szédojka

Kis, kényszerű szünetünk után, (melyben fény derült a spamlevelek titkára és az elfelejtett, át nem utalt tárhelyszolgáltatás dijára) újra itt. Közben jártunk Csepelen (ahol nagyszerű boltra bukkantunk) megnéztük a Fürdőt is kivülről, mert bemenni nem volt bátorságunk, elautóztunk Pesterzsébetre, ahol a Fürdőt szétverve és bezárva találtuk, s mivel féltünk, hogy a Cinkotaival is ez a helyzet – a kertek alatt szépen eljutottunk a Leányfaluira vagy (falusira? ), ahol ismét jól éreztük magunkat. Megkóstoltuk a Sugar Shop belvárosi üzletének fagyikinálatát is (felejtős, geil, édes, rossz), 200 ft/gombóc áron. Soha többé, brr!

Le is festettük a szoba plafonját, persze az utolsó egy nm-en fogyott el a festék, igy az továbbra is hiányos. Felkerült végre a karnis is, van már szép függönyünk és sötititőnk is. Persze, a reggel nyolckor bekapcsolódó Lady Gagákkal és éjfélkor verekedő arabokkal szemben ezek sem védenek, ellenben legalább  a nap nem süt be.  

Évfordulónk is volt, három éve csattant el első csókunk. Egymással, persze.

De, azóta sem derült fény ezekre a szavakra, melyekről lippi mindig azt mondja, hogy nem is léteznek, mint például:  misz, szédojka, pacuha, dekec, patrac.

Tudnád folytatni? :)

12 Responses to “szédojka”

  1. tappancs Says:

    a mísz létezik, én is használom. meg Hernádi uci is megénekelte, bizony
    http://www.youtube.com/watch?v=iGpZ7Vq3-B4

  2. nezsike Says:

    A pacuha és a patrac biztos, hogy léteznek, de mit kell folytatni? :-)

  3. pcsilla Says:

    makuka, libikóka

  4. marleen Says:

    tappancs, köszönöm! végre igazolást nyertem:)
    nezsike: a sort olyan szavakkal, melyek a köznyelv számára ismeretlenek, inkább tájegységekre jellemzőek:)
    pcsila: napraforgómag, hintapalinta?:) Hogy viselitek ezt a hőséget?

  5. Ada Says:

    A míszt én is használom. :)
    Egyébként a cinkotai strand évek óta bezárt már, a helyét felszántották és sóval behintették.

  6. marleen Says:

    igen, utánaolvastam én is :( :(

  7. lippije Says:

    a mísz akkor is egy hülye szó, és nem létezik :D

  8. Rinka Says:

    van néhány hülye szó amit ismerek, de itt még nem szerepel, ezek a cvíder és a pőrén. a pacuhát én is használom. libikóka=mérleghinta

  9. marleen Says:

    Rinka: pőrén=meztelenül? de, mi a cvider? :D

  10. kea Says:

    az valami hangulati jelző, nem?

  11. palomanegra Says:

    a cvíder olyan mint a mísz

  12. tappancs Says:

    marlen::)
    most mit mondjak, az irodalom csodákra képes;P mit várjunk egy informatikustól?:D (bocs, lippi:DDD)

    a cvíder nem olyan mint a mísz. a mísz inkább olyan mint a szplín, a szomorúság, a kaméliás hölgy.
    a cvíderben van pici durci, pici hiszti, kicsi nyűgösség, kicsi tüskésség.

Leave a Reply