marlen

Hat éves lett ma. Boldog szülinapot, Pöttyös!

Biciklizés közben egy macska karmai közül mentettem ki egy kisfecskét. Hazahoztam, – mint annó gyerekkoromban, mikor szüleim és nagyszüleim már rettegve engedtek el attól való félelmükben, hogy épp törött lábú kutyát vagy tépett fülű macskát cipelek-e aznap haza – betettem a kiscsirkék ketrecébe, fogtunk neki lippivel legyet, kapott vizet.

Mégsem lesz ennek boldog vége. A fecske vak és nem tud repülni. Hiába próbáltuk röptetni az oszlop tetejére téve. Tartok tőle, hogy reggel már nem fog élni…

Lehet, hogy jobb lett volna a természetre (macskára) bizni.

Van egy cinegepár, akik rendszeresen járnak hozzánk vendégségbe. Mindig együtt érkeznek, előbb leülnek a balkonláda szélére, a zöldbe, majd a diszesebb és soványabb felszáll az etetőhöz. A másik, a kis dagi, kopott szürke ruhába öltözötten  lenn várja őt, amig a másik  vissza nem tér, csőrében magokkal. Ekkor mindig megeteti a dagit. Olyan, mintha csókot váltanának a kajával együtt. Mennyire édesek!

Valószinüleg csőrről csőrre terjed a hirünk, de jelen pillanatban csúcsforgalom van a madáretetőben Két feketerigó küzd két oldalról a felakasztott magvas rúddal, a két cinege csendesen várakozik a törökszegfűk között, s még egy harkály is előkerült, aki minden erőből fúrja a faboritást! 

Egy cirmos, egy vörös, egy cirmos. Ez a kép fogadott, mikor a zenés ébresztőre kibotorkálva bekukkantottam a nappaliba. Macskáink az ablak előtt, a kanapéra karfáján, sorban hallgatták a szerenádot.

Még mindig ideges leszek, ha arra az anyukára gondolok, aki hétfőn jelentette meg hirdetését, amelyben s.o.s.!, azonnal keres fiatal csivava kant, mert aznap délután elgázolta egy autó négyéves gyermekének kutyáját az ő gondatlanságából, és nem akarta, hogy ezzel szembesülnie kelljen a kislánynak. Én hullafáradtan este fél kilenckor értem haza, megláttam az ő félórával előtte feltett hirdetését, és tárcsáztam. Elmondtam,  milyen “nagyszerű” a szerencsétlenségben az, hogy mi viszont épp találtunk egyet, mintha csak helyet csinált volna egyik a másiknak. A háttérben bőgött a kislánya, és azt hajtogatta, ne adják el az ő Jocóját. Azt is felajánlottam, hogy elszállitjuk neki, pedig Győr mellett laknak. 

Lediktáltam a honlap cimét, elmentette a számomat, és megállapodtunk, hogy keres.

Könnyen kitalálható: azóta sem hivott. Én komolyan nem értem az ilyen embereket! És amit nem tudok megérteni, attól irgalmatlanul dühös leszek….

Örömmel mondhatom, hogy Speedynek van új gazdája, e percekben épp Ludas felé tartanak együtt egy családi házba, ahol egy másik kiskutya várja őket:) 

Mióta a kicsi itt van, Pöttyös n sebességről n+1000-re kapcsolt, én pedig  folyton azon aggódom, hogy emiatt kap majd szivinfarktust. Nem jönnek túl jól ki egymással,  nagy a féltékenység, de nincs vész.  Pöttyös okos kutya és még el is magyaráztuk neki, hogy ő kapott egy kiskutyát, azért, hogy ne unatkozzon egész álló nap, amikor mi dolgozunk.

Szivem szerint én megtartanám a kicsit, de nem birok két kutyával. Együtt nem sétálhatnak, megtenni kétszer ugyanazokat a köröket pedig elég fárasztó. Főleg, egy húzósabb nap után. Ehhez jön még az, hogy a kicsi minden papirzsepit és csörgősebb papirt miszlikbe tép, a cipőket  a lakás legkülönbözőbb részein rejti el, és folyton rajtam lóg. Valamiért vonzódnak hozzám a kutyák és a kisebb gyerekek – pedig én mindegyikükkel szemben rendkivül tartózkodó és távolságtartó vagyok. Ha leülök a géphez, kaparja a lábam, hogy vegyem fel. Ha hason fekszem az ágyon és úgy gépelek, akkor mellém hasal és fejét a gépre helyezi. Ha leszidom valamiért, lehajtja a fejét és oldalról pislog, vagy épp kimereszti a gülüszemeit és kérdően néz. A lényeg, hogy egy pillanatra sem mozdul mellőlem. 

Igazi égetnivaló és manipulátor kutya. Ma kidobták a kispárnámat a teraszon keresztül az udvarra. Pöttyös magától sosem csinálna ilyet.

Ma délután újabb kutyus került az életünkbe,  aki ideiglenesen a “Speedy” nevet kapta általunk, mozgékonyságára utalva ezzel. Mivel a környéken sosem láttuk még, feltételezzük, hogy újabb kitett kutya, mint volt annak idején Marci. Fajtiszta csivava fiú, kb. 2 éves lehet, imád fürödni, hihetetlenül gyorsan alkalmazkodik, valószinüleg öleb lehetett. Nagyon jó állapotban van, frissen nyirva a szőre, mégis gazdát keresünk neki, pedig imádnivaló! Kérünk mindenkit, ahová csak tudja, tegye ki ezt, segitsen gazdit keresni Speedy-nek! 

Pöttyöst a tél végén már mindenki azzal szekálta, hogy mennyire meghizott, dagi, szinte gurul – kivéve engem. Én tudtam, hogy a kutya a hatalmas bundája alatt megőrizte karcsúságát, s ez ki is derült, mikor a múlt héten (félév után) eljutott végre kutyakozmetikába, ahol másfél kiló szőrt vágtak le róla. Ő is boldog volt, felpörgött, rohangált: megkönnyebbült. 

Ez egészen máig tartott. Éjjel a kutyus már köhögött, szipákolt, folyt az orra, reggelre pedig  száraz volt az orra is. Szegénykémnek nincs  normális hangja, s ilyenkor szokta tartani a fejét, hogy simogassuk. Imádja, ha körbetekerjük a torkát. Kiválasztottam neki egy gyönyörű halványlila kendőt, igy ma Pöttyös egész nap abban alszik, elnyúlva kedvenc karosszékében:) 

Természetesen megjelentünk az ónodi böllérfesztiválon is, mely akár bűnűgyi helyszínként is funkcionálhatott volna, annyi volt a vér! Lippi evett is hagymás vért, vettünk hurkát, kolbászt, bár én egy pohár forralt borral is beértem, nem egészen az én világom a disznóvágás…Azért a kirakadóvásárral, zenei sátorral, a Várral, a Sajóval elszórakoztattam magamat Képek itt is :

http://www.flickr.com/photos/lippije/sets/72157623417008918/

Eljöttek a kilencvenes évek, s velük a fesztiválok.  Eper-, sütőtök-, szarvasgomba-, halászlé –  a sor tetszés szerint folytatható, a választék széles és hívogató.

Lassan már nem létezik  település nélküle, ám  óriási szívfájdalmamra Észak-kelet Magyarországot eddig elkerülte ez a hullám, leszámítva a Miskolci Kocsonyafesztivált. Nem volt kezdeményezőkészség, pénz: nem tudom miért.

Épp ezért adok örömmel adok hírt szűkebb régióm egyik nagyszerű kezdeményezéséről: az idén immár háromnapossá bővülő ónodi vásárról, mely helyt ad az I. Ónodi Böllérfesztiválnak!

Ónodot eddig csak a történelmi váráról ismerték, esetleg néhányan a minden hónap első csütörtökén megrendezendő Országos Állat-és Kirakóvásáráról is, de most remélem szélesebb körben ismertté válik a település. A Kartel, Ganxstáék felkarolták a fesztivált, zsűrielnök Benke Laci bácsi, lesz a helyi gazdák pálinkáinak kóstolója, ezernyi zenei program minden műfajban, kézműves-és kirakodóvásár, helyi étkek főzése – s mindez 400ft-ért.

Mi biztosan ott leszünk!

Néhány link, ha valakit érdekel:

Az ónodi várról: http://dzs-z.hu/galeria/20061111Onod/

Az ónodi országgyűlésről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ónodi_országgyűlés

A rendezvényről: http://onodidisznotor.honlapepito.hu/

Egy plakát:

Valamikor az ősszel fedeztem fel vénember linkjei között Iport, a versenylovat, melyet gazdája ajándékba kapott annó. Sosem gondoltam, hogy valaha láthatom ezt a csodát, akinek az életét rendszeresen követtem gazdája leírásai alapján. Pedig mekkorát tévedtem!

Két éve “rágom” lippi fülét, hogy menjünk ki a Lovira/Ügetőre/Kincsem Parkba szilveszterkor. Idén Monit is sikerült beizzítanom, így már nagyon vártuk a ma délutánt, mikor végre eljutottunk! Vállfás Gyuszi bácsi óta él a fantáziámban a Lovi, Farkasházy Teddy, Fábry, Krúdy legendáinak világa elevenedik meg ott. Az 1001 éjszaka minden meséje ebben a szóban ölt testet: LOVI.

Ott voltunk. Rögtön fogadtunk. Én rögtön a blogból már megismert Iporra. És életem első fogadása rögtön 200%-os nyereséget hozott! Ipor első lett! Igaz, hogy én nem tétre, hanem helyre tettem meg, mert azért ennyire nem bíztam benne, de ez csodálatos! Kőbán Rita hajtotta, nagy verseny volt, de Ipor nem hagyta magát!

Jajj, nem is tudok most írni, annyira örülök! Beszéljenek a képek:

…azért értük ma reggel még visszamentünk

Bár tavasszal még  a csont és bőr lénye és a kiálló bordái miatt aggódtunk, Eddie ősz végére belehúzott. Hazalátogatásunkkor egy duplájára hízott igazi kandúr fogadott, óriási fejjel, igen puha és sűrű szőrrel, és tavaszig kitartó kétcentis zsírréteggel a bőre alatt. Ha őt fogadjuk el kiindulási alapnak: igen hosszú és kemény tél lesz

Aaron Lam ausztrál blogger, jó fotós és imádja a kutyákat. Napi cuki a kiegyensúlyozott életért! Figyelem, zene is van hozzá!

http://www.aaronlam.com/galleries/dogs/index.html#

Azt a hihetetlen, ösztönös nyugalmat irigyeltem tőle. Nem számított, hogy köréje gyűlnek és csodálkozva nézik, szinte élvezte, hogy kacagnak rajta felszabadultan. Mintha mosolygott volna. Látjátok, nekem ezt is lehet, megengedem, hogy kinevessetek. Tudom, hogy szomorú életetekbe elhoztam a csodát. Kicsi csoda, de hát én még kisebb vagyok.

Egy napozó galamb a HÉV-síneken nem nagy ügy, tudom.  Minden nézőpont kérdése. S csak tíz perc, aztán vége van. Huss!

Pöttyösről kiderült, hogy allergiás a biokajára, amit imád – így nem eheti. De, mivel lippi még nem ért haza az újjal, a kutya éhezik, és dühös rám, amiért nem adok enni neki. Mindezt úgy érzékelteti, hogy tíz percenként ideballag a géphez, szemrehányóan rám néz, majd lefekszik és nagyokat sóhajt. Majd ismét kimegy a szobából.

Hihetetlen egy állat!

Június végén költöző leendő macskánk (papám kezével együtt) már most híres:)

…. ahol a fűben-fában orvosság elve alapján bárhol akadhatunk finom falatokra.…

….ahol mindig minden történet ismétlődik, és újrajátszható……

….. ahol a világ közepe lehet akár egyetlen lehulló rózsa is…..

…. ahol a kankalin is bújócskázik velünk …..

…… ahol a bokrok is az égig nőnek ……

….. ahol megpihenhetünk egy fárasztó éjszakai party után ……

….. vagy épp ellenkezőleg egy hosszú, izgalmas nap után …….

1902 novemberében született meg “teddy bear”, akit Morris és Rose Michtom készített el, s aki – névadója után – Theodor Roosevelt kabalája lett. Még ebben az évben Németországban a Steiff-cég mackó sorozatgyártásra állt át, s világhíressé tették őt. Az I. világháborúban a fiúk játékszere volt, a macikat ekkoriban hazafias szerelésekbe öltöztették.

Az I. világháború a német játékipart is tönkretette, s így a macigyártás központjává Nagy-Brittania  vált. S ekkor Alaexander Milne megírta a Micimackót, Winnie the Pooh-t, melyből a Winnie előtag, az akkori londoni állatkert fekete medvéjét idézi, aki a Winnipegbe való katonai ezred kabalája volt, míg Pooh Milne fia kedvenc hattyújáról kapta nevét.

A II. világháború visszavetette a macigyártást, de újdonságokat is hozott: a “bőröndmacit” például.

Karrierjük azóta is töretlen. Magyarországon Rákóczifalván található Medvemúzeum, melynek gyűjteményéből 600 maci látható a Duna Plázában, május 31-ig. Imádtuk!

Alberto Falcone ötméteres léggömb macija, melyet a Fesztivál tiszteletére készített. A többi, kisebb lufiszobor magyar készítők munkája.

Őt azért választottam, mert Pöttyös pont így szokott kinézni reggelente…Kicsit gyűrött, nagyon morcos:)

Meglehetősen praktikus macigyűjtemény…

Az én kedvencem ő lett: a legrondább medve, melynek igazából medvefeje sincs. Torzonborznak hívják, s a mackók közötti Batman-hasonmás versenyt simán nyerné. Azért annyira idétlen, mert a családnak – aki készítette – nem volt pénze a drága plüssre, helyette törölköző-anyagból készítették, s lószőrrel tömték ki. Mindene megvan rágva.

Jó móka a Macifesztivál, hiszen nincs olyan bolt a Duna Plázában, melynek kirakatában ne lennének ott.

Ezzel párhuzamosan a magyar bábművészet alkotásait is meg lehet tekinteni: Mirr-Murrékat,  s a TV-macit is természetesen.

A többi fotó itt található (sok van belőlük:))

http://www.flickr.com/photos/lippije/sets/72157617907831128/

Valamikor tavasszal sírtam itt a blogon, hogy igazi orosz fekete kenyeret keresek. Pár nappal később megpillantottam az  István utcában egy orosz élelmiszerboltot, de sajnos, megállni nem volt időnk. Ma végre eljutottunk oda, s igazából a bejárat a Hernád utcában van, s a neve: Arbat.  Mint megtudtuk: több, mint tíz éve működik.

Sok finom dolog kapható, az áruk sem vészes, s az eladó hölgy pedig kedves, előzékeny. A vendégek túlnyomórészt oroszok, gondolom, az itteni kevés számú diaszpóra értelmiségiei. Van a boltban egy sarok, amely  – gondolom én – a hagyományokat hivatott erősíteni.

A polcok fölött egy történelmi szempontból is érdekes festmény (repró) található.

Nekem ezek a csokik tetszettek a legjobban, velük valamikor gyermekkoromban még én is találkoztam.

Persze, a halas-és a tejtermékes pult sem hiányozhatott. Olyan halak voltak, melyekről még életemben sosem hallottam…

Természetesen vásároltunk is.  Lippi egy Kalasnyikov márkájú energiaitalt, én pedig Cseburaska szagos müge ízű szénsavas üdítőitalt, s 200ft-ért jégkrémet is.  De, hoztunk haza kenyeret is, sört, s teához való kekszet is.

Halaink, mióta nem egy lift takarásában élnek s élvezik a napsütést  – kinőtték a 120 literes akváriumot. Folyton szaporodnak, tobzódnak a vízi örömökben – fekete mollyk,  xifok, és ezek mutálódott változatai, melyek elég különlegesek. Jófajta táppal, vegyszer nélküli akváriumban élnek,  biztosan nem visznek magukkal betegséget. De, nagyon sokan vannak.

Ha valakinek csendestárs kell (ó, minő humor!), vihet, válogathat közülük. Nemsokára gyermeknap, ideális ajándék lehet egy akvárium:) (lippi segít berendezni is, nagy akvarista)

A kaméleonok úgy rendezik vitás ügyeiket, hogy csúnyán néznek. Amelyik a legcsúnyábban néz; az a győztes. Milyen jó lenne, ha az embereknek  is ez lenne az egyetlen módjuk, hogy tisztázzák a nézeteltéréseiket! Simán győznék minden vitában:)

Sajnos, ma kontrollvizsgálaton kiderült, hogy amit mi Pöttyös legyengült szervezetének tulajdonítottunk (nem tud felugrani az ágyra, és fél leugrani róla, rendkívül bizonytalan a járása) – egészen más. Valószínűleg valamelyik gyógyszertől mérgezést kaphatott, amit a mája nem tud feldolgozni (a vírusfertőzés következtében károsodott), és bekékült a szemfehérjéje; emiatt igen erőteljesen csökkent a látása.

Így, pénteken este nyolckor szemészhez visszük a kutyát.

Egyébként meg téliszonyom van, gyűlölöm ezt a nyomorék időt, irgalmatlanul fáradt vagyok,  fáj mindenem, napot, tavaszt, mókát, vidámságot akarok. Nem ezt a nyűglődést. 

Tegnap Pöttyös közös életünkben először fogadott úgy munkából hazaérve, hogy nem rohant elém, nem ugrált azonnal kajáért, nem jelezte, hogy azonnal rohanjunk le sétálni. Egyáltalán kaját sem kért, csak megszagolta, majd otthagyta. Azt hittem, romlott a konzerv, kicseréltem, de a második adagot sem volt hajlandó megenni.  Pöttyös él-hal a kajáért, ha ő nem eszik, akkor vége a világnak.

Tudtam, hogy  baj van. Először csak gyomorrontásra gyanakodtunk vagy megfázásra, de ma reggelre annyira rosszul lett, hogy nem bírt lábra állni, csak támolygott. Mint kiderült, ekkor már 41 fokos láza volt. 

Most pedig már azt is tudjuk, hogy fertőzött kullancs által terjesztett vírus van a szervezetében, amely felzabálja a vörösvértesteket. Napi két infúziót kap, és nagyon reménykedünk abban, hogy minden rendben lesz vele.

Köszönjük Mindenkinek a kedves szavakat! Pöttyös az éjszakát kórházban töltötte a rá törő rohamok miatt (igazi profi headbanger lenne belőle), amelyek nagyon félelmetesek voltak, de ma már evett, ivott, és bár nagyon kómás – azért sokkal jobban van, mint tegnap volt.