VOLT magazin

Soha nem talákoztam még ennél zseniálisabb, kiválóbb, szinvonalasabb folyóirattal, havi magazinnal. A 90-es évek közepének óriási médiabumm-jából kiemelkedve, egyedüliként, hatalmas, fekete-fehér formátumban jelent meg. De, nemcsak a formátuma miatt volt különleges, hanem a benne található tartalom is unikumnak számitott, és számitana még ma is. Kontrakulturális magazin volt.  Olyan zenék, filmek, szinházi előadások, közéleti irások, fotók kaptak itt helyet, melyek jó tiz évvel megelőzték a hazai kultúrát, s amelyeket azóta sem láttam újra sehol.

Volt idő, mikor már majdnem minden szám megvolt az újságból, s élénk levelezést folytattam a bele iró újságirókkal. Aztán ahogyan lenni szokott, más felé fordult az érdeklődésem, s lassan elfelejtettem venni az újságot. Egy idő után ők is feladták, jobban fizető munkák, új szakmai kihivások felé fordultak. Ligeti Nagy Tamás főszerkesztő létrehozta a Wan2-t és a RadioCafe-t, Lantos László művészeti galériát szervezett, a többiek pedig könyveket irtak például.

Igy telt el tizenöt év, mikor nagyon hiányozni kezdett ez a fajta szellemiség. Körülnéztem neten, de sehol semmi. Egyetlen cikknek, fotónak is örültem volna, de semmit sem találtam. Megkerestem az egykori szerkesztőket, főszerkesztőt, hogy hol lelhetnék fel régi számokat, irásokat? Sokáig csak negativ és sajnálkozó válaszleveleket kaptam, bennük azzal a kéréssel, hogy ha lenne valami információm mégis, akkor szóljak vissza, mert nekik is szükségük lenne rá.

De, ma végre felcsillant a remény! Állitólag az Üllői úti egyik könyvesboltban kapható a magazin legeslegutolsó száma, s az egyik Liszt Ferenc téri galériában a teljes sorozat archivumként olvasható. 

Holnap elmegyek érte. S ha valóban meg tudom venni, laponként fotózom be ide! Jaj, annyira izgulok!

10 Responses to “VOLT magazin”

  1. teodora Says:

    nekem csak egy példány van meg, amit a gnr koncerten árultam (ingyenjegyért).. azért nem volt egy túl praktikus formátuma.

  2. marleen Says:

    teodora, nem akarod eladni azt az egy példányt? igen, nem a praktikumáról volt hires a Volt:)

  3. teodora Says:

    nem :)

  4. Borbély Balázs Says:

    Csatlakoznék a fenti okfejtéshez.Nekem megvan három (vagy négy?) darab szám, amitől nem válnék meg. Never.Ez valóban más volt.Pl. az én fiatalságom. Sajnálom. (sajnáltam akkor is nagyon-nagyon: kb. 1 évig nyaggattam a nyíregyházi újságárusokat, míg beletörődtem, de komolyan…)

  5. marleen Says:

    Balázs,esetleg fénymásolatban megvásárolhatnám tőled?

  6. marleen Says:

    A férjem családjának egyik része nyiregyházi, még postára sem lenne szükség:)

  7. Borbély Balázs Says:

    Természetesen lehet róla szó.

  8. Gábor Says:

    Kedves marleen! Nem tudom, hogy még aktuális-e a téma, de nekem 12 különböző Volt magazinom van (a megjelent 16-ból), amit eladnék. Ha érdekel, email-ben megbeszélhetjük a részleteket. :)

  9. marleen Says:

    Kedves Gábor, fogok írni neked. Érdekel, persze, köszönöm, hogy hagytál üzenetet. Bár előre rettegek, hogy milyen árat fogsz mondani:) az a szám megvan, amikor egy nő áll a piszoár előtt?:)

  10. Gábor Says:

    Ilyen kép nem rémlik, csak olyan, amin egy nő ül a wc-n és újságot olvas.

Leave a Reply