marlen

Nincs még egy ilyen magával ragadó film, amely ennyire, minden pillanatában tökéletes lenne. Örökké tudnám nézni.

Egész eddigi életemben arra készültem, hogy eljutok egyszer Casablancába, megnézem a helyszíneket, átélem mindazt, ami megesett a filmben.

Most tudtam meg, hogy mindent egy stúdió területén forgattak, egyetlen helyszín sem eredeti, Marokkóban még csak nem is járt a stáb. Egy világ omlott össze bennem…

embedded by Embedded Video

Lételemem a rend, a rendezettség, s merő káosz az életem.  Feloldani – mivel külső körülmények miatt alakult így – nem tudom ezt az ellentmondást, s ez lassan megöl.

Kedvenc közösségi portálunk Egymás szemében alkalmazását csak a mazochistáknak ajánlom. Míg én mindenkinek benyomtam az “abszolút”, a legjobb kategóriát; azok, akik engem pontoztak – kiélve gondolom összes frusztrációjukat, a főnök letolásait stb. – stabil “kapisgálja” vagy “egyáltalán nem” – visszajelzéseket adtak.

Hát, kinek kell ez?!

Azon gondolkodom, vajon mekkora az esélye annak, hogy a Facebook-on magyarul nem beszélőként,  a kismillió azonos nevűből pont azt az egyet bököd ki, és küldesz neki üzenetet,  akinek  a felesége – nevezetesen én – ismeri azokat a rokonokat, akiket  keresel …istenem, milyen szép is. Azt hiszed, családod egyik ágáról semmit sem tudsz már meg, majd regisztrálsz a facebook-on, és Winnipeg ott vár rád.

A kaméleonok úgy rendezik vitás ügyeiket, hogy csúnyán néznek. Amelyik a legcsúnyábban néz; az a győztes. Milyen jó lenne, ha az embereknek  is ez lenne az egyetlen módjuk, hogy tisztázzák a nézeteltéréseiket! Simán győznék minden vitában:)

Oh, és nem kötöttük be a gyerekeket, most veszem csak észre!:D

Most, hogy hosszú idő óta csak a 19. század végi magyar irodalommal foglalkozom hobbiszinten,  (Szalay Fruzsina, Czóbel Minka, Justh Zsigmond, Gozsdu Elektől indulva Lovik Károlyon  át  stb.) eljutottam végre Hevesi András Párizsi eső című művéig – amely ugyan 1936-os, de a fentebbi könyvsorozatban jelent meg – s le vagyok nyűgözve, de teljesen. Remekmű, egészen sajátos stílusban, egy szép és szomorú regény. Vallomás és pszichológiai lélekelemzés egy fiatalemberről, aki nagy reményekkel érkezik Párizsba, de illúziót hamarosan elveszíti. Oka? A kiszolgáltatottság, de nem az anyagi, hanem az a fajta, amely mindenkiben kapaszkodót sejt, s pont ragaszkodása teszi őt olyan idegenné minden társaságban. S közben mindezt hideg kívülállással, brilliáns intellektussal, s tudatosan élve át a megalázkodás összes kínját, csak hogy bosszút álljon az életen.

Közben pedig folyton zuhog a párizsi eső, s lassan, apró szúrós csöppjei alatt lemossa a város, s a lélek minden rétegét. Letehetetlen.

Romantikus hangulatban behúzom a Kiskörút egyik kapualjába, ő gyorsan kirángat. Értetlenül meredek rá, így felel: “Megijedtem, hogy végig fogod nyomkodni az összes kapucsengőt! Már megtetted párszor!”

Pfff….

Lippi fogát ma reggel – négy nap nem alvás után – végre kihúzták. Fogorvoshoz menvén derült ki, hogy minden irata, pénze (tb-kártya pölö) otthon, a szüleinél maradt, még szerencse, hogy nem volt rá szükség. Az én fülem begyulladva.

Tele a hűtő finomabbnál finomabb cuccokkal, és egyikünk sem tud enni.

Ez a mi formánk. Boldog húsvétot Mindenkinek.

Olyan, mint a száraz Martini. Karcos, ám mégis simogató. Nem túl jó, de mégis issza az ember. Talán mert ebben nem lehet csalódni.

Ilyen Eastwood is. Ugyanazok a bevált manírok: összeszűkült tekintet, egyszavas válaszok, egyenes cselekmény, semmi meglepő, semmi trendi – de, pont ezért szeretjük. Ezért lett ikon. Pont az kapom tőle, ami a régi vágású mozit jelenti.

Ha minden igaz, ez az utolsó színészi filmje. Minden karaktere benne van Walt Kowalsky figurájában, összegez; búcsúzik.  A Gran Torino pedig méltó búcsú, jó, igen jó, megható film.

“Vannak dolgok, amiket meg kell tennünk, akkor is ha minden porcikánk tiltakozik ellene – de nem mozdulunk.Vannak dolgok, amik ellen minden porcikánk tiltakozik, mégis megtesszük – pedignem lenne muszáj. És olyan is van, amikor a határok összemosódnak, már nem tudod hol a kell, hol a lehet, és a szabad, üldözöd az igéket; melyik legyen azéleted állítmánya, muszáj-e a fő, lehet-e a segéd, szabad-e a hiány, és valahol két mondat között elveszik a koherencia.”

Most, hogy Jamie már a G8-aknak főz, Nigellát eltiltották a képernyőtől, míg a fenekéből nem fogy egy kicsit (szerintem így is jó nő, de ez magán), Gordon Ramsay pedig ételmérgezésben részesítette Anglia egyik legrégibb éttermének látogatóit – marad a River Cottage, imádom.

Rákerestem ma az egyik receptre, amelynek hozzávalóját ma már nem nagyon lehet kapni nálunk, ellenben Finnországban a növény minden alkotóelemét felhasználják.