Drága Palomától díjat kaptam, amit először kapásból született feleségnek olvastam, de aztán rájöttem, hogy ennél sokkal komolyabb neve van, s akkor kicsit kétségbe is estem, ugyanis nagyzolónak és fennhéjárrzónak érzem. Magamat, pedig minden szerénytelenség nélkül érdemtelennek rá, ugyanis én megtanultam írni, semmiképpen sem ösztönösen csinálom. (Ha ezért kaptam.) Ez is egy szerénytelen kijelentés volt, de hosszú idő kellett, amíg az emós túlkapásaimat, szentimentalista-biedermeir érzelmességemet kigyomláltam. Ez idegesített a legjobban a saját írásaimban.
Megtanultam virágnyelven kommunikálni, s ezt tartom a legfontosabbnak. Tanultam, nem ösztönös, mint mondottam. Akkor lássuk!

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet:
5. Kitöltöm a tesztet (inkább kérdőív, vagy mifene.- a szerk.), és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
név: Ildi
becenév: mindenkinek más:)
születési hely: Miskolc
magasság:170 cm
névnap: március 10.
foglalkozás: tanár
testvérek: nincs
anyanyelv:magyar
beszélt nyelvek:magyar, angol
gyűjtemény:cipő, táska, könyv, bizsu, sosem hordott ruhák, medvék, hülye, mások által nem létezőnek mondott szavak
cipőméret:39
iskola: Miskolc Egyetem, Államigazgatási Főiskola, ELTE
kedvencek: svájci-német dekadens-decens csokikák, fagyi, nápolyi pizza, wellnessfürdők, kávéházak, mozik, szecesszió, napfény
zsebpénz: ezt nem értem
álom: ritkák, többnyire csak ismétlődő rémálmok
háziállatok:Pöttyös, Marci, Eddie, Milo, Nyivák
Adom tovább:
Janinak, a csodálatos természetfotóiért,
a férjemnek, mert nála sokoldalúbb, tehetségesebb emberrel még sosem találkoztam,
drc-nek, a politikai éléslátásáért, és korrekt elemzéséiért,
thomasnak, a politikai éléslátásért és a humoráért,
Levee-nek a politikai éléslátásáért és a kimerítő, tartalmas, érdekfeszítő posztjaiért,
csibikének, mert olyan jól menedzseli az életét, hogy tanítani kellene.