marlen

Igen, igen gyors körkérdés! Kinek, mely(ek) a kedvenc filmje(i)? Kérnék szépen rövid indoklást is:) Köszönöm:) (az indoklásom a kérdés miatt az, hogy célom van vele:))

És őszinte sajnálatomra, a nagy-nagy filmrajongók most éppen nyaralnak vagy egyéb helyeken okosodnak.

 

Albert Einstein 1905-ben publikálta először híres dolgozatát a speciális relativitás elméletéről, és ezzel örök időkre megváltoztatta nemcsak a tudományt, hanem az annak leképeződési területeként fontos irodalmat és filozófiát. Az idő mindig is fontos kérdés volt, de a 20.század eleji irodalom legfontosabb témájává vált ezzel. Gondoljunk Marcel Proust-ra, aki az eltűnt idő nyomában járt, Joyce Ulysessére, Marquez száz év magányára, Thomas Mann varázshegyére. A filozófiában Henri Bergson vezette be az objektív – szubjektív idő fogalmát. Vagyis az órával mérhető és a csak bennünk létező időt.

Mikor Krasznahorkai László megírta Az ellenállás melankóliája című regényét – melyből a Werckmeister-harmóniák készült, Tarr Béla rendezésében) ezt adta a könyv mottójának:

“Telik, de nem múlik.”

Ha a saját életemre vonatkoztatom ezt, olyan embert értek alatta, akivel nemcsak eltelnek a napok, hanem múlnak. Tartalmasan.

“Az életben nem történnek “nagy dolgok”. Ha később visszanézünk, s keressük a pillanatot, mikor valami elhatározó, jóvátehetetlen történt velünk – az “élmény” vagy a “baleset”, mely későbbi életünket alakította – legtöbbször csak ilyen szerény nyomokat találunk, vagy még ennyit se. Igazában nincs más “élmény”, csak a család; s nincs más “tragédia”, csak a pillanat, mikor döntened kell, megmaradsz-e a családban, s annak nagy, széles sugárkörben táguló változataiban, az “osztály”-ban, a világnézetben, a fajtában – vagy mégy a magad útján, s tudod, hogy most már örökre egyedül maradtál, szabad vagy, de mindenki prédája, s csak te segíthetsz magadon…

Szeretném az igazságot leírni itt. Az igazsághoz úgy szoktatom magam, mint a nagybeteg az életveszélyes, keserű orvossághoz; talán megöl, de lehet, hogy segít; tulajdonképpen nincs mit vesztenem. Az igazság, hogy lelki alkatomért, sorsom fordulásáért nem vádolhatok senkit.

Fájdalmas élmények sietették azt a lázadási folyamatot, amely tizennégy éves koromban kitört rajtam, s azóta is tart, ütemesen ismétlődő visszaesésekkel; s tudom azt is, hogy most már így lesz, amíg élek….szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább otthon érzem magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot.”   

Márai Sándor

Olvasom még:

Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Nagy Koppány Zsolt: Jozefát úr, avagy a regénykedés

Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

Vasárnap délelőtt hiába kerestem itthon Márai: Egy polgár vallomásai című kötetét. Nagyon szerettem volna elolvasni kedvenc részemet belőle. Mozi után elmentünk hát megvenni. Miközben vártunk a könyvre, figyeltünk fel egy másikra, amit az eladósrác olvasgatott, gondosan könyvjelzővel megjelölve hol is tart benne. Hangosan röhögtem rajta, hiszen ismerős volt, sőt bölcsészkari kötelező olvasmány. A Monarchia bomlását és egy költő egészen különleges oldalát ismerhetjük meg belőle, nem csoda, hogy álnéven publikálta. Vargyas Zoltán és Somlyó György -mint magyar fordítók – kitettek magukért, hogy a benne rejlő nyelvi leleményeket felszínre hozzák.

Tegnap visszamentem érte, mert megkértek rá, hogy vegyem meg. Az antikvárium részlegen négy fiatal pasi fogadott, akik miután elmondtam miért jöttem, “hmmm” és “ahhaamm” szavakkal nyugtázták kérésemet, furcsán méregetve, kaján pillantásokkal végigmérve….nem is tudom, mit gondolva rólam…

A költő Guillaume Apollinaire. A könyv címét nem árulom el, aki tudja miről van szó, most feltételezhetően nagyon röhög, aki meg nem….hát….

Jelen pillanatban 16. órája bámulom a Live Earth-öt, épp a Foo Fighters megy. Ez idő alatt kaptam helyzetjelentést Londonból, Hamburgból, Hollandiából (ez utóbbit hamarosan angolul le is közlöm). Még hátra van nyolc óra a 24-ból. Túlélem-e vajon? Lázas vagyok, és túl néhány nagy beszélgetésen. Lelkileg már edzett vagyok, hogy tudjam, a szavak nem mindig azt jelentik, amit hiányos kommunikációnkkal valójában közlünk velük.

Felháborodtam ma Horn Gyula szülinapi babazsúrján, és a meleg felvonuláson is. Mindkettő egy kategóriába tartozik nekem most: felesleges provokáció, amire a magyar társadalomnak semmi szüksége. Tudom, hogy amit most írtam: nem EU-konform mondat volt. Nincs bajom a melegekkel, vannak meleg barátaim, de a felvonulásokat rühellem. Ősi ösztön dolgozik bennem ilyenkor. Aki felvonul, az befolyásolni akar, én pedig szabadon szeretek dönteni. Független szeretnék maradni.

Vagy könyörgöm, hozzatok létre egy olyan pártot, ami egyszerre nemzeti-liberális-konzervatív. Mert arra akarok szavazni.