Délutáni lázálmomban Cooper ügynökkel üldögéltem, és meggyes pitét ettünk. Cooper ügynök közben hosszas előadást tartott arról, hogy melyik dinerben milyen a kávé, és mesélt arról az irgalmatlanul erős feketéről, melyet a valaha volt olasz barátnője főzött neki, s majdnem szívinfarktust kapott tőle, és hogy soha többé se olasz kávét, se olasz nőt nem kíván.
Felébredve oly valóságosnak tűnt, hogy mélységesen csalódtam, mikor kiderült: nincs itt nemhogy meggyes, de semmilyen pite. Már ott tartottam, hogy receptet keresek,(bár minden végtagom ólomként húz és a fejem lerobbanni készül a helyéről, ezt most vizionáltam is, jajj) ám ekkor a férjem holmi autóban hagyott papírkeresgélés ürügyén leszökött (most itthonról dolgozik), s tíz perc múlva, igazi meglepetésként meggyes pitével tért vissza.
Kész. Én tényleg ilyen férfit kívánok minden nőnek.
Azt még hozzátenném (bár az előző gondolatmenethez semmi köze) mennyire szürreális tud lenni, mikor a Bones egyik epizódjában a szereplők az Avatarra próbálnak jegyet szerezni…Igen, már itt tartunk, pár epizód és utolértük a legújabb részt. Onnantól kezdve pedig csak hetenként lesz új rész. Új sorozatot kell keresnem.
Mindig falra másztam attól, ha külföldi filmek címeit nem lefordították, hanem valamiféle, a témához lazán kapcsolódó, műmájer, mesterkélt címet adtak nekik. A legelrettentőbb példa erre a zseniális In Bruges, mely egy szerencsétlen, magát kreatívnak képzelő ember révén “Erőszakik” címen vonult be a mozikba, hogy el is rettentse a közönséget, illetve megtévessze őket, nagy csalódást okozva az akciófilmre vágyakozóknak.
Nos, revidiálni kényszerülök fentebbi véleményemet. Sőt, ha most kellene nyelvészetből szakdolgozati témát választanom, biztosan a Bones magyar címadásait választanám. Ötletesek, játékosak, lenyűgözően eredetiek, frissek, igazi örömet jelentenek. Az érdem pedig lazy-é és kabuki-é.
Kálloy Molnár Péter: Pesti álom című lemezbemutató koncertjén voltunk tegnap. Kicsit több mint két óra igényes zene és szövegek, a magyar zenei élet krémje, jó összekötő szövegek, pantomim és intelligens humor. No meg két szám erejéig Tompos Kátya és Novák Péter. Kátya varázslatos, Jimi Hendrix Little wing-jét úgy adja elő, hogy lélegzet benn akad, lassan, alulról építkezve bontja ki a dallamot, majd egyszerre csak ott van, beborít és ekkor hirtelen visszavesz, magára hagy a gondolataiddal… nem csoda, hogy ekkora felfedezés.
De, nekem igazából Novák Péter volt az ajándék. Bár, jókat derültünk “táncmozdulatain” – még mindig lenyűgöz. Nekem nagyon hiányzik a KimNowak. Az egyik legjobb magyar együttes volt.
Bár tegnap még szakadó hóesésben érkeztünk vissza Pestre Gyöngyösről – ez a mai idő már egészen gyönyörű, lelket vidámító, optimizmusra ad okot; megtartjuk.
A héten véget ért ismét egy korszak a gyógytornás pályafutásomban, sajnos. A hölgy, akihez jártam pontosan egy évig, az önállósulás mellett döntött, ami dicséretes dolog, csak Pesttől távol teszi ezt a jövőben, oda pedig már nem követem. Lenne más, de megint csak délután kettőig-háromig ráérve, ugyanott, betegek között, kézmosás lehetősége nélkül – ezt pedig már nem szeretném. Most úgy döntöttem, hogy megpróbálom egyedül. Elég sok gyakorlatot ismerek, vannak dvd-im, labdám, ha jön a jó idő, akkor már úszni is fogok majd járni, nem leszek időhöz kötve.
Tudom, egyedül mindig könnyebb indokot is találni. Mint például most azt, hogy életemben először ínhüvelygyulladásom van a sok dolgozatjavítástól, s ezt a pár sort is elég nagy szenvedés árán gépeltem be, így most be is fejezem.
Abban bízom, hogy ez a köd csak a függöny szerepét tölti be, s a szürke háttér mögött már zajlanak az új előadás főpróbái, pakolják az új díszleteket, s hamarosan elkezdődik a nagy előadás:a Tavasz!
Közismert gyűjtőszenvedélyem a bizsuk és táskák iránt. Körülbelül két havonta szerelmesedem be, majd ki egy-egy újabb darabból, bekerülnek a szekrény mélyére, elfeledkezem róluk, aztán felfedezem ismét, végül elajándékozgatom őket.
Nem ennyire ismert, de legalább ilyen szenvedélyes viszony fűz a rádiókhoz s órákhoz. A lakás minden helyiségében van egy, s mindegyiken kizárólagosan vagy a Jazzy, vagy az Inforádió van beállítva. Mellesleg a Jazzy be sem jön rendesen, valami mindig leárnyékolja. Mégis így, recsegősen az igazi. Felidézi a nap legszebb részét, mikor már tompák a fények, a lefekvéshez készülődünk, Pöttyös bevackolódik, s a háttérben halk zene duruzsol.
Lippi szerint ez már fétis, de azért hagyja, hogy hódoljak neki. Olyannyira, hogy ezekkel lepett meg Valentin-napra.
Annak idején a Káposztaföld melletti erdőben lehetett szentgyörgyvirágot szedni, a kísértetjárta régi, romos kastély mellett. Április végére nyíltak ki a lila és fehér virágok, illatuk már messziről elárulta őket. Mézédes, kicsit émelyítő illat, összességében buja és telt. Hatalmas csokrokkal vittem haza, a ház megtelt velük, éjszakára mély, kellemes álmot hoztak.
Aztán elpusztult ott minden, mikor eladták. Virágok nélkül maradtunk. Később egy másik erdőben rájuk bukkantam, évekig visszajártam értük. Egy nap jött a hír, hogy elhordták az egész erdőt. A télen át azzal fűtöttek az emberek, senkit sem érdekeltek a virágok.
Azóta sem találtam rájuk újra. Vajon nyílnak-e még valahol szentgyörgyvirágok?!
Mivel tegnap mamám felháborodottan hívott föl, hogy milyen bántó, sértő hülyeségeket hordok össze a február 11-i posztban a barátságról, majd hazaérkezve lippi is hozzátette, hogy viseljem az írásom következményét, nevezetesen, hogy a lányok innentől kezdve hozzám sem fognak szólni – úgy gondolom, magyarázatra szorulok.
Leszögezném, hogy senkit nem állt szándékomban megsérteni. Ha ez mégis így történt volna, mélységesen sajnálom, és tényleges, létező lelkiismeret-furdalással kérek bocsánatot.
Amiről írtam, az egy ideál. Egy fantom, aki sosem létezett, s nem hinném, hogy pont a hátralévő időszakban találkoznék vele. Mondok egy példát: engem világéletemben érdekelt a közélet, vannak mártír- és forradalmár- és hős hajlamaim, én el tudom magam képzelni egy jobb ügyért küzdve. Ma már ez őrültségnek hat, teljesen természetes és a közélet szereplői tettek arról, hogy az emberek csak lemondóan legyintsenek rájuk.
Nem tehetek róla, engem továbbra is érdekel, s nem találtam nőt, akit szintén. Pedig milyen jó lenne valamilyen önkéntes munka civil szervezetnél, ha lenne nőtárs hozzá.
Mondok másik példát. Bölcsész vagyok, és nem tudok bölcsészekkel semmit sem kezdeni munkakapcsolaton kívül. Valahogyan mindig úgy alakult, hogy banki dolgozókkal, biológia-kémia iránt érdeklődőkkel, informatikusokkal jöttem ki jól. De, valahol mélyen bennem él a vágy, hogy a magánéletemben is legyen olyan ember, aki nem lepődik meg, ha metafórákban, megfejtésre vágyó mondatokban beszélek.
Harmadik példa: engem lenyűgöz a meditterán életforma. A spontaneitás, az éjfélkor a szomszédhoz felugrás, a szenvedélyesség. Erre is vágyom, de tisztában vagyok vele, hogy gyilkos korlát a napi robot, a betegség, az időjárás.
Ideálról szólt az írás. Nincs, aki ennek mind megfelelne. Aki pedig van, (vagy mégis hozzám szól)azért hála és köszönet.
Mottó: “Egy adott ponton választasz: forradalom vagy Frank Sinatra. Én az utóbbit választottam.”
Jimmy Hendrix
Lekuporodni a kanapéra, szörfölgetni a csatonák között egy nagy bögre illatos gyümölcsteát kortyolgatva, s közben leragadni az MGM-en, ahol épp a Hendrix című film megy – oly jó, megnyugtató. Látni, ahogy megszületik a legenda, s közben szól a Hey, Joe – csodálatos. Már el is felejtettem mennyire szerettem ezeket a zenéket. Pont erre volt ma szükségem.
Úgy örülnék, ha lenne egy barátnőm. Olyan, akivel hasonló az érdeklődésünk, a világnézetünk, a humorérzékünk. Akivel be lehetne ülni egy kávéra, lehetne vele moziba, színházba járni, vagy csak sétálgatni, és mindenféléről beszélgetni. Akivel nem kéthavonta látnánk egymást, hanem ha eszébe jut, csak felugrana. Vagy én hozzá. Ha oda-vissza működne ez az egész.
Tudom, késő már ezen is keseregni, ilyen korban inkább a családdal foglalkozzon az ember lánya. Különben is, nekem barátom sincs, miért vágynék barátnőre?
„Nem ünneplem február 14-ét, mert azt vallom, nem csak akkor kell szeretni és tisztelni a partnerünket. Ha valaki egész évben méltatlanul viselkedik a kedvesével, nehogy már ezen az egy napon akarja eljátszani, mennyire odaadó. Ebből a szempontból álszent dolognak tartom, ezért sem veszek részt benne” (László, 28).
Számomra kedves László, te vagy az álszent. A fentebbi véleményt általában az olyan férfiak hangoztatják, akik a minimális erőfeszítést sem képesek megtenni egy kapcsolatért. Nem lennék a barátnőd helyében szívesen.
Természetesen megjelentünk az ónodi böllérfesztiválon is, mely akár bűnűgyi helyszínként is funkcionálhatott volna, annyi volt a vér! Lippi evett is hagymás vért, vettünk hurkát, kolbászt, bár én egy pohár forralt borral is beértem, nem egészen az én világom a disznóvágás…Azért a kirakadóvásárral, zenei sátorral, a Várral, a Sajóval elszórakoztattam magamat Képek itt is :
Miskolc felé menet jutott eszembe, hogy milyen régen hallottam középiskolai zenekarunkról. Gyorsan rákerestem hát, s fent vannak youtube-on! 17 évesen az ő koncertjeikre jártunk, ilyen jó kis ska-t hallgattunk
Sokáig filóztunk, hogy elinduljunk-e péntek délután vagy csak szombat reggel. Ellene szólt, hogy sok helyen nem takarítják az utat, csúcsforgalom van, és én például utálok sötétségben utazni. Mellette, hogy akkor majdnem két teljes napot tölthetünk szüleimnél. Ez utóbbit választottuk.
Bár ne tettük volna. Alig hagytuk el Pestet, mikor belekerültünk egy teljes útzáras balesetbe. A kamion menetirányával ellentétes sávba sodródott át, szétszakítva a korlátot, és szembeütközött egy személygépkocsival. Szerencsére, egyiküknek sem lett semmi komoly baja, viszont mi teljes két órát álltunk egy helyben, s még utána várt ránk egy két órás utazás. Nem részletezem, mit szenvedtem össze, de többet nem indulunk el ásványvizes palack, mobil wc, bicska és kutyakaja nélkül.
Minden egyes alkalommal elborzadok azon, hogy a hatvanas-hetvenes korosztályba tartozó, madárcsontú idős nénikék nylonharisnyában és körömcipőben tipegnek a legnagyobb hidegben és hóban. S naponta legalább 5-6 ilyet látok. Miközben rajtam térdig érő, bélelt csizma van, s néha még így is fázok.
Mi lehet ennek az oka? Talán a háborús nélkülözésekhez szokott szervezetük, s emiatt nem fázósak? Netán így érzik magukat úrinőnek? Vagy nem telik nekik csizmára?
Engem, ha csak rájuk nézek, kiráz a hideg. Egyszerűen fázom tőlük…
Próbálok olyan kellemes dolgokra koncentrálni, mint az, hogy Toulouse-Lautrec kiállítás van Szegeden. Jó lenne eljutni, egy szép szombatot szívesen rászánnék. A csodálatos REÖK-ház után egy finom halászlé, séta a Belvárosban, le a Tisza-partra, majd megtekinteném az imádott és gyönyörű Belvárosi Mozi szecessziós épületét, aztán egy jó kávé és süti a KisVirágban…
Vagy az is tetszik, hogy lesz Myrtill és Kálloy Molnár Péter-koncert is februárban. Mindent megteszek, pozitívan gondolkodom, csak legyen már vége a télnek!
A Normafához autóval nem engedtek fel, a Víztoronynál visszafordítottak minket. Lehet, hogy Magyarországon az autó fogalma 500-as Mercedeseket és luxus Audikat jelent, mert ők felmehettek. Szegény Mazda, innentől kezdve a játékautó kategóriába esik majd…
A budai “polgárokat” továbbra sem bírom elviselni, amint lehet, azonnal vitát generálok velük, beszólogatok: a puszta látványuk kihoz a béketűrésemből, ha anarchista lennék, rajtuk kezdeném.
A kedvünket azért nem vették el, erről beszélnek a képek. Továbbra sem bírom a telet, de tény, hogy jó volt kinn lenni a friss levegőn. Vége a januárnak, és ez csodálatos!
A friss levegő meghozza az étvágyat!
Moni hóangyalkát készít
Mi meg csak vigyorgunk KEÁ-val
Where am I?
You are currently viewing the archives for február, 2010 at marlen.
te mondád
Nóra: Olvastam a blogját, én is le vagyok nyűgözve. A legtöbb ember irigy mások akaraterejére és tenni vágyására....
Sheila: remélem, nem rontom el ezt a hangulatot, de erről az jutott eszembe, hogy én is ismertem valakit, aki szintén...
Képek itt is : 
