marlen

Egy kis harkály próbál megtelepedni a szomszédos fán. Hihetetlen erővel és intenzitással kopog a fa törzsén, hogy táruljon fel a számára. Nagyon drukkolok neki, mert végtelenül bájos. Az előbb egy huszárvágással rendet tett a vonuló bogarak, rovarok között – azonnal megette őket.

Az elmúlt három hétben átlagban napi két-három lehetséges vevőt fogadtam, alkalmam volt tanulmányozni őket. Tudom, hogy nem nagy merítés, de statisztikai mintának ez is megteszi. Az alábbiakban a leggyakoribb típusok következnek, ötös skálán értékelve őket.

1. “Ki, ha nem én?”

A legundorítóbb mind közül. Nőjével érkezik, már az ajtóban látszik, hogy ő a domináns ebben a kapcsolatban, a nő csak kullog utána, próbálja a csodahím melléfogásait enyhíteni. Már az előszobában ledöbbent mondatával:”Sosem értettem, hogy az emberek miért sima járólapot tesznek le, háromszoros kopásgátlóval ellátott helyett?!” (Mert ez nem egy átjáróház, vagy váróterem -azért?) Közben a fejét fogja, és szemrehányóan néz rám. A lakást végigjárva mindent leszól, mindenbe beleköt, drága nője közben szomorúan mosolyog. Mikor végre házon kívül tudom őket, felsóhajtok, hogy “csak ennyire bunkót még egyszer ne!”

Meglepő módon fél óra múlva telefonál, hogy megvennék. Udvariasan elnézést kérek, hogy még várnék inkább az eladással. (Neked?! Neked soha!) 5/5

2. Üzletasszony mama jókislánnyal

Vidéki, jónevű családból való gyerek, nagyhírű egyetemünk tanulója végre (ELTE), család büszkesége – jár neki egy lakás, nehogy albérletben kelljen sínylődnie. Persze, nem egy ilyen, hanem valahol a Gellérthegyen kellene, de válság van, pénzeink lekötve – befektetésnek ennyi is elég most, majd később, ha talál egy jól kereső ügyvédet, bankárt – akkor odaköltözik hozzá. Mama lakást meg sem nézi, nem kérdez, lakáson átrobog – sosem látom többé. Mindegy, legalább öt perc alatt végeztünk. 3/5

3. “Beszélgessünk, kérlek, olyan magányos vagyok!”

Magánvevőként talál meg, itt tényleg nekünk kell eladnunk a lakást, bedobunk hát mindent.Beszélgetünk, tréfálkozunk, lassan már életét is elmeséli, hatszor rákérdez mindenre, nekifutunk újra és újra. Órára pillantok, tejóég, már közel egy órája itt van…hívjuk meg esetleg egy sörre? Vagy kínáljuk meg egy pohár borral? Az istennek sem akar elmenni…Neki van pénze, csak most épp befektették, meg jelzálogot jegyeztettek be a másik lakásra, amelyre ő is akart, de higgyük el, csak pillanatnyi pénzzavar, megoldja. Búcsúzóul még alkudni próbál, nem megyünk bele. Meglepő módon sosem látjuk többé. 3/5

4. Lóti-futi, három körös, atombomba

Ingatlanossal  érkezik, látszik, jó sok lakást megnéztek már együtt, ismerik egymást régről. Lakást még nem látta, de már a Passage-ról érdeklődik, hogy kell-e nekünk fizetni, felújítják-e a házat, nem jelent-e ez veszélyt? Ez kb. olyan, mintha arról érdeklődne, hogy ledobják-e az atombombát holnap vagy sem. Beleszeret a lakásba, de tartja magát: ennek nem szabad kiderülnie! Még háromszor játssza el ugyanezt, telefonálgat – végül sosem látjuk többé. 5/5

5. “Sztárok vagyunk, nem látszik?”

Francia belsőépítész sráccal érkezik, aki 100milliós projekthez szokott. Srác nem ért semmit, neki erről a lakásról kellene véleményt mondania, mikor eddig csak a Várban rendezett be ingatlanokat? Fél perc múlva már a sztárügyfeleiről mesél Látom, ebből üzlet nem lesz – de, legalább jól szórakozom. Nem hallunk többet róluk sem. 1/5

6. Amikor a nő viseli a nadrágot

Bejön, mit jön: berobban a lakásba! Azonnal irányít, helyezi férjét, elsüti az idióta poént, hogy “kutyával együtt adják a lakást?”, és röhög a saját bénaságán. Udvarias mosoly részemről, ingatlanos feszeng ennyi hülyeségen. Közben már a bútorokat tologatja fejben, falakat bontott és emelt – férj háttérben csendesen meghúzódva. Azonnal látom a szemén, hogy megvenné. Nyílt, nem titkol semmit, ő dönt. Egy hét múlva árajánlattal visszajön, plusz az összes barátját hozza bemutatni nekik még meg sem vásárolt lakását. Egy a bökkenő: közben mi már eladtuk. 3/5

7. Az ideális vevő

Pontosan érkezik, és lenyűgözi a lakás. Hagyja, hogy az eredeti Zsolnay-csempékről és a lépcsőházi csiszolt üvegablakokról meséljek, az ajtóról, amelyet csak ugyanebben a formában lehet lecserélni, elámul a rengeteg filmen, a festményeken, a filmplakátokon. Tágra nyílt szemmel figyel. Szerelmes lett azonnal a lakásba. Másnap reggel már jönne is vissza. Mikor azt mondom, hogy az ünnepek miatt ez nem lehetséges, csak hétfőn – ott, a helyszínen hívja a többieket, időpontot egyeztet velük és velem. Tudom, hogy övé lesz a lakás, és jó szívvel adom el neki. Meg fogja becsülni. Hétfőn meg is veszi. 0/5

Tegnap este végre színházba is eljutottunk: a Nemzetibe, Háy János Házasságon innen és túl című darabjára. (Jó cím, ugye? Főleg fiatal házasoknak.)

Mikor annak idején a mezei könyvei átkerültek hozzám, feltűnt, hogy vannak olyan könyvek, melyek esetenként két vagy három példányban is megvannak. Ilyen volt Háy János novellagyűjteménye is, s mivel ezt a művét még nem olvastam – nekikezdtem hát az egyik példánynak. Olvasásakor minden egyes oldallal nőtt bennem a harag, a düh, hogy “nem igaz, hogy csak boldogtalan házasságok vannak, itt minden tragikus, mindent átjár a romlás, olyan mint Shakespeare Titus Andronicus-a vagy a Hamlet, minden pusztul, enyészik – nem igaz, hogy csak szürke és fekete a világ!” Életem legkínkeservesebb olvasási élménye volt – katarzis, megtisztító, felengedő zárlat nélkül.

Ráadásul épp házasodni készültünk. Úgy “megerősített” az elhatározásomban…Zárójelben jegyzem meg, ha irodalmár nővel/férfival kötnéd össze valaha is az életed: soha ne áruld el neki mi a kedvenc könyved – attól kezdve nem lesz nyugtod! Csak magamból kiindulva, saját hülyeségem okán mély lelki sebeket sikerült okoznom magamnak, mikor megtudtam az Utas és holdvilág-ot….ugye, a római nászút, mikor Mihály leszáll a vonatról, és elvész…

De visszatérve Háy János művére, kérdés volt, hogy egy kamaraelőadáson (gyakorlatilag felolvasóest) hogyan lehet a borzalmakat elviselhetővé, “szerethetővé” tenni? 

Rátóti Zoltánnak sikerült. Miközben a Google Earth-ön láttuk a helyszíneket, az ő csodálatos hangján, a maga egyszerűségében megszólaltak a novellák szereplői. Humorral, szerethetően – ahogy kell. Ráismertünk a szereplőkre, de nem ítélkeztünk. Nevettünk rajtuk, s elveszett a tragédia érzése. Maradt az érzés, mely minden novellában jelen volt: esendő az ember, de mindig próbálkozik a jóra, a jobbra.

Az elmúlt napok (hetek) rengeteg feszültsége (a lakás-téma miatt) nem múlt el nyomtalanul. A legjobban alátámasztja ezt az a tény, hogy tegnap este Obamát nézve zokogásban törtem ki, és átszellemültem ismételgettem, hogy “ez milyen szép, milyen csodálatos dolog” – miközben lippi érdeklődéssel vegyes szent borzalommal és csodálkozással bámult és nevetett rám – és persze nem értette mi van. Mondjuk én sem, de ez mellékes.

Ma reggel egy férfi azt mondta nekem: “Hölgyem maga olyan szép és olyan varázslatos mosolya van, hogy már érdemes volt felkelni ezért a látványért, és remélem, az egész napom olyan szép lesz, mint amilyen Ön!”

 

Ismerős meséli, hogy a hétvégén baráti társasággal gombászni mentek, hivatásos gombaszakértő kíséretében. Mennek, mendegélnek a Pilisben, már mindenkinek a fülén is gombák lógnak (annyit szedtek) mikor megszólal a szakértő: “Mondják már meg, ezeknek a gombáknak rózsaszín vagy barna a lemezkéjük?” Társaság megrökönyödik a kérdésen, majd udvariasan érdeklődnek, hogy miért kérdez ilyet?

Gombaszakértő elmosolyodik: “Tudják színtévesztő vagyok, és nem mindegy hogy pereszkét vagy valami gyilkos gombát szedtünk-e össze.”

Hirtelen és egyszerre, mindenki ledobta a rengeteg magával cipelt gombát. Majd, miután pontosan leírták milyen gombát is visznek magukkal, ismét felrakodtak és hazamentek. Volt, aki az árnyalatok miatt aggódott – de, mindenki túlélte:)

Barack pedig nyert, nagyon-nagyon örülök

Tegnap délután fél hat körül, valahol az M3-as bevezetőjénél értük el a bűvös 666km-t péntek reggel óta megtett utunkun. Kezdek meggyőződni arról, hogy a második otthonunk az autó…Ebbe a három napba belefért Gyöngyös, (csizmavásárlás – ismét nem kaptam, szerintem nekem már sosem lesz csizmám…) Kápolna a finom rétesezővel (sajnos túrós-barackos pont nem volt) Borsodnádasd (csodálatosan szép az erdei-hegyi temető) majd a Bükkön keresztül (a vihar által letarolt erdő látványa horror, alighogy áthaladtunk Bánkúton – életveszélyesnek nyilvánították az utat…) Lillafüred-Miskolc, Sajóhídvég, mint bázisállomás, ahová hazaérkeztünk késő esténként. Másnap először Girincsen, majd Nyíregyházán voltunk, vettünk gomolyasajtot (lilahagymásat) családoztunk, mindenhol gyertyát gyújtottunk, elcsendesedtünk…mondanám, hogy megpihentünk – de, ez nem volna igaz. Tegnap este – a sok-sok baleset miatti autópályán ácsorgás után – hullafáradtan zuhantunk be az ágyba. Ma pedig előlről kezdődött a mókuskerék…

p.s.: bocsánat Janitól és Cz.-től – bénaságom folytán véletlenül töröltem a fentebbi bejegyzést, a kommentekkel együtt….