marlen

ha lenne időm és tehetségem végre összeszedni magam és megirni mindazt, amit akarok, s netán még publikálná is valaki, egyszer ilyen kommentet szeretnék kapni: 

“27.  Julianus barátja
2010. 08. 04. 12:46 | Válasz erre

Kérem: ez a művészet. El tudja hitetni az emberrel azt is, ami nincs. Mert lélek nincs. Vannak érzelmek, van az agyunk, vannak neurotranszmitterek, de lélek nincs. Mint ahogy nincsenek trollok és hobbitok sem, mégis úgy olvastam a Gyűrűk urát, hogy közben elhittem a létezésüket. És ott van Örkény. Nincsenek igazából nászutasok légypapíron. Mégis elhiszem neki, hogy vannak, mert jelentése és üzenete van a légypapírra ragadt házaspárnak. Ez az írás messze van még Tolkientől, és más műfaj is, de már majdnem örkényi abszurd. Sőt nem kételkedtem volna, hogy Örkény írta, ha úgy teszik elém. Szívesen elhittem olvasás közben, hogy a lélek elveszíthető, és pontosan így és nem másképp leadható egy hivatalban. Gratulálok.”

köszönöm tappancs, egészen kiváló a novella.

ezt  most olvastam: 
“édesanyám meg elutazott Ausztriába harminc olyan gyerekkel, akiket nem is ő szült. engem meg itthagyott magamra.”

hát, igen. nem olyan jó tanárgyereknek lenni.

Amit a gasztrobloggerek naponta produkálnak, az egy kisebb, családi kifőzdének is becsületére válna. De, hogyhogy nem hiznak el? Vagy nem esznek a saját főztjükből?!

‎”Szeretem” az olyan lakásátalakitós műsorokat, ahol a helyproblémát úgy oldja meg a designer, hogy vetet egy konténert irodának a hátsó kertbe…. kiváncsi lennék, mi lenne ha kislakásokat kellene felhasználni a műsorokhoz. S miért van minden reklámban a fiatal, max. harmincéves párnak minimum 200 nm-es, emeletes háza, amelyben a feleség körbe-körbe táncol felmosás közben a nappaliban?

Át kell alakitanunk a régi életünket. Egy jó időre vége az állandó szinházba- és mozibajárásnak, az úton levésnek. Közösséget is kell találnunk, amely befogad.Vagy legalább emberi kapcsolódásokat.

Olyan ez, mint amikor beléd kötnek a boltban, neked mennek az utcán – csak úgy, heccből. Először megrökönyödsz, nem érted miért kellett, majd rájössz, hogy csak a frusztráltságát akarja rajtad kitölteni. Ekkor vagy elmész, vagy gúnyosan mosolyogva felveszed a kesztyűt. Mondhatni, kihivod magad ellen a sorsot, amelyben jóindulat kevés van, igy minél jobban mosolyogsz, annál dühösebb és kegyetlenebb lesz ő. Addig üt, amig  nem fetrengsz a földön, kegyelemért könyörögve.

Nem, nem tudom megérteni miért velünk történik mindez. Más olyan simán siklik át az életen, semmi gondja, lubickol mindenben, jól érzi magát – nekünk pedig a horrokategóriánál is durvább dolgokkal kell szembenéznünk. Nem értem, mit követhettünk el valamikor, amiért ilyen büntetést kapunk. Mi nem vagyunk rossz emberek, nem értem mi történik folyton velünk.

Csak olyan közhellyel tudok élni, minthogy az élet mindenért benyújtja a számlát és aki szerencsétlen volt, az is marad mindig. Nem számit, hogy van-e jobb szakasz az életében – mindig akkor csap be a villám, amikor a legkevésbé számitunk rá.

Amikor kijelentettem, hogy mától igenis szabadságon vagyok és nem főzök, (hogy miért nem is tudom, mert nincs rám erőltetve) még nem sejtettem, hogy a kajafutár minden nap fél hét és negyed nyolc közé definiálja majd magát. Igy beállitottam ébresztőre az órát, mintha csak dolgozni mennék a szabadságom alatt, felkeltem, közben összevesztem a férjemmel, mert állitólag ráfújtam a hátára (?) és akit felvertem legmélyebb álmából,  dühöngtem egy sort, miközben ő édesdeden visszaaludt, kisminkeltem, beengedtem a futárt, megbeszéltem vele, hogy nyugodtan tegye az ajtókilincsre a kaját, senki sem fogja elvinni, elintéztem még néhány apróságot…..és közben felébredtem. Inkább a főzés.

Az megvan a női olvasóknak, hogy a postás/kajafutár/csomagküldő/hittéritő mindig akkor csenget, mikor pakolás van fenn az arcon/épp a kádban ülök/mellékhelyiségben ülök/leszaladok a sarki boltba egy fél percre?!

Lehet, hogy csak érzékeny vagyok a budai emberekre, van bennem előitélet, de engem akkor is irritált ez a reggeli jelenet, melyben Pöttyössel épp sétálunk, s megállunk egy parkolójegy-automatánál a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség előtt. Másik két szereplőnk egy nő (aki ránézésre tárgyalásra érkezett ugyanide)  és a gyereke, akik épp jegyet szeretnének vásárolni. Közben a kisfiú megpillantja a kutyát, simogatná is meg, ekkor szólal meg anyuka. 

“Fúj, nehogy hozzá merj nyúlni, undoritó büdös jószág, kiirtanám az utcáról mindet, ez az utca is büdös, sz…s, koszos, bűzlik minden, ó, hogy az isten b..ná meg a férjemet, amikor nekem kellett most idejönnöm, erre az undoritó Pestre, hogy miért nem maradhattam Budán, mit keresek én itt, ebben a pestisben!”… s igy tovább, mondja fröcsögve. A gyerek csak áll, majd mivel mást nem tehet, bömbölni kezd.

Tényleg, minek jött ide?! S ezek a nők üvegbúra alatt élnek? A fröcsögés nem szennyező?

Én tényleg megpróbáltam, most az egyszer. Csakhogy tudjak róla beszélni a gyerekekkel, és ne érhessen az a vád, hogy olyasmire mondom: borzalmas, amit nem is láttam. Igy most majdnem hét órányi szenvedés után – mely a három rész időtartama – teljes bizonyossággal jelenthetem ki, hogy az Alkonyat 1-3. részénél unalmasabb, borzalmasabb filmet még nem láttam. Működött bennem azért az önvédelmi reflex, igy egy idő után már nem is akartam komolyan venni, ezért történhetett, hogy az egyik jelenetnél hangosan felröhögve, lippi megkért arra, viselkedjek már, mert másoknak talán tetszik, ami nekem csak poén. 

Ennyi nyálas szenvelgést, ennyi közhelyet, ennyi frázist, komolyan mondom a boldog emlékezetű Romana-ban olvastam csupán valaha. A szinészek csapnivalóak, a látványvilág szintén, élőhalottak paroláznak farkasemberekkel, miközben egy jellegtelen, szürke, idegesitő csaj nyifog és meg akar halni – háát, komolyan! Emberek, hová tettétek a szemeteket?

Ott vannak a jó kis angol romantikusok, pl. az Értelem és Érzelem – súgok, gyönyörű nyelvezettel csupa szépség vár rátok. 

Nem, nem fogom elolvasni a “könyvet”.

Rá kellett jönnöm, hogy 50 gombóc fagyi rengeteg. Még egy olyan embernek is, mint én, aki a fagyit is fagyival. Pedig már a torkom is fáj tőle, annyira igyekszem kihasználni a lehetőséget. Ráadásul rengeteg helyet is foglal a viszonylag pici mélyhűtőben. Mi lesz itt, ha megérkezik a lippi által megnyert másik 50 gombóc fagyi?!