Tudtam, éreztem, ettől rettegtem! A macska alighogy “megjavult”, önjáró robottá változott, és mászik, szalad, ugrik mindenhová, és állandóan! Az előbb épp a teraszkorlátról szedtem le, s kaptam csendben, lélegzetvisszafojtva szívinfarktust…Azóta még bolondabb lett: szalad mellettem, elhagy, majd hirtelen, szúnyoglábain befékez és egy csodálatos mozdulattal elém vetődik, csikorogva a padlón. Ja, és ma minden egyes szemcseppentésnél megpofozott.
Új lakóval gazdagodtunk az elmúlt két hétben, s Lujzikának neveztük el. Lujzika macska, teknőctarka, s a fél szemével gondok vannak, hiszen feltételezhetően egy másik macska belekapott, így most két óránként cseppentgetni kell bele, amit tőlem nagyon rosszul, a férjemtől viszont meglepően jól tűr. Ő már kiosztotta a szerepeket köztünk: én vagyok az őt kényeztető, etető “szolga”, férjem az okos “doktor”.
Lujzika egyébként – kis hiányosságát leszámítva – igazi macska. Öntörvényű, játékos (ha neki van kedve), a kutyát semmibe vevő, rengeteget alvó kismacska. Mióta nálunk van a duplájára nőtt, megnyúlt, a szőre puhul, selymesedik, és egyre szebb lesz. Ráaádásul mindenbe beleüti az orrát, kezd szemtelenedni, de az éjszakáink még nyugalomban telnek, mert ekkor rajta van a tölcsér, hogy bele ne kapjon a szemébe. A szeme viszont egyre jobb, a doktornő szerint megmarad neki, s boldog, elégedett, kétszemű nagymacska lesz belőle.
Van neki fedőneve is, Houdini, mert egy igazi szabadulóművész.
Az pedig, hogy a tavalyi együtt töltött zaklatott nyár után, a nyári szünet utáni első munkanaptól kezdve, a kutya úgy fogad, hogy feltámaszkodik a térdemre, s addig nem hagy békén, mig fel nem emelem, és a nyakamhoz bújik – na, az még azóta is minden nap a hihetetlen kategóriába tartozik számomra.
Ha az ember városban él, szükségképpen osztoznia kell dolgokon a területek végessége miatt, s mi tartjuk magunkat ezen íratlan szabályhoz. Elnézően és nagyvonalúan felkínáljuk teraszunkat, s még a napi minimum ötszöri étkezést is biztosítjuk a megfáradt “utazóknak”. Főleg, ha olyan boldoggá tesznek minket, mint a másfél év után újra felbukkant kisharkály. Józan ésszel persze tudjuk, hogy ő nem lehet azonos azzal a másikkal, de mégis reménykedünk benne, hogy talán mégis, és nem felejtett el, s mindig vissza fog térni, időről időre. Nem törődünk a jövővel, megfigyeléseink középpontjában csak a jelen áll, csak az érkezés zaja, a felhangzó bip-bip, majd a fabontás, gyereki örömmel lessük jöttét, elcsitulunk láttán, csndre intjük s hívogatjuk egymást, csak lessük meg, gyönyörködhessünk benne. Meghatározott napirendje van, hajnal fél ötkor kezdi köreit, s elvárja, hogy alkalmazkodjunk hozzá. Vagyis tűnjünk el a színről, mikor ő jön, keljünk fel időben, s ha még este fél kilenckor megéhezne, akkor is álljon rendelkezésére eleség. Nem tudom a többi madárral hogyan egyezett meg, de az ő feltűnte a cinegék, rigók távozását hozta magával. Akarnok egy kisharkály, naa. De, imádjuk. Remélem, még sokáig fog boldogítani minket!
Pöttyös újabban zabagép lett, válogatás nélkül eszik mindent, ami a közelébe kerül. Épp olyan élvezettel csámcsog a főtt krumplin, mint a legjobb minőségű tápon, vagy issza meg a macskák tejét. Igazi konyhamalac lett belőle.
Mégis vannak olyan kaják, melyeket még nagyobb szeretettel fogyaszt. Ilyenek a sós ropik, kekszecskék, és a ma már emlegetett sós mogyoró. Igy adódhatott, hogy tegnap arra kellett beérkeznem a nappaliba, amint a kutya éppen az asztalon lévő sütisdobozból mancsával kiügyeskedve lopkodja a sós rudat, és sutyiban eszegeti. Ebből – a háta mögött zajló eseményből – persze a férjem semmit sem vett észre. S mig én dühöngtem, hogy a mamám finom sósát ki lehet dobni, s tolvajnak tituláltam az ebet, aki vénségére hülyül meg, ő csak nevetett és “jó helyzetfelismerőnek” nevezte ….
Következetes nevelés, aha….
Hat éves lett ma. Boldog szülinapot, Pöttyös!
Biciklizés közben egy macska karmai közül mentettem ki egy kisfecskét. Hazahoztam, – mint annó gyerekkoromban, mikor szüleim és nagyszüleim már rettegve engedtek el attól való félelmükben, hogy épp törött lábú kutyát vagy tépett fülű macskát cipelek-e aznap haza – betettem a kiscsirkék ketrecébe, fogtunk neki lippivel legyet, kapott vizet.
Mégsem lesz ennek boldog vége. A fecske vak és nem tud repülni. Hiába próbáltuk röptetni az oszlop tetejére téve. Tartok tőle, hogy reggel már nem fog élni…
Lehet, hogy jobb lett volna a természetre (macskára) bizni.
Van egy cinegepár, akik rendszeresen járnak hozzánk vendégségbe. Mindig együtt érkeznek, előbb leülnek a balkonláda szélére, a zöldbe, majd a diszesebb és soványabb felszáll az etetőhöz. A másik, a kis dagi, kopott szürke ruhába öltözötten lenn várja őt, amig a másik vissza nem tér, csőrében magokkal. Ekkor mindig megeteti a dagit. Olyan, mintha csókot váltanának a kajával együtt. Mennyire édesek!
Valószinüleg csőrről csőrre terjed a hirünk, de jelen pillanatban csúcsforgalom van a madáretetőben 
Két feketerigó küzd két oldalról a felakasztott magvas rúddal, a két cinege csendesen várakozik a törökszegfűk között, s még egy harkály is előkerült, aki minden erőből fúrja a faboritást!
Egy cirmos, egy vörös, egy cirmos. Ez a kép fogadott, mikor a zenés ébresztőre kibotorkálva bekukkantottam a nappaliba. Macskáink az ablak előtt, a kanapéra karfáján, sorban hallgatták a szerenádot.
Még mindig ideges leszek, ha arra az anyukára gondolok, aki hétfőn jelentette meg hirdetését, amelyben s.o.s.!, azonnal keres fiatal csivava kant, mert aznap délután elgázolta egy autó négyéves gyermekének kutyáját az ő gondatlanságából, és nem akarta, hogy ezzel szembesülnie kelljen a kislánynak. Én hullafáradtan este fél kilenckor értem haza, megláttam az ő félórával előtte feltett hirdetését, és tárcsáztam. Elmondtam, milyen “nagyszerű” a szerencsétlenségben az, hogy mi viszont épp találtunk egyet, mintha csak helyet csinált volna egyik a másiknak. A háttérben bőgött a kislánya, és azt hajtogatta, ne adják el az ő Jocóját. Azt is felajánlottam, hogy elszállitjuk neki, pedig Győr mellett laknak.
Lediktáltam a honlap cimét, elmentette a számomat, és megállapodtunk, hogy keres.
Könnyen kitalálható: azóta sem hivott. Én komolyan nem értem az ilyen embereket! És amit nem tudok megérteni, attól irgalmatlanul dühös leszek….
Örömmel mondhatom, hogy Speedynek van új gazdája, e percekben épp Ludas felé tartanak együtt egy családi házba, ahol egy másik kiskutya várja őket:)
Mióta a kicsi itt van, Pöttyös n sebességről n+1000-re kapcsolt, én pedig folyton azon aggódom, hogy emiatt kap majd szivinfarktust. Nem jönnek túl jól ki egymással, nagy a féltékenység, de nincs vész. Pöttyös okos kutya és még el is magyaráztuk neki, hogy ő kapott egy kiskutyát, azért, hogy ne unatkozzon egész álló nap, amikor mi dolgozunk.
Szivem szerint én megtartanám a kicsit, de nem birok két kutyával. Együtt nem sétálhatnak, megtenni kétszer ugyanazokat a köröket pedig elég fárasztó. Főleg, egy húzósabb nap után. Ehhez jön még az, hogy a kicsi minden papirzsepit és csörgősebb papirt miszlikbe tép, a cipőket a lakás legkülönbözőbb részein rejti el, és folyton rajtam lóg. Valamiért vonzódnak hozzám a kutyák és a kisebb gyerekek – pedig én mindegyikükkel szemben rendkivül tartózkodó és távolságtartó vagyok. Ha leülök a géphez, kaparja a lábam, hogy vegyem fel. Ha hason fekszem az ágyon és úgy gépelek, akkor mellém hasal és fejét a gépre helyezi. Ha leszidom valamiért, lehajtja a fejét és oldalról pislog, vagy épp kimereszti a gülüszemeit és kérdően néz. A lényeg, hogy egy pillanatra sem mozdul mellőlem.
Igazi égetnivaló és manipulátor kutya. Ma kidobták a kispárnámat a teraszon keresztül az udvarra. Pöttyös magától sosem csinálna ilyet.
Ma délután újabb kutyus került az életünkbe, aki ideiglenesen a “Speedy” nevet kapta általunk, mozgékonyságára utalva ezzel. Mivel a környéken sosem láttuk még, feltételezzük, hogy újabb kitett kutya, mint volt annak idején Marci. Fajtiszta csivava fiú, kb. 2 éves lehet, imád fürödni, hihetetlenül gyorsan alkalmazkodik, valószinüleg öleb lehetett. Nagyon jó állapotban van, frissen nyirva a szőre, mégis gazdát keresünk neki, pedig imádnivaló! Kérünk mindenkit, ahová csak tudja, tegye ki ezt, segitsen gazdit keresni Speedy-nek!
Pöttyöst a tél végén már mindenki azzal szekálta, hogy mennyire meghizott, dagi, szinte gurul – kivéve engem. Én tudtam, hogy a kutya a hatalmas bundája alatt megőrizte karcsúságát, s ez ki is derült, mikor a múlt héten (félév után) eljutott végre kutyakozmetikába, ahol másfél kiló szőrt vágtak le róla. Ő is boldog volt, felpörgött, rohangált: megkönnyebbült.
Ez egészen máig tartott. Éjjel a kutyus már köhögött, szipákolt, folyt az orra, reggelre pedig száraz volt az orra is. Szegénykémnek nincs normális hangja, s ilyenkor szokta tartani a fejét, hogy simogassuk. Imádja, ha körbetekerjük a torkát. Kiválasztottam neki egy gyönyörű halványlila kendőt, igy ma Pöttyös egész nap abban alszik, elnyúlva kedvenc karosszékében:)
Természetesen megjelentünk az ónodi böllérfesztiválon is, mely akár bűnűgyi helyszínként is funkcionálhatott volna, annyi volt a vér! Lippi evett is hagymás vért, vettünk hurkát, kolbászt, bár én egy pohár forralt borral is beértem, nem egészen az én világom a disznóvágás…Azért a kirakadóvásárral, zenei sátorral, a Várral, a Sajóval elszórakoztattam magamat 
Képek itt is :
http://www.flickr.com/photos/lippije/sets/72157623417008918/
Eljöttek a kilencvenes évek, s velük a fesztiválok. Eper-, sütőtök-, szarvasgomba-, halászlé – a sor tetszés szerint folytatható, a választék széles és hívogató.
Lassan már nem létezik település nélküle, ám óriási szívfájdalmamra Észak-kelet Magyarországot eddig elkerülte ez a hullám, leszámítva a Miskolci Kocsonyafesztivált. Nem volt kezdeményezőkészség, pénz: nem tudom miért.
Épp ezért adok örömmel adok hírt szűkebb régióm egyik nagyszerű kezdeményezéséről: az idén immár háromnapossá bővülő ónodi vásárról, mely helyt ad az I. Ónodi Böllérfesztiválnak!
Ónodot eddig csak a történelmi váráról ismerték, esetleg néhányan a minden hónap első csütörtökén megrendezendő Országos Állat-és Kirakóvásáráról is, de most remélem szélesebb körben ismertté válik a település. A Kartel, Ganxstáék felkarolták a fesztivált, zsűrielnök Benke Laci bácsi, lesz a helyi gazdák pálinkáinak kóstolója, ezernyi zenei program minden műfajban, kézműves-és kirakodóvásár, helyi étkek főzése – s mindez 400ft-ért.
Mi biztosan ott leszünk!
Néhány link, ha valakit érdekel:
Az ónodi várról: http://dzs-z.hu/galeria/20061111Onod/
Az ónodi országgyűlésről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ónodi_országgyűlés
A rendezvényről: http://onodidisznotor.honlapepito.hu/
Egy plakát:
Valamikor az ősszel fedeztem fel vénember linkjei között Iport, a versenylovat, melyet gazdája ajándékba kapott annó. Sosem gondoltam, hogy valaha láthatom ezt a csodát, akinek az életét rendszeresen követtem gazdája leírásai alapján. Pedig mekkorát tévedtem!
Két éve “rágom” lippi fülét, hogy menjünk ki a Lovira/Ügetőre/Kincsem Parkba szilveszterkor. Idén Monit is sikerült beizzítanom, így már nagyon vártuk a ma délutánt, mikor végre eljutottunk! Vállfás Gyuszi bácsi óta él a fantáziámban a Lovi, Farkasházy Teddy, Fábry, Krúdy legendáinak világa elevenedik meg ott. Az 1001 éjszaka minden meséje ebben a szóban ölt testet: LOVI.
Ott voltunk. Rögtön fogadtunk. Én rögtön a blogból már megismert Iporra. És életem első fogadása rögtön 200%-os nyereséget hozott! Ipor első lett! Igaz, hogy én nem tétre, hanem helyre tettem meg, mert azért ennyire nem bíztam benne, de ez csodálatos! Kőbán Rita hajtotta, nagy verseny volt, de Ipor nem hagyta magát!
Jajj, nem is tudok most írni, annyira örülök! Beszéljenek a képek:
…azért értük ma reggel még visszamentünk
Bár tavasszal még a csont és bőr lénye és a kiálló bordái miatt aggódtunk, Eddie ősz végére belehúzott. Hazalátogatásunkkor egy duplájára hízott igazi kandúr fogadott, óriási fejjel, igen puha és sűrű szőrrel, és tavaszig kitartó kétcentis zsírréteggel a bőre alatt. Ha őt fogadjuk el kiindulási alapnak: igen hosszú és kemény tél lesz
Aaron Lam ausztrál blogger, jó fotós és imádja a kutyákat. Napi cuki a kiegyensúlyozott életért! Figyelem, zene is van hozzá!
Azt a hihetetlen, ösztönös nyugalmat irigyeltem tőle. Nem számított, hogy köréje gyűlnek és csodálkozva nézik, szinte élvezte, hogy kacagnak rajta felszabadultan. Mintha mosolygott volna. Látjátok, nekem ezt is lehet, megengedem, hogy kinevessetek. Tudom, hogy szomorú életetekbe elhoztam a csodát. Kicsi csoda, de hát én még kisebb vagyok.
Egy napozó galamb a HÉV-síneken nem nagy ügy, tudom. Minden nézőpont kérdése. S csak tíz perc, aztán vége van. Huss!
Pöttyösről kiderült, hogy allergiás a biokajára, amit imád – így nem eheti. De, mivel lippi még nem ért haza az újjal, a kutya éhezik, és dühös rám, amiért nem adok enni neki. Mindezt úgy érzékelteti, hogy tíz percenként ideballag a géphez, szemrehányóan rám néz, majd lefekszik és nagyokat sóhajt. Majd ismét kimegy a szobából.
Hihetetlen egy állat!
Június végén költöző leendő macskánk (papám kezével együtt) már most híres:)
…. ahol a fűben-fában orvosság elve alapján bárhol akadhatunk finom falatokra.…
….ahol mindig minden történet ismétlődik, és újrajátszható……
….. ahol a világ közepe lehet akár egyetlen lehulló rózsa is…..
…. ahol a kankalin is bújócskázik velünk …..
…… ahol a bokrok is az égig nőnek ……
….. ahol megpihenhetünk egy fárasztó éjszakai party után ……
….. vagy épp ellenkezőleg egy hosszú, izgalmas nap után …….
