marlen

Hogyan kerül egy posztba Antal Imre és Trianon? Könnyen. Egy 25 km-es körbe beleférnek mindketten. Történt, hogy egyik alkalommal, mikor szüleimnél voltunk, bekapcsoltunk a helyi FaluTv-t. Mindig sírva röhögünk rajta, (ezen jóanyám rendszerint besértődik) (azért még imádlak titeket!:))hogy 4-5 perces tudósítást kapunk egy helyi zápor nyomairól vagy épp a temetői fűkaszálásról láthatunk riportot a közhasznúakkal. De, akkor valami egészen különlegeset láttunk, de annyira, hogy lippivel csak sűrűn pislogtunk egymásra. A harmadik faluban ugyanis Trianon teret avattak, közel négyórás műsor keretében. Volt ott minden, ami kell: sámánok, kerecsensólyom, kis cserkészek, csupa nemzeti öntudat a díszmagyarokban. No meg rengeteg ilyen témában otthonos újságíró. Mostmár a Youtube-on is megtekinthető.

Máskor hazafelé autózva arra figyeltünk fel, hogy Sajópetriben viszont Antal Imre Közösségi Házat avattak. Hogy volt-e valaha valami köze szegény Imrusnak a községhez – nem sikerült kiderítenem. De, a poszt aktualitását ő adja. Ha élne, ma lenne 83 éves. Jobb sorsot érdemelt volna…tehetséges zongoraművészként.

És a harmadik környékbeli faluról is, ha már a média nem hozta le. Gesztelyen, az árvízi védekezés keretében a helybeli romákkal együtt védte a gátakat a Magyar Gárda.  

Itt pedig a fentebb említett youtube-videó:

 

A változás nyelvet ölt

 

Meg tudják magyarázni, hogy Dosztojevszkijt miért írjukDosztojevszkijnek, Rázsdi viszont miért maradt Rushdie? Mikor helyes akisgazda-képviselő és mikor a kisgazda képviselő?

Ha csak azt írjuk, hogy bónusz,miért a magyarosított verzió a nyerő, a bonus-malus esetében viszontmiért ragaszkodik a helyesírás az eredetihez?

Ha mindhárom kérdésre telefonos segítség nélkül tudtak válaszolni,akkor joggal lapogathatják meg saját vállukat: kis ösvényt vágtak amagyar helyesírás dzsungelében. Viszont akkor is igazuk lehet, ha megsem próbálnak logikát keresni a szabályok tengerében, nem dilemmáznaksem a Margitszigeten, sem a Margit-szigeten, hanem a nyelvre bízzákmagukat. Mert a nyelv egyszerre ösztön és világértelmezés. Így vagyúgy, de nevén nevezi a dolgokat. És megnevezésben, használatban sosincshelytelen, legfeljebb pontatlan. Ideig-óráig. Hiszen a nyelv, akárcsakaz idő, előbb-utóbb mindent megold.

Tudom, most sok nyelvész vitatkozna velem, hogy a regula márpedigregula, én mégis abban hiszek – főként a küszöbönálló helyesírásireform fényében -, hogy nem a szabály tartja fenn a nyelvet. Hanem abennünk élő ösztön. Egyfajta belső hang, amely kőrutnak hallja akörutat és búrának a burát. (Lehet, hogy nemsokára mindkettő helyeslesz.) Így abban sem hiszek, hogy a nyelvre a folytonos romlás veszélyeleselkedne – most épp az internet -, hanem abban, hogy nyelvünk,akárcsak egy igazi díva, folyton átöltözik. A szabályok pedig néhahozzátesznek a csillogáshoz, néha meg tompítják azt.

A helyesírási reform is talán akkor szolgálná a hétköznapi nézőkügyét, ha végre egyszerűsítene, és nem veszne el a kivételek káoszában.Ám úgy tűnik, hogy az igazán bonyolult kérdések megoldása helyettmegint csak kozmetikázásra futja. Ez némiképp – a német változtatásikáoszra hivatkozva – ésszerű. Vagy pár hónap, év múlva: észszerű.Merthogy ez – az előkészítő bizottság szerint “össznemzeti ügy, sokmillió magyar ügye”. Ám attól félek, hogy az új példatár régiszövevényeivel most sem szerez túl sok rajongót a magyar nyelvnek.Lesznek, akik már az egybeírás szabályainál feladják, és az sem fogjaérdekelni őket, hogy chatelésnek vagy csetelésnek írják-e majd kedvencidőtöltésüket. Talán a káosz szülte dac vagy a kommunikáció egyregyorsuló volta miatt, de tény: interneten, sms-ben nem divat ahelyesírás. Kideritetted mán hogy mijaza az ikúú?? – kérdi valaki alegnépszerűbb magyar kvízjáték chatszobájában. Kérdés, hogy a most mégjópofának tűnő alig-lázadásból mikor lesz a fősodorba is beszivárgóáltalánosság? Mikor nyer polgárjogot a ma még elborzasztó koviubi?Viszont bármennyire is megbotránkozunk rajta, ez is a magyar nyelvrésze, roncsolt, rosszul fésült, torzított, mégis a miénk.Korhangulatot tükröz, szembefordulásra biztat. A nyelv viszont még alegrosszabból is kiizzadhatja a maga gyöngyszemeit: löncshúsvidéketdobozol az elme / mint hűdőszekrény tompa kis sohaj / én se leszektöbbet az úristen bérkocsizsírja / mézes kökényem fürtös hónaalj.

Csak hát amit szabad Parti Nagynak, azt nem szabad a nagykörúti vendéglősnek. Pedig valahol mégiscsak ez lenne a lényeg.

Ma Bőcs, Berzék és szüleim lakhelye, Sajóhídvég térségében áradt a Hernád, itt tetőzött. A mi falunkban két lakóházat veszélyeztett, ezek kb. 300 méterre találhatóak a szülői háztól. Itt található a szabadtéri színpad is, amely a hétvégén jutna nagyobb szerephez, hiszen az évente esedékes falunapot tartják meg, amelyre általában sokan – a faluból elszármazottak – térnek haza nosztalgiázni. 

De, mégsem ez a lényeg, sok árvízet átéltünk már, előbb-utóbb elmegy a víz. Inkább az boszant, hogy a szerencsétlen Bőcsöt – ahol a Borsodi Sörgyár van , ergó iparűzési adó bőven jut a településnek – minden egyes, a legkisebb vízszint-emelkedéskor kettévágja a Hernád. Ilyenkor a falu lakói 30km-t utaznak, hogyha találkozni akarnak egymással. Igen muris, mondhatnám – ha nem lettem volna többször szenvedő alanya a dolognak – mikor a falubeliek átordibálnak egymásnak az árvíz felett. (Mint az a bácsika, aki el sem hagyta a falut sohasem, mégis négy országnak volt állampolgára életében…)

Nem lehetne erre valami megoldást találni? Gátat építeni esetleg?! 

Érdekes dologról olvasok éppen, a neve: sztorikompatibilitás. Hogy ez mit jelent, számomra még nem egészen világos, és inkább tűnik szőrszálhasogatásnak, de nézzük.

Kutatók arra kértek több száz embert – párokat és egyedüllókat – hogy jellemezzék a számukra ideális kapcsolatot, amely alatt itt a feltehetően élethosszig tartó szerelmet kell érteni. Alapvető ugye, hogy mindenki a szülei által kapott mintával indul, ezt variálja, toldozgatja vagy éppen elutasítja.

A kísérlet érdekes eredményt hozott. A legtöbben (89%-ban) azonban nem a fentebbi sémát nevezték meg, hanem a kedvenc szerelmi történetüket, melyek általában hollywoodi filmeken alapulnak, vagy kedvenc olvasmányélményükön.

Máris a sztorikompatibiltásnál vagyunk. A hipotézis az, hogy hiába a genetikai szabályszerűség, a kémia – a kedvenc könyvünk, filmünk legalább akkora befolyással bír párválasztásunkra, mint az orrunk és a gének. 

A résztvevők egybehangzó állítása alapján az a bizonyos plusz, ami miatt egymásra talál két ember nem más, minthogy a két fél története kiegészíti egymást. Vagyis minél inkább hasonló egy pár élet forgatókönyve, annál valószínűbb, hogy együtt maradnak majd és mindezt boldogan élik meg.

Fontos mondat: ” a lényeg nem a darab drámájában áll: két szerelmes boldogan szenved a horroban, ha azonos a forgatókönyvük.”

De, mitől függ mi lesz a mi sztorink?

Már gyerekkorban elkezdjük gyűjtögetni velünk született vonások alapján a vonzó alternatívákat. Olyan ez, mintha csak egy hátizsákot töltenénk meg, hogy majd a későbbiekben előhúzhassunk belőle az aktuálisan kellő forgatókönyvet.

Az alábbiakat különbözteti meg a kutató Robert Sterndberg:

a pornográf sztori, az utazó, a Teréz anya-sztori1/a felgyógyuló, a Teréz anya-sztori2/a gyógyító, a kertészsztori, az üzleti, a Disney-mese, és a gyűjtő.

Hogy tudunk-e változtatni a saját sztorinkun? Sokat nem, de a sztori partnerenként változik. Jobb esetben. Ha nem, akkor saját hibáinkat követjük el újra és újra. Azzal is tisztában kell lennünk: a partner sztoriját nem tudjuk megmásítani.

A kutatók szerint azonban – örök emberi jellemvonásunkból adódóan – mégis mindig hepiendet kanyarítunk minden történet végére. Ha csak rajtunk áll, persze. 

Mint minden “kocka”, én is rajongok az almás termékekért. Régen vártuk már, de mostmár biztos: augusztus 22-től nálunk is kapható lesz a T-mobile üzleteiben az iPhone. A dolog szépséghibája, hogy a kártyafüggetlen ára 180ezer magyar forint, a havi előfizetés pedig – csak erre – tízezer. 

Így lesz minálunk a 200dolláros telefonból luxuscikk. Pedig imádnám…de, így maradok az előzetesen  kinézettnél, amely lényegesen többet tud és kevesebbe kerül, mint az iPhone…. Ha egyszer majd megválnék a SE-tól.

Nagyon boldog névnapot kívánunk EgyetLENKE nevezetű olvasónknak, drága jóanyámnak:)

Köszönünk mindent, amit értem/értünk tettél és teszel:) és egyben boldog 36. házassági évfordulót Mindkettőtöknek – teljen el együtt még nagyon sok szép évetek:)

Csók, Ildi és Zsolti 

Az egész a Szarvasvadásszal kezdődött. Kb. hatvanötször láttam, miatta és De Niro miatt. Majd jött a Kramer kontra Kramer és Dustin Hoffman. Távol Afrikától és a két szőke közül az egyik, akit imádok: Redford. Brandauer. Akkor szerettem bele végzetesen a harmincas évekbe. Vittem tovább mániámat a gengszterfilmekbe. Jöttek a Keresztapák minden mennyiségben. Közben Meryl újraírta a filmtörténelmet újabb és újabb filmjeivel. Kivétel nélkül zseniális volt, bárkit is játszott. Kivétel nélkül mindig jól választott. A világ legjobb színésznője.

Ki más tudná 59évesen elhitetni velünk, hogy megmaradt annak a pompomlánynak, aki a gimnáziumban volt? Ki más mutatna be olyan spárgát a levegőben, hogy elakad a lélegzetünk? Ki más énekelne, táncolna, bohóckodna, komédiázna ilyen zseniálisan?

A Mamma mia! zseniális musical-feldolgozás lett. Tényleg egy óriási buli, amelynek minden percét élvezed, hiszen része vagy a mediterrán fiestának, tele ötletekkel, paródiával, (nagyon funny a Titanic és a Berlin fölött az ég paródia), minden szereplő a maximumot hozza ki magából – de úgy, hogy a hátunk mögött ülő tinilányok hangosan tapsolnak és sikítoznak, mikor Mr. Darcy alias minden idők Mr. Bridget Jones-sza olyat mutat, amire nem gondoltunk volna sohasem, hogy egy vérbeli angol képes lehet?:)

Csak szuperlativuszokban lehet a filmről írni, tovább nyálaskodni meg nem akarok:) meg kell nézni!:)

Annyira jó a film, hogy utána a MOM Park parkolójában hangosan ABBA-slágereket énekeltünk, és lippi velem táncolt:) Gondolom, hogy a biztonsági kamerák figyelői jól szórakoztak:) 

Előzmény: mezei időnként hajlamos könnyedén kezelni a vezetés témakörét. Ilyenkor bájosan mosolygok, és megkérdem tőle: “Drágám, mennyire fogsz szenvedni, ha autó nélkül maradsz, mikor egy rendőr merő jóindulatból kifizettet veled egy húszezres büntetést vagy elveszi a jogsid?”:)

Ma este, Erzsébet híd, lippi kanyarodik, valamit elnéz.

lippi: – igazad van.

én: nem szóltam egy szót sem:)

lippi: – mondom, hogy igazad van.

én: meg sem szólaltam, de tényleg:)

lippi: meg sem kell szólalnod, már gondolatban is tudom, hogy igazad van!

:):):):)

Egyébként pedig moziban voltunk, a Mamma mia! zseniális. De, ezt már csak holnap osztom meg veletek részletesen:) 

Kábé úgy érzem most magam – az elmút hét izgalmai, a hétvége laza 500km-es utazása, a kicsi napszúrás és a vízen hajóvá avanzsált autóval való átkelés után – mint akit egy óriás bekapott, megrágott, kiköpött majd a biztonság kedvéért a földbe döngölt és rá még úthengereket is küldött. Ólomból vannak a karjaim és a lábaim.

Nem ma fogom lefutni a boston maratonit.

Ja, és ismét “megtaláltam” a hogyan csináljunk hófehér törülközőkből halványzöldeket módszert… 

Autót fényezésből visszakapván (köszönjük volt tanítványnak, Andrisnak)Ürömből örömbe szárnyaltunk, végig a városon, Budafokra, Marciért. (Ő az, akit még annó májusban találtunk, de lepasszolták – mi még terézanyuskodunk mindig. Kell egy rágcsáló vagy egy madár is a házba!) Meglepő módon itt, a Lángos nevű helyi kis étteremben lángost vacsoráztunk.(a leányfalui vagy falusi? strandon nénis lángost azonban semmi sem tudja felülmúlni!)

Ma reggel imádott szerelmem felsóhajtván, “ó, az a Dr. Pepper: Forrest Gump 18-at is meg tudott belőle inni…milyen jó lenne most..” – monológjára reflektálva ellátogattunk a Hunyadi téri Culinarisba. Többet lippit nem engedem ilyen helyre, ínyenceknek a földi mennyország, tíz perc alatt az én tanári fizetésemet azonnal el lehet verni…gazdagodtunk Starbook csokival, tortilla  tésztával, kókusztejjel, Dr. Pepper-rel, gyömbéres-chilis  és salsa verde szósszal, és spenótos-Chedar krémsajtos, aszalt paradicsomos, olivaolajas, helyben sütött bruschetta-val….mennyei! 

Ha már mindent vettünk a tortillához, meg is csináltuk. (csináljuk meg, ugye!)Gyorsan grilleztünk egy kis csirkemellet, hozzá a zöldségeket, feltekertük és a fantasztikus, iszonyat csípős szósszal megettük. Hála és tisztelet a szakácsnak:)

Este még várt minket az igencsak pajzánra sikeredett Lüszisztraté, az aquincumi romok között. Igazi örömjáték volt, nagyszerűen szórakoztunk a szókimondó szövegeken és az egyértelmű, vaskos poénokon. 

Holnap pedig ismét megyünk szüleimhez, hazavisszük Marcit, remélhetőleg élete utolsó lakhelyére. És viszontlátjuk Eddddddiiiiieeeee-t!!! Aki fut, ugrik, mászik és más cicákkal barátkozik – és fullosan érzi magát vidéken, megszűnt a szörcsögése is. 

Nagyszüleim régi szobájában áll két fotel. Az a csúnyazöld, kagylóformájú, mely a szocialista nagyipar jellegzetes terméke volt. Kellemes bennük üldögélni, be lehet jól vackolódni, felhúzott térddel is elfértem benne kicsiként, mikor olvastam.

Ebben a két fotelben benne van az ő egész életük. Az a büszkeség, amellyel – fiatal házasként – fizetésükből a “nagy és távoli” Pesten, a Corvin áruházban vásárolták őket, és vonaton hozták haza.

Soha nem fogom kidobni ezeket a székeket. Ha kicsit nagyobb lakásba költözünk, elhozzuk és őket. Olyan lesz, mintha ők is velem lennének.

A fentebbi gondolatmenet arról jutott eszembe, hogy olvasom: tervezik, hogy régi pompájába állítják vissza a Rákóczi utat, mely kereskedelmi folyósóként funkcionálna a Budapest Szíve program keretében. (Az első jó hír: hamarosan nyit a Mozart Kugeln üzlete, kávézóval együtt a játébolt helyén.) Legtávolabbi tervekben a villamos visszaállítása szerepel, és az Andrássy úttal való összekapcsolás a Gozsdu-udvaron keresztül.

Háát, nem tudom, én pesszimista vagyok. Volt már itt tervbe véve Madách-sétány, a Síp utca kávéházi negyeddé kiépítése stb. Egyikből sem lett még eddig semmi.

Ha pedig arra gondolok, hogy mennyire szürreális volt a reggel a Keleti környéke – a négyes metró álló építkezésén félméteres víz, kosz, mocsok mindenütt – a hajléktalanokból lett forgalomirányítókkal a szakadó esőben; akkor tényleg csak reménykedhetünk.

Viszont január elsejétől itt a NordSee és a Starbucks Coffee Magyarországon.

megszakad a szívem….

“Újlipótvárosban, Hollán E. utca, Szent István park határán téglaházban, 4. emeleti, utcára és belső kertre néző, napfényes, csendes, belső kétszintes, extra adottságú, bruttó 82, nettó 72nm-es + erkélyek, cirkófűtéses, 2egész + 2fél szobás, duplafürdőszobás, gépészetileg és esztétikailag is színvonalasan felújított, erkélyes+ kis tetőteraszos, klimatizált lakás, amerikai konyhával tulajdonostól eladó. Alacsony rezsi, cserélt nyílászárók, biztonsági ajtó, beépített bútorok, pince, lift, internet + kábeltv.”

óh, istenem… 

Hajnalban kihéveztem Aquincumba, múzeumi nyitásra, rajtam kívül egy teremtett lélek sem (csak most gondolok ezen szókapcsolat metafizikai voltába belé), szobroztam kicsit, figyeltem a munkába induló óbudát, itt mindenki biciklivel jár, mekkora jó, néni közben kapu kinyit, jegy átvesz, lelkemre köti (hopp, már megint itt a lélek)hozzunk takarót és párnát, megígérem, jólesik a törődés, fél tízkor már ismét lakásban. 

Megyünk Arisztophanész Lüszisztratét nézni, szombaton, szabad tér, Romkert. Lippi kiélheti végre régész vénáját. 

(A poén a régész nőjéről megvan, ugye? Minél öregebb a nő, annál jobban szereti a régész. Na, ez még helytálló is, ugye.) 

Nem Bernard Schlink csodálatos könyvéről írok, egyszerűen csak arról, hogy tegnap este hazavittük Eddie-t szüleimhez, Pöttyöst pedig lippiékhez – mondjuk úgy: nyári szünetre egy kicsit. Kettős szivárványkapun át vezetett az út, és bízom benne, hogy a lehető legjobbat tettük mindannyiunknak. Visszafelé lippi végigénekelte az utat, és fél egyre mi is hazaértünk. 

Furcsa, hogy hajnal fél ötkor senki sem bizsirálja az orromat, hogy “hé, keljél fel, gyere játszani, én már ébren vagyok!”, majd nem próbál meg bebújni a takaró alá egy kis potya bújásra, aztán fél hétkor nem tombol, hogy “adjál már enni, éhen halok!”, nem morog Pöttyös sem, hogy “vigyél már le, mert bepisilek!”, és hogy csend van a lakásban. Sehol semmi morgás, fújás, nincs veszekedés: melyikük üljön be az íróasztal alá, amit Eddie megun és gyorsan felmegy a galériára, ahol elnyújtózik lippi székében, hogy majd nekem kelljen ébreszteni, hogy “hé, kiscsávó, elmúlt a délután!”.

De tudom azt is, hogy a papámon kívül nincs ember, aki jobban imádná a macsekokat, és mindent megtesz Eddie-ért. Ott játszhat a többi macskával, rohangálhat és meg is fog gyógyulni, hogy visszajöhessen ide gengszterkedni  Pöttyössel…de, hiányoznak.

Hadd legyek demagóg: nem hinném, hogy addig változik bármi is ebben az országban, míg a rendelő ajtajára öles betűkkel kiírt feliratot, miszerint “kérem, kapcsolja ki mobiltelefonját – zavarhatja az orvosi műszerek működését” – figyelmen kívül hagyják az olyan bunkók, akiknek csengőhangként “női élvezés” van beállítva: a leghangosabb csengetéssel…majd a gyerekei füle hallatára röhögcsélve felveszi, és elkezd bele üvölteni…

És addig sem, amíg az utcában álló 15millás Toyota Lexus kormánypultján Nagy-Magyarország zászló leng, miközben alatta egy feszület található, melynek tövében a könnyező Szűz Mária apró figurája ont műkönnyeket…

Komolyan: aki ennyire magyar – miért nem vesz Suzukit?! Vagy mittudomén… 

Poénosnak tűnt a szombati diagnózis, melyet a kórház ügyeletes orvosa állított fel (barika, ugye); kevésbé poénosnak Ada kommentje – de, a valóság egészen más. Most jövök a bőrgyógyászatról: macskától kapott fertőzésem van.

Így, Eddie-t holnap viszem haza, vidékre a hajnali vonattal. Szerencsétlen macska; nem érti, miért nem ülhet az ölembe, ahogyan eddig szokta…csak bújna, bújna hozzám….ehhh….

Köszönöm szépen Lidi, hogy három hét helyett ilyen hamar orvoshoz juthattam.

Ma reggel ébredés után álltam afürdőszoba ablakánál, és a zsinagóga udvaráról felhangzó kaddish-thallgattam. Szép, szomorú dallam, melyet a rabbi előénekel és agyülekezet a főbb sorokat visszahangozza. Eszembe jutott mindaz aszenvedés, melyről előző “családomban” hallottam. A kis, fehér kövek,melyek emberi csontok voltak valaha. Auschwitz-Birkenau határában.

Eszembe jutott az is, mikor exférjemelső, a zsidósággal kapcsolatos cikkét megjelentette. A gyűlölet,ahogyan reagáltak rá. Az is, hogy szerették volna nemcsak vallásként,hanem nemzeti kisebbségként bejegyeztetni a zsidóságot. Eszembe jutottaz is, mikor ugyanő az Szdsz-ből kiválva meghirdette a Magyar LiberálisPárt létrehozását. Az Új Generáció megszervezése. Az is, hogy családjaillegalitásban terjesztette a Beszélőt, vállalva az állandózaklatásokat, a lebukást, az éjjelezést, mikor vonaton kellett vidékreszállítani az újságokat. Mikor létrehozták a Szabad KezdeményezésekHálózatát.

Mindezt azért, hogy Magyarországon demokrácia, gondolat-és lelkiismeret, – és szólásszabadság lehessen.

Azoknak is, akik tegnap és máskor isfolyamatosan semmibe veszik a demokrácia határait, és akik aszólásszabadságot összekeverik a gyűlöletbeszéddel.

Végtelenül elszomorít mindaz, ami tegnap történt. Szégyen.

Ma ők, holnap kik lesznek soron? A szőke hajúak, kék szeműek? Ha nem tetszik valami, egész egyszerűen megsemmisítem?!

Félő, hogy igen messzire vezet még mindez, ha nincs jog, mely ezt megállítaná.

Most mondd meg: érdemes volt a küzdelmük?!

Macskánk pontosan 90dkg, egyhetes köhögésmentesítő gyógyszerkúrán van – és fürdéskor úgy néz ki, mint egy éhező. Horrormacs!

 

Ultrabrutál, de így van: bárányhimlős vagyok. Harminckét évesen. Úgy, hogy már voltam az gyerekkoromban. Röhej:):):):))

Egyébként senki sincs biztonságban, most már tudom. A gyerekkori bárányhimlő vírusa (mely ugyanaz, mint a herpeszvírus) elraktározódik a szervezetben, nálam épp a gerincvelő idegdúcaiban, és a szervezet immunrendszerének legyengülése, nagyobb stressz hatására aktivizálódik. Fontos tünet, hogy csak féloldalasan jelennek meg a kb. egycenti átmérőjű foltok, amelyek úgy néznek ki, mintha égő cigarettát oltattak volna el a bőrön.  Nálam épp a baloldalon vannak:) Ja, én én már nem tudok megfertőzni senkit sem:)

A család – és elsősorban leendő férjem – sírva röhögtek, mikor értesültek róla, hogy bárányhimlős vagyok…Így várjon megértést az ember lánya:) 

Az utóbbi két napban kétszer voltunk moziban: elsőként láttuk a My Blueberry Nights-ot (magyar címe: A távolság íze), majd a Hancock-ot. Előbbi habkönnyű, édes fagyi nyári estékre: Norah Jones bociszemei mindenkit levesznek lábáról, Jude Law a női nézők szívét veszi célba, a másik három karakterszereplő pedig szintúgy zseniális. Kiemelkedő Natalie Portman, aki profi pókerjátékost játszik a filmben – arcán valóban kevés érzelem tükröződik, de ha igen, akkor nagyon. Hogy minden biztos legyen: Norah Jones énekel is, édes-bús slágert – az autók is szépek nagyon, kérek egy olyan Jag-et, amilyen Portmannek van a filmben…

Ma reggel elvittem matinéra lippijét a Corvinba; régi vágya teljesült ezzel, felidézve régi időket, a reggeli tíz órás mozizásokat. A Hancock-ot tekintettük meg, Will Smith, Charlize Theron új filmjét – funny az új szuperhiróó – de, én magamtól meg nem néztem volna. Így viszont volt a héten egy szentimentális – csajos, és egy világmegmentős-pasis film: egy-egy.

Mióta Eddie-vel közöltem, hogy költözik a hétvégén: a macska egy angyal lett. Hagyott aludni éjjel – bár lippije sokáig tárgyalt vele lefekvés előtt – néhányszor próbálkozott csak bejutni: akkor viszont “repül a macskát” – játszottunk.

Elvittük ma dokihoz is megint, diagnózisa: visszamaradt tüdőgyulladás – ezért olyan a légzése, mintha egy rossz traktor zakatolna. Kapott szurit, gyógyszert – eddig aludt tőle, de most felébredt és már tombol is. Hihetetlen látvány, mikor pókosat játszik!

Lippi ma volt benn először leendő munkahelyén, hétfőn kezd – ehhez képest ma már felvételi interjúztatott is: boldogok vagyunk nagyon, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült állást találni.

Holnap pedig jön lipp mamája és tesója: csajos napunk lesz, megyünk ruhát vásárolni nekik. Késő délután pedig (az esküvő előtt utoljára) hazamegyünk Hídvégre, szombaton este jövünk haza. Eddie sorsáról még nem döntöttem.

És hogy valami “jó” is legyen a végére: a Magyar Királyi Posta ismét lenyelt egy küldeményt: jóanyám bélelt borítékban – ajánlás nélkül – adta fel parfümömet, avon sminkcuccaimat – persze, hogy nem érkezett meg….kár, hogy még mindig itt tartunk….

Szóval, nem leszünk meleg büszkeségen. Talán jobb ez így nekünk.

 …és néhány kép teljes harci díszben, imádott mezei bloggeremről:)