Nem kedvelem túlságosan, ha beleolvasnak az újságomba, vagy épp a telefonomba. Az újságot volt már, hogy felajánlottam az illetőnek, na, de a telefonommal mégsem tehetem ugyanezt! Helyette gyorsan betöltöttem csibike gyerekblogját a böngészőben, majd érdeklődő arckifejezéssel tanulmányozni kezdtem legújabb írását: “A petesejtem lélektana” címmel. Szegény bácsi döbbent arckifejezését látni kellett volna… végül teljesen megsajnáltam.
Van bennem némi irigység, és még annál is nagyobb tisztelet azok iránt, akikben van bátorság fellázadni szabott sorsuk ellen, otthagyni mindent, továbblépni, hátat fordítani majdnem mindennek. Nem, nem a szabad szellemekről beszélek, hanem a megfontolt, előkészített döntést hozókról. Akik akár évekig is tervezgetnek, de az álmaikból nem engednek. S aztán megvalósítják, mi pedig már csak a hiányukat érezzük. No meg persze, saját kicsinységünk rémisztő voltát.
A barna papírzacskók iránti imádatom az amerikai filmekkel kezdődött. A séma szinte mindig ugyanaz volt: magányos lány, két karjában telepakolt barna papírzacskókkal száll ki az autóból, s vagy szétázik az esőben, vagy épp akkor fut össze álmai hercegével, akire rá is borítja – mintegy véletlenül – annak a tartalmát.
Ekkoriban nálunk még javában folyt a hasonlóan szerencsétlen sorsú országok, Magyarországon nyaraló állampolgáraival a cserebere nylonzacskó ügyben. Kivettem belőle rendesen a részem, mikor a Balatonon nyaraltunk, hiszen papám a Tiszai Vegyi Kombinátban dolgozott, volt hát zacskó, amennyi csak kellett. Forma, méret, szín – hatalmas választékban.
De, igazából már akkor sem értettem, mire jó a nylonzacskó. Barna papír zacskóra vágytam. Vagy vásárlásokhoz járó hatalmas papírtáskákra. Nem jött össze, és továbbra sem értem a logikát.
Ha már elköltök x ezer forintot egy boltban, nem lehetne azzal megtisztelni, hogy nem öt forintos előállítású műanyagot, hanem 20 ft-ba kerülő, újrahasznosított barna papírt adnak?
Így is, úgy van haszon rajta a boltnak, és a vásárló komfortérzete megfizethetlen.
De, ha ez alapján szelektálnék a magyar boltokban, alig lenne érdemes valahová bemenni….
Tanár vagyok, tizennégy éve tanítok magyar nyelv és irodalmat, valamint társadalomismeretet egy budapesti gimnáziumban, a III. kerületben. Sokáig voltam diákönkormányzat-segítő tanár, szerveztem jazz klubot, elvégeztem az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervezési karát, pedagógus szakvizsgát tettem az ELTÉ-n. Érettségi vizsgaelnöki és közoktatási szakértő jogosítványaim vannak.
Tanítványaim többször nyertek országos tanulmányi versenyeken, ezek közül fontosnak tartom megemlíteni a Civitas - Polgár az európai demokráciában és a Bolyai Anyanyelvi Versenyt.
Többször rendeztem színdarabokat, irodalmi műsorokat, beszélgetéseket ismert szerzőkkel, rendszeresen tartok felvételi előkészítő tanfolyamokat, készítek fel diákokat társadalomismeret tantárgyból projekt érettségire, nagy sikerrel.
A www.mindigno.hu oldal Ajánló rovatába írok kritikákat, legutóbb a Kossuth Rádió Fülszöveg című műsorában készült velem interjú Eva Menasse: Bocsánatos főbűnök című művéről. Évekkel ezelőtt az ELLE Magyarország Irodalmi Akadémia egyik olvasókritikusa voltam.
Szabadidőmben mindent szívesen csinálok, ami emberi. Nem idegen tőlem semmi sem. Férjem van, csodálatos szüleim, kutyám és macskám.
te mondád
zazálea: hetek óta meg vagyok szomorodva az írásom miatt, s bár a grafológiában nem hiszek, abban, hogy a...
palomanegra: Túl szigorú ne legyél magadhoz nagyon sokan nem is ismerik a szót és jelentését: önvizsgálat-, ezekkel a...
Finnugor: Kösz a képeket, az egészségház és a környéke szépre sikerült. Legutoljára akkor voltam ott, amikor a...
Monka: ismerős ismerősének az ismerősén keresztül:) szakvizsga ügyben T.On szerintem tudsz névsort kérni, ki volt...