#550. whiter shade of pale
péntek, június 6th, 2008Kezdetek és végek között élünk. Átmenetekben. Ha megérkeznénk, máris indulunk tovább. Lételemünk az állandó indulás, halálunk a várakozás. Árnyalattól árnyalatig tart küzdelmünk, hátha egyszer, csak egyetlenegyszer találunk egy tiszta színt, amely egyértelmű s még kontrasztok sincsenek mögötte.
Egyetlen nap alatt barátságok halnak meg, útjára indulhat két ember élete, elköszönhetünk szeretetteinktől, sebeket vághatunk fel, majd kitisztítjuk azokat. Ellenfelekből ellenségekké válhatunk. Vissza is csinálhatjuk.
Végtelen lehetőségből választhatunk. Ez a szabadság.
De egyszerre csak egy valósulhat meg. A következményekkel pedig még nem is számoltunk. Ez a szabadság korlátja.
Egy dolgot azonban sohasem tehetünk: halottat nem támaszthatunk fel. Nem áll módunkban, s ennek már végképp semmi köze a joghoz vagy a szabadsághoz. Kényszer alatt cselekszünk. Illetve tűrjük a cselekvés hiányát.
Kontraszt vagy árnyalat?
Négy éve halt meg nagymamám.
