marlen

Miután nem sikerült dűlőre jutnom a koktélruha ügyében, gondoltam adok egy esélyt a véletlennek, hátha szembejön velem egy olyan, amely tetszik is, igazítani sem kell. Meg egyébként is nadrágokat, felsőket kell vennem, mert erőteljesen hat rájuk a szecessziós dekadencia.

Így vezetett utam ötletszerűen Pest egyik legforgalmasabb terén álló, még a szocializmusból itt maradt, “gyönyörű” műanyag borítással fedett nagyáruházába, a nőiruha- osztályra.  Ahol is rövid, ámde viharos kapcsolatba kerültem a Vásárlók Könyvével, s megismerkedtem az áruház igen kedves és udvarias igazgatónőjével.

Úgy gondolom, hogy a válság mindenkit érint, így egyetlen üzlet sem engedheti meg magának a következőket:

- hárman öltöztetni egy próbababát, míg két másik eladó  a “gyere kicsi rózsát szedni” – dallamaira dudorászik és tánclépéseket gyakorol. A próbababa megvárja őket, nem mozog, szerintem egy ember is elég ráadni egy piros pólót. Táncolni meg nem a munkahelyen, a vásárlói nagyközönség előtt kell.

- ha megkérem a hölgyeket, hogy segítsenek nekem abban, hogy valahová lepakolhassam a télikabátomat, a táskámat, a szatyraimat, akkor ne az legyen a válasz, “hogy tartsa magánál!” Nem tudom magamnál tartani, mert ruhát választok, kezemben vannak azok is.

- ha megkérem, hogy ugyan tegye már vissza helyettem a nem megfelelő méretet, mert a fentebbiek miatt tele a kezem, és újabbakat is szeretnék esetleg felpróbálni,  akkor ne kapjak ilyen feleletet, hogy “pakolja maga vissza, ahonnét elhozta!” Más helyeken vagy leadom a próbafülke előtt, vagy a hölgyek szépen visszaakasztják.

- ha megkérdezem, hogy merre találom a Vásárlók Könyvét, kapjak választ, és ne ide-oda küldözgessenek, majd a többi eladó megvető tekintetétől kísérve ne kelljen könyörögnöm egy tollért, hogy kitölthessem.

- ha meghallják, hogy kérem a Vásárlók Könyvét és megkérdezem a nevét,  ne akarjon azonnal segíteni. Akkor már ne.

- ésatöbbi…

Azért mentem oda, hogy pénzt költsek. Ha nekik erre nincs szükségük, majd megyek máshová.

A forgalmas belvárosi nagyáruházban, mely még a szocialista időkből maradt itt – megállt az idő. Remélem, valaki meglátja benne a nagy ötletet, és szervezz oda a külföldieknek vásárlást, hogy megláthassák; lám, ilyen (is) volt a szocializmus!

Azért az elgondolkodtató, mikor a férjem – miután az adventi készülődés jegyében felolvasom neki naponta az Iskola a határon egyes fejezeteit – annyit jegyez meg a szöveg elhangzása után, hogy Medve Gábor egy sznob, és már tudja, hogy honnét eredeztethető bennem az ismeretlen wc-ktől való félelem

- igazából engem az zavar, hogy már ahhoz sem veszem a fáradtságot, hogy a csodavárás izgalma eltöltsön -

Az a nagy helyzet, hogy épp az előbb hívott fel az Elle irodalmi főszerkesztője, hogy holnap estére meginvitáljon az Elle által szervezett, s egy éven keresztül lebonyolított az Év könyve – díjkiosztó gálájára, amelyre annó még a nászútunk alatt a könyvkritikákat írtam. Ez mind rendben is van, de a meghívó szerint a dress code koktélpartira szól.

Mit vesz fel az ember egy koktélpartira???