marlen

Honnan lehet tudni, hogy az ember lánya öregszik? 

Extrudált bio kölesgolyót rágicsál rockkoncert nézése közben…

Tudom, minden akkor romlott el, mikor a Sakáltanyát nézhető filmnek tituláltam.

Ultragáz. Régi szép idők, hol vagytok már….

“…a gazdák a kedvencükben keresik a vigaszt, az elhúzódó gazdasági válság miatt.”
                                                                    (Jazzy, 2009. február 25., 17.55)

Arról, hogy kevesebb ásványvizet és gyümölcsöt veszünk a válság óta, ellenben több macskakaját. Bocs, csak vizualizáltam, ahogy a gazdi a macskában keresi a vigaszt…

Ma is két igen fontos szabályt tanultam: 

1. nem kell mindig mindent meghallani, elolvasni

2. mindenkinek azt kell mondani, amit hallani akar, és közben lehet róla azt gondolni, amit csak akarok

Haladok.

Amíg azon folyt a társadalmi vita, hogy olvasnak-e gyermekeink vagy sem; mit mér valójában a PISA-teszt; beengedjük-e az idegen szavakat vagy sem; káros-e az új típusú média megjelenése – addig Fűzfa Balázs forradalmat csinált, és történelmet írt a magyar irodalomtanításban. (direkt a képzavar, nyugi) Elkészült ugyanis az első élmény-és diákközpontú irodalom tankönyv, mely nem a “mindent elmondás igényével készült”. Nem idegenkedik olyan szavak használatától, mint CV, sms, net, blog, chat, demo, website, wikipédia, hipertextus, hoax; nem kell szigorú sorrendben haladni történeti szempontból az egyes fejezetek között, inkább egy linkrendszert alakít ki, hypertextek között kalandozhatunk. Először jelent meg magyar tankönyvben a posztmodern, mely óriási hiányt pótol, először lehet igazi, tényleg kortárs írókról, költőkről olvasni  – egy középiskolás számára is érthetően.

Így néz ki:

A mai nap tanulsága bkv-szinten: ha bliccelni akarsz, csapódj a leghangosabb, kezében késnek látszó tárggyal hadonászó csoporthoz, és simán, ellenőrzés nélkül utazgathatsz: az ellenőrök meg sem állítanak. Majd utána akár szét is verheted a vonatkocsit – úgyis lapít mindenki, félti az életét.

De, meg se próbálj a pénzedért szolgáltatást igénybe venni, ha diák vagy (esetleg kisdiák), nő vagy nyugdíjas. Valakinek meg kell fizetnie a fentebbi csoport miatti nyereségkiesést is, ugye. De, mivel nekünk általában (diák, nyugdíjas, nő) van bérletünk, így igazából csak az agresszióját élheti ki rajtunk a túlképzett bkv-ellenőr. Azt viszont gondolkodás nélkül megteszi.

S ezért még fizetünk is. Mikor lesznek már elektromos kapuk, hogy ez a sok túlképzett munkanélküli legyen? Bár, akkor meg a segélyét fizetnénk. 

Illetve azt sem, mert van megoldás az elbocsátott ellenőrők további alkalmazására is! Akik lebuknak, korrumpálódnak, hogy saját zsebre dolgoztak – létrehoznak egy “külsős” céget, amelynél álbliccelőként kerülnek alkalmazásra. Aztán a hasznon majd megosztosznak, s a jogvédőknek is jut konc: fel lehet mutatni, hogy nálunk nincs korrupció, most is lebuktattunk két ellenőrt!

Röhej.

Életünk első törlesztőrészletét tegnap 309 ft/euró árfolyamon vonták le. Mi is tudjuk, mikor kell lakást venni…

Nem tudom ki emlékszik még a kedves olvasók közül arra az időszakra, mikor a videólejátszók megjelentek nálunk. Filmeket az akkori lengyel piacokon lehetett vásárolni hozzájuk, ezek persze másoltak, és rossz minőségűek voltak. S alámondásosak. Ez azt jelentette, hogy nem szinkronizálták a szereplőket, hanem egy pasi fahangon, hangsúlyok nélkül felolvasta a szöveget.

Természetesen nem a művészi fordításukról voltak híresek. Így eshetett meg, hogy két ember – bár ugyanazt a filmet látták – nem értette meg egymást. Mert nem mindegy ugye, hogy Vadak Ura vagy Bestiák mestere:)

Sosem fogom megérteni, vajon mi motiválja azt az embert, aki nagy örömmel üdvözöl, mikor meglát, leül velem szemben; majd egyetlen szó sem hagyja el a száját magától…Húsz percen keresztül titokzatos mosollyal ül, kényszerkérdéseimre egyszavas válaszokat ad, azok is eldöntendőek – hogy a beszélgetés menete teljesen megakadjon. Közben kétségbeesetten próbálok előhívni sztorikat, amelyeket mesélhetnék, kitalálni kérdéseket, hogy ne álljon be a kínos csönd. Ő persze semmit sem kérdez rólam. 

S marad a düh,  a bosszankodás, hogy mennyi mindent lett volna jó meghallgatni, elolvasni vagy egyszerűen csak nézelődni a megtett út alatt…s ráadásul még meg is sértődik, amikor lerázom, hogy a másik irányba megyek…Mi vagyok én: mazochista? Vagy csak illemtudó?

Irgalmatlanul fárasztó tud ez lenni…

Azt hiszem, Fonyó Gergely – az első két borzalom után – megtanult filmet csinálni. A Made in Hungaria ugyanis jó film. Számomra sokkal szerethetőbb, mint a Valami Amerika 2. volt, – mint új magyar vígjáték -  bár azt is élveztem. Ennek azért megvan a maga bája. Imádtam első pillanattól az utolsóig:)

(U.i.: Aki a legutolsó számban megtalál minket, amint éppen rokizunk lippivel: vendégünk egy ebédre!:)

Késő éjjel megnéztük még a Benjamin Button csodálatos élete című David Fincher filmet is. Lehet, hogy csupán a túl késői időpont az oka, de számomra a három óra kínszenvedés volt. Unalmas, sablonszerű, vontatott. Semmit nem ad hozzá a filmtörténelemhez, mint tette annó A hetedik és a Harcosok klubja.