hobbi
Általános iskolában körülbelül egy perc alatt oldottam meg a feladatokat, majd látványosan unatkozni kezdtem, és zavartam társaimat. Nem értettem, hogy mit piszmognak annyit, hiszen egyszerű a dolog: gyorsan megoldani, majd lehet mással foglalkozni! Mikor kisebb voltam, alsótagozatos, akkor kisétáltam a tanári asztalhoz, megnéztem, hogy stimmel-e a megoldásom, ha igy volt, gyorsan kerestem valami más elfoglaltságot.
Mai fejjel tudom, hogy valószinüleg hiperaktiv lehettem, de ez elmúlt, felsőtagozatban már csöndben maradtam, gimnáziumban elővettem a könyveimet, egyetemen egy-két unalmasabb óra után már be sem jártam – szocializált a társadalom, és próbáltam beilleszkedni.
De, mindig és folytonosan unatkoztam. Mindenki azzal jött, hogy legyen valami hobbim! Hobbim?! Hiszen van nekem hobbim, ami ráadásul a munkám is – én könyvekkel foglalkozom, melyrel mások csak a szabadidejükben érnek rá. Ez rendkivül megbonyolitja a helyzetet. Ma már tudom, sosem szabad olyan munkát/hivatást választani, mely egyben a kedvtelésünk is.
Visszatérve a hobbira, rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű egy gyors, maximalista embernek! Választottam egyet, gyorsan legyártottam x darabot belőle, majd azt kérdeztem magamatól: “Ó, te jó ég: ez a hobbi?! Ez is olyan unalmas, mint a többi!”
Kipróbáltam én már sokmindent. Festettem, batikoltam, montázs-és dekupázstechnikát, virágkötést, diszcsomagolást, ólomüveg-, és ékszerkészitést, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Még talán legtovább ezt a “blogot” csinálom, immáron három és fél éve térek vissza ide.
Mert a hobbinak ugye az a célja, hogy kikapcsolja az embert, de én csak idegesebb lettem attól, hogy pillanatok alatt készen vagyok.
Rettenetesen szenvedtem, hogy nekem még egy ilyen egyszerű dolog, mint a hobbiválasztás sem megy, és rettenetesen irigyeltem például lippit, mert neki például ott van a fotózás, a gitározás, a zeneszerzés, a sorozatai, a régi autók iránti rajongása.
De. most találtam valamit, ami leköt: a sütést. Csak azt nem tudom, hogy lehet valakinek a sütés a hobbija?! És ki eszi meg a rengeteg elkészitett darabot?!
április 11th, 2010 at 09:16
én épp elvonón vagyok, mert apukám közbelépett és szólt, hogy fogjam vissza magam, mert egyrészt az egész családnak rohamosan nő a hasa, másrészt képtelenség ennyi mindent megenni.
)
szóval átérzem a dilemmát …
április 11th, 2010 at 11:43
ha nincs, aki megegye a sütiket, akkor szerintem süss kekszeket és megadom a címem.
április 11th, 2010 at 13:14
Egy időben én is rengeteget sütöttem és akkor anya még egy suliba dolgozott és mindig bevitte a tanulóknak.
))
))
És én azóta tudom azt is, hogy az, ami szerintem bűn rossz, másnak mennyei volt és olyan, hogy rossz süti, nem létezik! Csak a megfelelő célközönséget kell megtalálni rá!
Ettől függetlenül ha felgyülemlik a sok süti a konyhádban, akkor szervezhetnél egy #marleen süti délutánt
április 11th, 2010 at 20:08
nezsi: sorstársak vagyunk akkor:)
gasztrogyerek: nagyon messze állok én a sznob gasztroblogoktól:) milyen kekszet szeretnél? nezsi csodálatos chocolate chips-et tud sütni, épp a héten küldte el a receptjét:)
Henie: én is a suliba hordom be, és tudom, hogy mindig csak a megfelelő közönség megtalálása a cél:D egyszer majd szervezek, aztán sznoboskodunk az ötórai teánkkal együtt:):)
április 11th, 2010 at 22:30
Vagy egy nagyobb mélyhűtőt, talán?!! Itt legalábbis, bátrabban fagyasztanak, mint azt odahaza szokták.
)
április 12th, 2010 at 21:37
nálam bátrabban senki sem fagyaszt, csak aztán mikor lippi szivinfarktust kap, hogy miket raktam be a fagyóra és azok milyen állagúak lettek felengedés után, jön a meglepetés!
április 13th, 2010 at 22:12
Hát igen, az is egy művészet, hogy jól kitudjuk engedni.
No, de ez azért még mindig jobb állapot, mint az ha a sikertelenség frusztrálna, nem igaz? Az atomfizikát már próbáltad??!
Viccen kívül, a reál tárgyakban is jó voltál?
április 14th, 2010 at 18:46
n/a: nem, nem jellemző. A fizika és a matek egyáltalán nem tudott lekötni, a biosz nagyon, a kémia is érdekes volt, csak a sok számitgatás ne lett volna. Inkább mondanám, hogy nem.