg hiperaktiv lehettem, de ez elmúlt, felsőtagozatban már csöndben maradtam, gimnáziumban elővettem a könyveimet, egyetemen egy-két unalmasabb óra után már be sem jártam – szocializált a társadalom, és próbáltam beilleszkedni.

De, mindig és folytonosan unatkoztam. Mindenki azzal jött, hogy legyen valami hobbim! Hobbim?!  Hiszen van nekem hobbim, ami ráadásul a munkám is – én könyvekkel foglalkozom, melyrel mások csak a szabadidejükben érnek rá. Ez rendkivül megbonyolitja a helyzetet. Ma már tudom, sosem szabad olyan munkát/hivatást választani, mely egyben a kedvtelésünk is.

Visszatérve a hobbira, rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű egy gyors, maximalista embernek! Választottam egyet, gyorsan legyártottam x darabot belőle, majd azt kérdeztem magamatól: “Ó, te jó ég: ez a hobbi?! Ez is olyan unalmas, mint a többi!”

Kipróbáltam én már sokmindent. Festettem, batikoltam, montázs-és dekupázstechnikát, virágkötést, diszcsomagolást, ólomüveg-, és ékszerkészitést, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Még talán legtovább ezt a “blogot” csinálom, immáron három és fél éve térek vissza ide.

Mert a hobbinak ugye az a célja, hogy kikapcsolja az embert, de én csak idegesebb lettem attól, hogy pillanatok alatt készen vagyok.

Rettenetesen szenvedtem, hogy nekem még egy ilyen egyszerű dolog, mint a hobbiválasztás sem megy, és rettenetesen irigyeltem például lippit, mert neki például ott van a fotózás, a gitározás, a zeneszerzés, a sorozatai, a régi autók iránti rajongása.

De. most találtam valamit, ami leköt: a sütést. Csak azt nem tudom, hogy lehet valakinek a sütés a hobbija?! És ki eszi meg  a rengeteg elkészitett darabot?!

szentgyörgyvirág

Úgy döntöttünk, kihagyjuk az autópályát, s a régi szép időkre nosztalgiával gondolva – a hármas úton jöttünk Miskolctól Gyöngyösig. Igaz, igy majdnem duplájára nőtt az utazási idő, de mindenért kárpótolt, hogy az árokparton, a bozótosban, Nyékládháza határában hatalmas szentgyörgyvirág réteket láttunk, illatuk teljesen betöltötte a levegőt. Végre ismét megtaláltam őket!

Már csak fehércseresznyét kellene lelnem valahol.

két honlap

Sokat beszélgettünk itt és magánlevelekben is arról, hogy kellene egy honlap, ahol elcserélhetnénk megunt illetve hatalmas szerelmi felindulásban vásárolt, ám sosem használt ruháinkat, ékszereinket, és elsősorban táskáikat. Megcsináltuk. Egyelőre  még nincs kiélesitve, de lehet összekésziteni, lefotózni a felesleges készletet, kitalálni, hogy mit kérne érte cserébe az illető.

Beregisztráltattunk egy másik oldalt is, melynek “semmi művészet” lesz a cime – remélem, mindenki Esterházyra asszociált – s reményeim szerint ez is közösségi lenne. Nekem elegem van a kultúrsznobokból, abból, hogy megmondják mi a jó és mi nem, a belterjességből, abból, hogy a friss, kritikus olvasói/nézői hang meg sem jelenik, csak a blogokban. Elegem van a magasművészetből is, kapjanak teret a limonádé könyvek és filmek!