marlen

1902 novemberében született meg “teddy bear”, akit Morris és Rose Michtom készített el, s aki – névadója után – Theodor Roosevelt kabalája lett. Még ebben az évben Németországban a Steiff-cég mackó sorozatgyártásra állt át, s világhíressé tették őt. Az I. világháborúban a fiúk játékszere volt, a macikat ekkoriban hazafias szerelésekbe öltöztették.

Az I. világháború a német játékipart is tönkretette, s így a macigyártás központjává Nagy-Brittania  vált. S ekkor Alaexander Milne megírta a Micimackót, Winnie the Pooh-t, melyből a Winnie előtag, az akkori londoni állatkert fekete medvéjét idézi, aki a Winnipegbe való katonai ezred kabalája volt, míg Pooh Milne fia kedvenc hattyújáról kapta nevét.

A II. világháború visszavetette a macigyártást, de újdonságokat is hozott: a “bőröndmacit” például.

Karrierjük azóta is töretlen. Magyarországon Rákóczifalván található Medvemúzeum, melynek gyűjteményéből 600 maci látható a Duna Plázában, május 31-ig. Imádtuk!

Alberto Falcone ötméteres léggömb macija, melyet a Fesztivál tiszteletére készített. A többi, kisebb lufiszobor magyar készítők munkája.

Őt azért választottam, mert Pöttyös pont így szokott kinézni reggelente…Kicsit gyűrött, nagyon morcos:)

Meglehetősen praktikus macigyűjtemény…

Az én kedvencem ő lett: a legrondább medve, melynek igazából medvefeje sincs. Torzonborznak hívják, s a mackók közötti Batman-hasonmás versenyt simán nyerné. Azért annyira idétlen, mert a családnak – aki készítette – nem volt pénze a drága plüssre, helyette törölköző-anyagból készítették, s lószőrrel tömték ki. Mindene megvan rágva.

Jó móka a Macifesztivál, hiszen nincs olyan bolt a Duna Plázában, melynek kirakatában ne lennének ott.

Ezzel párhuzamosan a magyar bábművészet alkotásait is meg lehet tekinteni: Mirr-Murrékat,  s a TV-macit is természetesen.

A többi fotó itt található (sok van belőlük:))

http://www.flickr.com/photos/lippije/sets/72157617907831128/

Valamikor tavasszal sírtam itt a blogon, hogy igazi orosz fekete kenyeret keresek. Pár nappal később megpillantottam az  István utcában egy orosz élelmiszerboltot, de sajnos, megállni nem volt időnk. Ma végre eljutottunk oda, s igazából a bejárat a Hernád utcában van, s a neve: Arbat.  Mint megtudtuk: több, mint tíz éve működik.

Sok finom dolog kapható, az áruk sem vészes, s az eladó hölgy pedig kedves, előzékeny. A vendégek túlnyomórészt oroszok, gondolom, az itteni kevés számú diaszpóra értelmiségiei. Van a boltban egy sarok, amely  – gondolom én – a hagyományokat hivatott erősíteni.

A polcok fölött egy történelmi szempontból is érdekes festmény (repró) található.

Nekem ezek a csokik tetszettek a legjobban, velük valamikor gyermekkoromban még én is találkoztam.

Persze, a halas-és a tejtermékes pult sem hiányozhatott. Olyan halak voltak, melyekről még életemben sosem hallottam…

Természetesen vásároltunk is.  Lippi egy Kalasnyikov márkájú energiaitalt, én pedig Cseburaska szagos müge ízű szénsavas üdítőitalt, s 200ft-ért jégkrémet is.  De, hoztunk haza kenyeret is, sört, s teához való kekszet is.

Halaink, mióta nem egy lift takarásában élnek s élvezik a napsütést  – kinőtték a 120 literes akváriumot. Folyton szaporodnak, tobzódnak a vízi örömökben – fekete mollyk,  xifok, és ezek mutálódott változatai, melyek elég különlegesek. Jófajta táppal, vegyszer nélküli akváriumban élnek,  biztosan nem visznek magukkal betegséget. De, nagyon sokan vannak.

Ha valakinek csendestárs kell (ó, minő humor!), vihet, válogathat közülük. Nemsokára gyermeknap, ideális ajándék lehet egy akvárium:) (lippi segít berendezni is, nagy akvarista)

A kaméleonok úgy rendezik vitás ügyeiket, hogy csúnyán néznek. Amelyik a legcsúnyábban néz; az a győztes. Milyen jó lenne, ha az embereknek  is ez lenne az egyetlen módjuk, hogy tisztázzák a nézeteltéréseiket! Simán győznék minden vitában:)

Sajnos, ma kontrollvizsgálaton kiderült, hogy amit mi Pöttyös legyengült szervezetének tulajdonítottunk (nem tud felugrani az ágyra, és fél leugrani róla, rendkívül bizonytalan a járása) – egészen más. Valószínűleg valamelyik gyógyszertől mérgezést kaphatott, amit a mája nem tud feldolgozni (a vírusfertőzés következtében károsodott), és bekékült a szemfehérjéje; emiatt igen erőteljesen csökkent a látása.

Így, pénteken este nyolckor szemészhez visszük a kutyát.

Egyébként meg téliszonyom van, gyűlölöm ezt a nyomorék időt, irgalmatlanul fáradt vagyok,  fáj mindenem, napot, tavaszt, mókát, vidámságot akarok. Nem ezt a nyűglődést. 

Tegnap Pöttyös közös életünkben először fogadott úgy munkából hazaérve, hogy nem rohant elém, nem ugrált azonnal kajáért, nem jelezte, hogy azonnal rohanjunk le sétálni. Egyáltalán kaját sem kért, csak megszagolta, majd otthagyta. Azt hittem, romlott a konzerv, kicseréltem, de a második adagot sem volt hajlandó megenni.  Pöttyös él-hal a kajáért, ha ő nem eszik, akkor vége a világnak.

Tudtam, hogy  baj van. Először csak gyomorrontásra gyanakodtunk vagy megfázásra, de ma reggelre annyira rosszul lett, hogy nem bírt lábra állni, csak támolygott. Mint kiderült, ekkor már 41 fokos láza volt. 

Most pedig már azt is tudjuk, hogy fertőzött kullancs által terjesztett vírus van a szervezetében, amely felzabálja a vörösvértesteket. Napi két infúziót kap, és nagyon reménykedünk abban, hogy minden rendben lesz vele.

Köszönjük Mindenkinek a kedves szavakat! Pöttyös az éjszakát kórházban töltötte a rá törő rohamok miatt (igazi profi headbanger lenne belőle), amelyek nagyon félelmetesek voltak, de ma már evett, ivott, és bár nagyon kómás – azért sokkal jobban van, mint tegnap volt.

 

Egy kis harkály próbál megtelepedni a szomszédos fán. Hihetetlen erővel és intenzitással kopog a fa törzsén, hogy táruljon fel a számára. Nagyon drukkolok neki, mert végtelenül bájos. Az előbb egy huszárvágással rendet tett a vonuló bogarak, rovarok között – azonnal megette őket.

Többször fordult már elő, hogy hazaérve döbbenten észleltem, hogy megy a tévé és a kutya elmélyülten figyeli. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki, gondoltam, lippi reggel úgy hagyta. De, tegnap megvilágosodtam!

Beszélgettünk az ágyon, lábamnál Pöttyös és a távirányító. Egyszer csak tévé bekapcs, Pöttyös felélénkül, épp a CNN megy az amerikai brékingnyúz. Először azt hittem, én kapcsoltam be véletlenül, de rájöttem, hogy lábbal semmiképpen nem érhettem el a kapcsolót. Ekkor világosított fel lippi, hogy Pöttyös tudja kezelni a távirányítót, és mivel unatkozott valószínüleg: bekapcsolta azt! A kutya tévézik!

Korlátlan lehetőségek nyíltak meg ezzel. Például megtanítom Pöttyöst kávét főzni és reggel megcsinálja helyettem! Ezzel csak az a baj, hogy a kutya délelőtt 11-ig gyakorlatilag használhatatlan, annyira álmos és morcos….Mint egy mogorva vénasszony, olyan.

A Római-part fái közé beszökött az ősz. Nyitva még a hekkes, szól még a zene lakodalmas rock stílusban, csúszik még a sör – de, a hajók már bevontatva, tömeg sehol, azonnal lehet halat kapni, és olyan búcsúzás-íze van mindennek. A máskor csapatostul úszó vadkacsák sincsenek sehol. (gondolom őket nem viszik melegebb helyre, mint a Central Park-iakat) A vízen némaság honol. A napernyők a szemetesbe hajítva, szinte kínálják a képaláírást: “Itt az ősz!”

Elbúcsúztunk tegnap este a Rómaitól.  Tavaszig várhat. Vége van a nyárnak.

Poénosnak tűnt a szombati diagnózis, melyet a kórház ügyeletes orvosa állított fel (barika, ugye); kevésbé poénosnak Ada kommentje – de, a valóság egészen más. Most jövök a bőrgyógyászatról: macskától kapott fertőzésem van.

Így, Eddie-t holnap viszem haza, vidékre a hajnali vonattal. Szerencsétlen macska; nem érti, miért nem ülhet az ölembe, ahogyan eddig szokta…csak bújna, bújna hozzám….ehhh….

Köszönöm szépen Lidi, hogy három hét helyett ilyen hamar orvoshoz juthattam.

Macskánk pontosan 90dkg, egyhetes köhögésmentesítő gyógyszerkúrán van – és fürdéskor úgy néz ki, mint egy éhező. Horrormacs!

 

A fentebbi csodálatos poént lippije sütötte el délután fél négykor – csak illusztrálandó, milyen az, mikor egy informatikus betegen viccölni próbál…(wahhaahhaa) jó poén egyébként, szerintem. Komolyra fordtíva a szót, zajlanak az események: jelen pillanatban három hadirokkanttal osztom meg az ágyamat: egy taknyos-asztmás kölyökmacskával, egy fülfájós és depressziós (a macska miatt magát hátrányos helyzetűnek valló – kockáztassuk meg a kisebbségi kifejezést, az olyan kis trendi manapság) kutyával és egy kicsit taknyos, kicsit gyomorfájós, kicsit fejfájós lippijével…

Csináltam róluk fotót is, ahogyan kitöltik az ágyat – de, aztán a kisgatya miatt nem teszem nyilvánossá.

Én még aránylag jól vagyok: leszámítva, hogy lassan zombie leszek a több hetes kialvatlanságtól a kismacska éjszakai kalandozásai következtében illetve lehet, hogy zajártalomban fogok kimúlni: itt a nyár, itt a felújítások és az építkezések kora! Ergó reggel héttől este hétig fúrnak és faragnak a szakik…De, mondom: jól vagyok.

Nyertem ám mozijegyet is ma általam régen várt Wong Kar – Wai filmre! A csodálatos Norah Jones első filmszerepe az imádnivaló Jude Law-val, Rachel Weis-szel és Natalie Portman-nal: My Blueberry Nights. Holnap este nézzük meg.

A macskánál háromféle üzemmód létezik.

1. Felébredve azonnal a motoros fűrész üzemmódba vált. Mint egy igen mini őrmester, macskanyelven osztogatja parancsait, dirigál: “adjálenni!”, “vegyélfel!”, “tegyélle!”, “játsszálvelem!” stb. A lényeg, hogy azonnal, száz százalékon pörög, követni lehetetlen, borít, befut, kifut, ugrik, elnyal, ugrik újra és így tovább. 

2. A “kegyes” üzemmód. Ilyenkor a macska kegyet gyakorol. Ha közeledsz, a szemedbe néz, “mosolyog” és megállás nélkül dorombol, bújik. Jelzi, hogy a fentebbieket teljesítetted, most elnyered méltó jutalmadat – engedi, hogy úgy érezd, ő is kedvel.

3. Alvás, szieszta üzemmód. Na, most egy hiperaktív kismacskánál – ez a legkevesebb. Mintha örökösen félne, hogy lemarad valamiről: éjfélkor még javában ugrál a lakásban, hajnalban ötkor (legkésőbb) már ébren van. Ha mégis annyira kifárad, hogy ezen fázis mégis bekövetkezik – szinte kómaszerű, mély álomba zuhan. Ha felébreszted belőle; azt sem tudja, hol van. 

A macska megpróbált a habokon járni, de nem vala Jézus – így alámerüle. Kimentettem.

Közben egy “mazsola”, a friss jogsijával összetörte a Mazdát. “Elszállt a fék, apu!”

Megint egy tartalmas nap volt.

A macska kegyetlen gyorsan tanul. Gyakorlatilag elsőre elsajátította a macskawc használatát, kitúrta kedvenc foteléből Pöttyöst, a karnison ugrál, az asztalon, a lámpa alatt melegíti magát, különbséget tesz a tálkái között, kényelmetlebb pillanatokban beveti “azénolyankicsiésaranyosvagyok” (lipp szerint schrek macska)-nézést, egyszóval halad a macskakarrier lépcsőfokain felfelé.

Az előbb azonban úgy gondolom, kihagyott egy-két fokozatot. Szinte hallani véltem a “haladni kell a korral”-felkiáltást, ahogyan leült a laptopra, és a billentyűkön taposással, rendíkvüli érdeklődéssel figyelte, hogyan változik a képernyő. Keával már msn-ezett is!

A végén megérjük, hogy blogolni is fog. Aztán jóóóól kifecsegi féltett titkainkat…

Ja, és ilyet iszik! Trendi rózsaszínben, persze… 

Nálunk az oroszok már a spájzban vannak. Ma ugyanis hirtelen felindulásból macskagazdák lettünk. Az illető urat Borisnak hívnak, nyíregyházi illetőségű, rendkívül harcias kismacska.

El lehet képzelni azt a helyzetet, mikor autópályán 140km-es sebességnél az egymásnak eső kutyát és az asztmatikus rohamokat produkáló macskát kell szétválasztani – tele vagyok sebekkel: karmolással, kisebb harapásokkal.

Most Boris még mindig gyanúsan méreget, minden neszre felriad – de, túl vagyunk az első nagy utazáson, etetésen, macskavécé használaton és hálófotel foglaláson.

Holnap a harcok folytatódnak valószínűleg.

(van kismacskám, jajjj, de jóóóóóóó:):)) – néhány kép róla:):)

ímé, ő, a kis gengszter, amikor először nézett bele a kamerába – gyönyörű:):)

búcsúzás anyától – boris szomorú és eltökélt egyszerre…

az első falatocskák itthon – finom ám a pulykamell párizsi!

Kedd este kutyust mentettünk. Átkom minden olyan “gazdira”, aki megunja és kidobja a kutyáját. Marcit vagyis Sipit, itt a Síp-Wesselényi sarkán tették ki – neki szerencséje volt, jó gazdát találtunk neki, azóta már egy hatalmas vidéki kertes házban éli immáron boldog életét. Kapott chipet, oltásokat, és kap sok-sok szeretetet.

Senki sem mondhatja, hogy nem gondolok a jövőre. Kitaláltam, hogy haladva a korszellemmel: globalizációs gyerekmeséket fogok írni.

A szereplők egy része már megvan, élükön Sárgahasúval, azaz Anor (ex(p)iás) Ákossal, a macskával!

Mai sétámon – miközben az éhségtől félájultan agonizálva róttam lépéseimet – hirtelen bevillant az igazán hatásos fogyókúra megoldása.

Zsírrágó bogarakat kell kitenyészteni. Aztán beültetni a bőr alá – a lá Mátrix – és a bogár élni kezd, majd ha befejezte ténykedését: a szervezet automatikusan kivetné magából.

Na, szabadalmaztassam? 

Meghalt a kutyám. Tizenöt évet élt. Még meleg volt, mikor a papám rátalált – álmában érte a halál. Lolának hívták, és a kertben, a szilvafák alatt temették el a szüleim. Imádnivaló volt.

 

Mivel Pöttyös és én is betegek vagyunk, s ezen állapotunk kevés mondanivalóval bír – inkább nézegessétek az elmúlt hétvége képeit, a Római-partról.